4 év garanciával érkezik a Gigabyte csúcskártyája

2016. június 08.
3.0731
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az NVIDIA és az AMD között a jelek szerint az idén minden eddiginél nagyobb harc folyik majd a felhasználók kegyeiért, hiszen az NVIDIA eddig két bivalyerős kártyával állt elő, míg az AMD az ár/érték arány terén kínál minden eddiginél jobbat.

A harcban óriási szerepet vállalnak a partnerek, hiszen ők sokféleképpen alakítgathatják a kártyákat, különféle marketing kampányokat valósíthatnak meg és alapjában véve a márkahűség is fontos szerepet játszhat. A Gigabyte mindkét gyártóval jó kapcsolatot ápol, így tőlük idén igen sok kártyát láthatunk még, nemrég azonban egy meghatározó modellel álltak elő.

A Gigabyte GeForce GTX 1080 Xtreme Gaming a 2016-os esztendő egyik legerősebb kártyája, mely saját fejlesztésű WindForce Stack 3X hűtéssel és LED világítással érkezik. A csomagban még olyan hasznos kiegészítőket is találunk, mint az 5,25-ös előlapi kiegészítő, ami extra HDMI és USB portokat kínál a ház elejére, ezzel támogatva a VR-headseteket. A megbízhatóság terén a nem mindennapi, 4 év garanciát is ki lehet emelni.
3 hozzászólás

Imperator

8 éve, 6 hónapja és 13 napja

Nem rossz, használom 3 és fél évig, majd mikor "elavul" visszakérem az árát és veszek másikat. röhögő smiley

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 6 hónapja és 14 napja

Tetszetős, de nem lesz olcsó mulatság, plusz gari meg nagyon jól jön. mosolygó smiley

válasz erre

totyak

8 éve, 6 hónapja és 14 napja

Olyan áron, mint amilyenen az 1080-ak mennek, talán alapszinten elvárható az emelt garanciaidő és nem kell érte elismerően hátbaveregetni a gyártót.

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja