4 év után először növelte részesedését az AMD

2016. augusztus 25.
3.1441
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az AMD az elmúlt években igen nehéz napokat élt meg, hiszen a processzorok piacán lesöpörte őket az Intel és szinte semmit sem újítottak, míg a grafikus kártyák terén csak egy-egy valódi újdonság érkezett tőlük.

Azt már korábban is tudni lehetett, hogy az idei esztendő hozhatja meg a változást, hiszen a processzorok és a grafikus kártyák piacán is komoly újdonságokkal készültek erre az évre. Az új Radeon kártyák kellően erősek és árban nagyon versenyképesek, míg a nemrég bemutatott ZEN processzorcsalád az Intelt is komolyan fenyegeti.

Nemrég pozitív hírek érkeztek a vállalat teljesítményét illetően, hiszen a grafikus kártyák piacán 4 év után először növelte részesedését a vállalat. Ebben bizonyára közrejátszottak az év korábbi szakaszában piacra dobott Radeon kártyák, melyek egyfelől megelőzték a pénztárcabarát NVIDIA megoldásokat, másfelől pedig remek ár/érték arányukkal azonnal meggyőzték a játékosokat.
2 hozzászólás

totyak

8 éve, 2 hónapja és 27 napja

Lehet, hogy most növelték kicsit a részesedést, de hosszú távon nem ártana visszaszerezni a vevők bizalmát.

válasz erre

wegh

8 éve, 3 hónapja

Szerencséjük, hogy a konzolok nagy része AMD alappal dolgozik, így fix bevételforrás az is gondolom. REmélem azért visszapattannak a nyeregbe mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja