3,2 milliárd dolláros kárt okoz az adathalászat

2007. december 18.
1.6181
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Gartner felmérése szerint az augusztussal végződő egyéves időszakban nem kevesebb, mint 3,2 milliárd dollárra tehető az adathalászok tevékenységéből adódó kár összege.

A 2007 augusztusával végződő 12 hónap során ipari méreteket öltött az adathalászok által okozott kár, ám közben átstrukturálódott a módszer gyakorlata. A vizsgált időszakban mintegy 3,6 millió felhasználót érintett az adathalászat, ami meredek emelkedést jelent az egy évvel korábbi 2,3 milliós adathoz képest. Érdekes adat, hogy az átlagos kárösszeg a 2006-os 1244 dollárról 866 dollárra csökkent, ám az áldozatok számának növekedése miatt a végösszeg több mint duplája lett a most vizsgált periódusban.

A támadások nagy számának ellenére jó hír is akad a friss adatok között. Az összesítésből kiderül ugyanis, hogy az érintett felhasználók mintegy 64 százaléka végül sikeresen visszaszerezte pénzét, ami jelentős javulás a korábbi 54 százalékhoz képest. Ennek egyik oka, hogy a legérintettebb online cégek az eBay, illetve a hozzá szorosan köthető PayPal online fizetési rendszer. Mindkét cég rendelkezik felhasználóvédelmi biztosítékkal, ám elveszett pénzünk visszaszerzése lassú, sokszor többhónapos procedúra. Az adathalászok növekvő mértékben a bankkártyákra specializálódnak, a támadások 47 százaléka ilyen jellegű adatokat használt ki.

A rosszindulatú adatszerzés sikere két tényezőnek köszönhető. Az egyik a felhasználók meggondolatlansága, az adatszerző e-mailek 3,3 százaléka volt sikeres a korábbi 2,3 százalékkal szemben, a másik pedig a védelem hiánya, az internetezők megdöbbentően magas aránya, 11 százalék nem használ komolyabb célzott védelmi szoftvert, 45 százalékuk pedig csak ingyenes változatokat telepített gépére.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profiljaKisember001 profiljaKisember001 profilja