5500 óránál is több ESL tartalom érkezik Facebook-ra

2017. május 21.
3.6781
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az eSport már most rengeteg embert mozgat, a gazdasági oldala pedig dollármilliókat mozgat meg és ez még messze nem a téma határa, hiszen évek óta arról hallani, hogy még rengeteg potenciál van ebben a területben.

Még rengeteg a verseny lehetőség, néha felbukkan egy-egy új eSport-ra alkalmas alkotás is, ami mögé érdemes beállni és csapatot építeni, miközben a nyeremények folyamatosan nőnek. A játékosok mellett a közvetítésben érdekelt cégeknek is nagy a motivációja, a Facebook pedig az elmúlt időszakban nagyon látványosan ráfeküdt a témára.

Nemrég az ESL jelentett be egy nagy együttműködést, melynek értelmében több mint 5500 órányi tartalom érkezik Facebook-ra, melyből ráadásul 1500 órányi exkluzív lesz. Az ESL One és az Intel Extreme Masters is streamelve lesz a közösségi portálon, de kapunk félórás összefoglalókat is, valamint exkluzív anyagokat a játékosokról.
3 hozzászólás

totyak

7 éve, 5 hónapja és 10 napja

Valószínű, akkor sem nézném ezeket a közvetítéseket, ha olyan játékot mutatnának, ami érdekel is. Így meg, hogy még nem is érdekelnek, nem is játszom őket, kihagyok minden ilyesmit.

válasz erre

fighterlaci

7 éve, 5 hónapja és 11 napja

Teljesen elferdült már ez a facebook... wtf smiley

válasz erre

Santonio

7 éve, 5 hónapja és 11 napja

A sok rohadt kutyás cicás videónál még ez is jobb. röhögő smiley Pedig ezt is utálom nézni.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaKisember001 profiljamarco profilja