33 startup céggel dobná fel a VR-t a HTC

2017. június 27.
4.2531
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A HTC egyértelműen domináns szerepet tölt be a virtuális valóságra épülő headsetek piacán, hiszen a Facebook tulajdonában lévő Oculus mellett ők kínálják a másik komoly és a felhasználók körében is egyre népszerűbb megoldást.

A piac azonban még mindig nem tudott új kiteljesedni, mint azt pár éve jósolták, amelynek az egyik fő oka a tartalom, pontosabban annak hiánya lehet. Akik ugyanis a még viszonylag magas áron kapható VR Headsetet megvennék, sokszor mérlegelik, hogy milyen tartalmakat tudnak vele elérni, a számolgatás és utánajárás végén pedig jó páran inkább elállnak a vásárlástól.

A HTC nem is olyan régen indított egy inkubátor programot ViVe X néven, melynek most érkezett el a második hulláma, ahol a 700 jelentkezőből 30 startup jellegű cég nyerte el a tajvani óriás támogatását. Akik bekerültek ebbe a programba, azok a HTC komoly hátszelét élvezhetik és hasznosíthatják ahhoz, hogy a HTC ViVe VR Headsetre újabb szuper tartalmakat gyártsanak.

A közleményben felbukkant az AR, vagyis a kiterjesztett valóság is, mely egyébként sejtelmes utalás lehet a HTC következő nagy dobására.
3 hozzászólás

WarriorAutobot

7 éve, 4 hónapja és 23 napja

Nagyon leült most ez a VR, alig jön valami nagy cím vagy komolyabb.

válasz erre

totyak

7 éve, 4 hónapja és 23 napja

Nagy felhajtás volt a VR, próbáltak minél több embert beetetni, hogy megvegyék, de már most látszik, hogy haldoklik az egész.

válasz erre

muki

7 éve, 4 hónapja és 23 napja

Marha divatos dolog most ez a startup de mekkora baromság erre építeni bizniszt... wtf smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
VaPe profiljaKisember001 profiljaDav2377 profilja