75 dolláros laptopot ígér az OLPC lemondott műszaki igazgatója

2008. január 11.
1.7851
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Csak nem fogynak az újabb és újabb hírek az eredetileg százdollárosnak tervezett XO laptop körül: most éppen Mary Lou Jepsen, az OLPC projekt volt műszaki igazgatója jelentette ki, hogy egy 75 dollárba kerülő laptop fejlesztését tervezi.

Jepsen, aki az XO hardverének kialakításáért felelt, két héttel ezelőtt hagyta ott az OLPC-t, hogy megalapítsa saját cégét, a Pixel Qi-t. Az új társaság célja, hogy az XO-nál szerzett tapasztalatok felhasználásával olcsó, strapabíró és energiatakarékos készülékeket fejlesszen ki, elsősorban a fejlődő piacokra.

A vállalat a jövőben továbbra is együtt kíván működni az OLPC-vel úgy, hogy önköltségi áron szállít nekik, ugyanakkor üzleti vállalkozásként a fent említett tulajdonságokkal rendelkező laptopokat, mobiltelefonokat és más hordozható eszközöket gyárt majd megrendelésre. Az XO alacsony energiafelhasználású, erős napfényben is olvasható képernyőjének szellemi tulajdonjoga például többek között az egyik feltalálóként bejegyzett Jepsen-hez tartozik.

Jepsen a Las Vegas-i CES szórakoztató elektronikai kiállításon tette azt a meglepő kijelentést, hogy cégével egy 75 dolláros laptop fejlesztését tervezi. A Nicholas Negroponte által életre hívott OLPC eredetileg, egészen a tavalyi évig azt ígérte, hogy a fejlődő országok iskolás gyermekeinek fejlesztett laptop 100 dollárba fog kerülni, az időközben megemelkedett gyártási- és alkatrészköltségek miatt azonban a megrendelő kormányoknak mostanra mintegy 200 dollárt kell leszurkolniuk egy-egy példányért.

Éppen ezért elég nehéz hinni az újabb ígéretnek, még akkor is, ha Jepsen véleménye szerint a legújabb műszaki találmányok együttes alkalmazása megfelelően olcsóvá teheti a következő generációs hardvert.
1 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 20 napja

Hát ezt már tényleg nehéz elhinni, viccet csináltak szerencsétlen laptopból.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja