45nm-es Intel mobilprocesszor érkezik

2007. március 22.
1.7951
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az Intel egy új UltraMobile PC processzort fejleszt, amely a tervek szerint az év második félében jelenik meg az UMPC-kben és ezzel együtt a piacon.

„Az UMPC CPU lapka az első olyan hat processzor egyike, amely 45nm-es technológiával készül” – mondta Steve Dallman az Intel Worldwide Reseller Channel Organization (Intel egész világra kiterjedő viszonteladó csatorna szervezete) vezérigazgatója San Diegó-ban. Paul Ottelini az Intel elnök-vezérigazgatója (CEO) már hétfőn bejelentette, hogy a vállalatnak jelenleg öt olyan 45nm-es processzora van, amelyeken hat operációs rendszer fut.

Ezek: egy kétmagos noteszgép processzor, két- és négymagos asztali processzorok, valamint két- és négymagos DP szerver processzorok.

Dallman elmondta, hogy bevezetésre kész egy hatodik 45nm-es processzor is, ez pedig nem más, mint az új UltraMobile CPU, amely az év második felében lesz kapható. Dallman nem nevezte meg azt a PC-gyártót, amelyik elsőként jelenik meg a piacon az új lapkán alapuló UMPC-vel.

Az Intel egy másik alelnöke és vezérigazgatója – Thomas Rampone, Intel Channel Platforms Group (Intel csatorna platformok csoport) - elmondta, hogy a lapkagyártó óriás az UMPC-khez szabványos és közös építőblokkokat fejleszt, amelyeket a már nagyon várt VBI (Verified By Intel) megoldáshoz szállít a ’Santa Rosa’ platform Centrino Duo lapkakészletének részeként, amely a második negyedévben kerül bevezetésre.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljatibormolnar205 profiljamarco profilja