4004MHz-en ketyegett a G.SKILL DDR4-es modulja

2014. augusztus 30.
1.8851
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A G.SKILL RipJaws 4 már nálunk is bemutatkozott, nemrég azonban a gyártó egy igen nagy eredményről adott tájékoztatást, mely az alapból sem piskóta memóriákban rejlő teljesítménnyel kapcsolatos.

A gyártó közleménye szerint ugyanis nemrég megdöntötték a DDR4-es memóriák sebességének rekordját, hiszen az említett újdonságuk 4004MHz-en ketyegett. Ezzel meg is mutatkozott annak az eredménye, hogy több hónapja arra gyúrnak, hogy a lehető legjobb modulokat kínálják az Intel X99-es megoldására épülő alaplapokhoz.

Természetesen a memória mellett az eredményhez a minőségi társak is kellettek, így meg kell említeni, hogy a tesztgépben egy hatmagos Intel Core i7-5930K processzor és egy ASUS ROG X99 Rampage V Extreme teljesített szolgálatot. A hitelesítést egyébként a CPU-Z végezte és egy 4GB-os modult húztak fel az illetékesek.
nálunk is bemutatkozott, nemrég azonban a gyártó egy igen nagy eredményről adott tájékoztatást, mely az alapból sem piskóta memóriákban rejlő teljesítménnyel kapcsolatos.'>
4 hozzászólás

totyak

10 éve, 5 hónapja és 19 napja

Az kemény. Nálam meg 1300MHz-en szaladgál csak a ddr3.

válasz erre

kpal

10 éve, 5 hónapja és 19 napja

Kingstone is tud ilyet menő smiley

válasz erre

maxx1717

10 éve, 5 hónapja és 19 napja

az kegyetlen te jó isten, 128 GB memória, még mindig nem tudom felfogni röhögő smiley a pc tuningosok most dörzsölik a markukat, én pedig remélem, hogy a DDR3 ára lejjebb megy majd hamarosan röhögő smiley
Kemény cucc az biztos

válasz erre

fantis6

10 éve, 5 hónapja és 19 napja

komoly cuccnak tűnik, jó lenne egy ilyen röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja