8 millió dolláros kiegyezéssel végződött az Oracle pere

2005. május 16.
1.6261
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az Oracle beleegyezett, hogy 8 millió dollárt fizessen egy szövetségi bírósági ügy lezárásáért, melyben túlszámlázással vádolták meg.

Az 1997 és 2003 közötti időszakban az Oracle olyan szolgáltatásokat számlázott ki különböző szövetségi ügynökségeknek, melyek vagy meg sem történtek, vagy a fizetendő összeg nem állt arányban a nyújtott szolgáltatásokkal. Az érintett szervezetek között volt több bűnüldözési szerv, többek között az FBI, a DCIS, és a postai szolgáltatások ellenőrzéséért felelős szervezet is.

A 8 millió dolláros megállapodást a szövetségi ügyész irodájában írták alá Bostonban. Az eset érdekessége, hogy annak ellenére, hogy olyan szervek érintettek az ügyben, melyek kifejezetten az élet különböző területeinek ellenőrzése céljából jöttek létre, egyiküknek sem tűnt fel a csalás. Az esetre úgy derült fény, hogy az Oracle egyik alkalmazottja jelentette a történteket, az illető természetesen nem szerepelt a vádlottak padján, sőt 1,58 millió dollár jutalmat kapott bejelentéséért.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Gargameth profiljamarco profiljaXTomiX0029 profiljaKisember001 profiljaBotyi profilja