A Bethesda 30 ezer forintot kér el, hogy a saját szerveredet üzemeltesd a Fallout 76-ban

2019. október 23.
9.7731
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Mindig amikor azt hisszük, hogy kicsit lecsillapodnak a Fallout 76 körüli problémás szélcsapások, akkor sikerül olyat húznia a Bethesdának, ami miatt nem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk hirtelenjében.

Kitalált ugyanis a kedvenc fejlesztőstúdiónk egy olyan prémiumcsomagot a játékhoz, ami havonta 12 dollárt kóstál, évente pedig 100 (!) dollárt, ami nagyjából 30 ezer forintot jelent. Ennek a tagságnak a legnagyobb erénye, hogy a felhasználó megkapja a saját kis privát világát, ahová 7 barátjával térhet be szabadon randalírozni.

Itt minden elérhetővé válik, ami az Adventure Mode-ban is, valamint a jövőben a modok itt lesznek elérhetőek. Ezenfelül egy sátorral (nektek is felment a pulzusotok?), valamint 1650 Atommal dobják meg (mármint a fizetőeszközzel) a vásárlókat, illetve egy ládikával, amiben végtelen mennyiségű alapanyagot tárolhatunk. Végül, de nem utolsó sorban, a Ranger Armorral és új hangulatkifejezésekkel jutalmazzák meg a tagokat. Ellenállhatatlan ajánlat!
Fallout 76 körüli problémás szélcsapások, akkor sikerül olyat húznia a Bethesdának, ami miatt nem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk hirtelenjében.'>
6 hozzászólás

totyak

4 éve, 10 hónapja és 14 napja

Valójában nem a Bethesdával van a (legnagyobb) baj, ők csak próbálkoznak még több pénzt keresni. Az igazi baj ott lesz, hogy ezért valakik fizetni fognak. Akkor ki is a hülye igazából?

válasz erre

WarriorAutobot

4 éve, 10 hónapja és 14 napja

Mikor elgondolkodol azon hogy lehet-e lejjebb süllyedni...
Bethesda pedig rákontráz az egészre... ez nagyon gáz...

válasz erre

muki

4 éve, 10 hónapja és 14 napja

Nagyon mélyre süllyedt ez a banda...

válasz erre

Vidoros

4 éve, 10 hónapja és 14 napja

Ezt a szégyent baszki. röhögő smiley

válasz erre

Mordorer

4 éve, 10 hónapja és 15 napja

Kell a pénz na, nincs mese! röhögő smiley

válasz erre

Patrik94

4 éve, 10 hónapja és 15 napja

Ezek teljesen meghülyültek!!! röhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre
Fallout 76
9.499 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
fighterlaci profiljaDav2377 profilja