40 millió dollárnyi aranyat hasznosított újra az Apple

2016. április 17.
3.7241
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az újrahasznosítás hatalmas üzletet jelent a technológiai ipar számára, mostanság pedig egyre szorosabban összekapcsolódik a környezetvédelemhez és a zöld energia használatához, mellyel jó néhány vállalat próbál jó pontot szerezni a vásárlóknál.

Az Apple élenjáró ezen a téren, több napelemfarmot is tulajdonolnak, új központjukat pedig már ebben a szellemben építik. Nemrég az újrahasznosítási mechanizmusuk sikeréről érkezett néhány megdöbbentő adat, melyből jól látszik, hogy még az ilyen nagy vállalatok számára is megéri ezzel foglalkozni.

Az Apple-nek ugyanis sikerült 40 millió dollárnyi aranyat, 6,4 millió dollárnyi rezet és 3,2 millió dollárnyi alumíniumot visszanyerni. Ez még egy ilyen "milliárd dolláros" vállalat számára is nagy összeg és példamutató lehet a többi vállalat számára.
13 hozzászólás

Paint

8 éve, 8 hónapja és 10 napja

kpal írta:
De az nem lényeg akik a telefonjaikat szereik össze alig kapnak fizetést.
És a gyárban, ahol az IPhonokat csinálják, a dolgouók embertelen körülmények között dolgoznak.

válasz erre

Ravor

8 éve, 8 hónapja és 11 napja

Legalább egyre több cég újrahasznosít és picit zöldebben gondolkodik. Nyilván persze hogyha megéri nekik...

válasz erre

kpal

8 éve, 8 hónapja és 11 napja

De az nem lényeg akik a telefonjaikat szereik össze alig kapnak fizetést.

válasz erre

totyak

8 éve, 8 hónapja és 11 napja

szattila írta:
Egy olyan lábon rettenetesen kevés arany van pár mikron vastag réteg nagyon sokára lehetne belőle meggazdagodni, és akkor nem számoltuk a gaz árát és a többi kelléket vegyszerek is kellenek az arany eltávolításához.
Én is néztem a linkelt videót. Még ha a proci összes lába arany lenne, nem csak arannyal futtatott, akkor azt mondom megéri. De akkor nem is lehetne a régi vacak cpu-kat 300ft-ért megkapni, mert mindenki kitermelné belőle az aranyat. És lám, a videó nem is tér ki rá, hogy az aranyat hogy szedi le róla (ha csak nincs második rész, nem néztem), csak a lábakat operálja le.

válasz erre

szattila

8 éve, 8 hónapja és 11 napja

kylx írta:
nem éppen a gyári megoldás, de ha valaki épp ilyesmit akar csinálni odahaza, itt egy kis videó.
Egy olyan lábon rettenetesen kevés arany van pár mikron vastag réteg nagyon sokára lehetne belőle meggazdagodni, és akkor nem számoltuk a gaz árát és a többi kelléket vegyszerek is kellenek az arany eltávolításához.

válasz erre

totyak

8 éve, 8 hónapja és 11 napja

Szép teljesítmény. Ehhez azért gondolom kell egy nagyon kifinomult technika is, ami gyorsan megy és nem kerül sokba, mert másképp nem nagyon érné meg. Szentté szerintem nem kell avatni a céget, nem szívjóságból, vagy környezetvédelemből teszi mindezt, hanem mert minek dobjon ki olyat, amiből pénzt csinálhat.

válasz erre

kylx

8 éve, 8 hónapja és 11 napja

nem éppen a gyári megoldás, de ha valaki épp ilyesmit akar csinálni odahaza, itt egy kis videó.

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 8 hónapja és 11 napja

Legalább példamutató a vállalat. mosolygó smiley

válasz erre

szattila

8 éve, 8 hónapja és 11 napja

rDAVE írta:
A rezet itthon is sokan szeretik újrahasznosítani. röhögő smiley
Csak nem onnan ahonnan kellene.

válasz erre

Hentes

8 éve, 8 hónapja és 11 napja

Jól nyomják! mosolygó smiley Mindenki jól jár az ilyen újrahasznosítással.

válasz erre

marco

8 éve, 8 hónapja és 11 napja

rDAVE írta:
A rezet itthon is sokan szeretik újrahasznosítani. röhögő smiley
Az alumíniumot se vetik meg... röhögő smiley

válasz erre

Gólem

8 éve, 8 hónapja és 11 napja

Ez nagyon durva! meglepett smiley Mennyibe kerülhetett vajon a munka, amivel kinyerték? kacsintó smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja