64 fős battle royale módot terveznek a Battlefield V-be

2018. november 08.
4.4161
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Kétségtelen, hogy az egyik leginkább várt eleme a Battlefield V-nek, az a Firestorm névre keresztelt battle royale mód, ami bár csak hónapok múlva jelenik meg, azért most elhintettek számunkra egy-két információt.

A DICE egyik fejlesztője, Ryan MacArthur ugyanis elárulta, hogy jelenleg 64 főt terveznek beengedni egy mérkőzésre, emberünk elmondása alapján ezzel próbálnak majd kitűnni az egyébkénti battle royale-hullámból, ami első olvasatra roppant kevésnek tűnik a korábbi 100 fős módokhoz képest, mint amikkel mondjuk a PUBG, a Fortnite vagy a Black Ops 4 operál.

Természetesen minden a kivitelezéstől függ majd, hiszen ekkora játékosszámmal is lehet komoly csatákat összehozni, arról meg már nem is beszélve, hogy még ezt bőven növelhetik a Firestorm megjelenéséig, így egyelőre még kár lenne aggódni, vagy örülni ennek a hírnek.
Battlefield V-nek, az a Firestorm névre keresztelt battle royale mód, ami bár csak hónapok múlva jelenik meg, azért most elhintettek számunkra egy-két információt.'>
4 hozzászólás

petrovicsz

5 éve, 10 hónapja és 6 napja

Ott komoly összecsapások lesznek! meglepett smiley

válasz erre

WickedSick

5 éve, 10 hónapja és 6 napja

bekecs írta:
Ezt már a bejelentéskor megírtátok! röhögő smiley
Arról nem volt szó, hogy ez csak egy tervezet. A jövőben ezt akár növelhetik is, illetve egy több hónapós csúszás bejelentése után sokan azt gondolták, hogy akkor a játekosszámot is növelni fogják. Ez a hír lényege mosolygó smiley

válasz erre

Ronalddo

5 éve, 10 hónapja és 6 napja

Az durva lesz! meglepett smiley

válasz erre

bekecs

5 éve, 10 hónapja és 6 napja

Ezt már a bejelentéskor megírtátok! röhögő smiley

válasz erre
Battlefield V
19.000 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja