A 343 megszellőztette a Halo Infinite új előzetesét

2021. május 10.
32.7501
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Régóta várunk már rá, hogy publikáljanak egy új trailert a Halo Infinite-ből, azonban várhatőan majd az E3 2021 keretein belül fogunk látni valamiféle újdonságot róla, és most ezt a 343-s arcok meg is szellőztették.

A hónap elején már jelezte a kérdéses fejlesztőcsapat, hogy ott lesznek az említette rendezvényen egy vadonatúj előzetessel, és most Joseph Staten, a stúdió írója kitett egy képet arról, hogy egy programban valamiféle szekvenciák vannak felsorakoztatva egymás alatt. Hozzá azt a szöveget költötte, hogy ezzel telt a hétvégéje.

Nem kell túl sokat agyalnunk ahhoz, hogy egyértelművé váljon, hogy itt a Halo Infinite új előzetese van készülőben, úgyhogy nagyjából egy hónap múlva már láthatjuk is majd, hogy mit hozott össze a csapat. Kíváncsian várjuk!

Halo Infinite-ből, azonban várhatőan majd az E3 2021 keretein belül fogunk látni valamiféle újdonságot róla, és most ezt a 343-s arcok meg is szellőztették.'>
5 hozzászólás

Ronalddo

3 éve, 2 hónapja és 10 napja

Erre azért kíváncsi leszek. Várom.

válasz erre

Gólem

3 éve, 2 hónapja és 10 napja

Már nagyon várom.

válasz erre

Patrik94

3 éve, 2 hónapja és 11 napja

Kíváncsian várjuk!

válasz erre

VaPe

3 éve, 2 hónapja és 11 napja

Kíváncsi leszek mit sikerült összehozni. mosolygó smiley

válasz erre

Moby Dick

3 éve, 2 hónapja és 11 napja

Most már jó lenne látni.

válasz erre
Halo Infinite
18.699 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaDav2377 profiljamarco profilja