30 percnyi Mortal Kombat 11 gameplay felvétel érkezett

2019. január 22.
2.3831
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár múlt héten kis túlzással minden részlet kiderült a Mortal Kombat 11-ről, melynek már most megszavaztuk az év verekedős játéka címet, azonban bőven lenne még mit látnunk a legendás sorozat aktuális részéről.

A Dualshockers munkatársai pedig most gondoskodtak róla, hogy ne maradjunk szárazon, lévén miután a bemutató event után sikerült kipróbálniuk a játékot, rögzítettek nekünk több mint 30 percnyi Mortal Kombat 11 gameplay felvételt.

Közülük az elsőn néhány klasszikusabb bunyót ismerhetünk meg, a főszerepben az egyes szereplők tulajdonságaival, míg a másodikon a Towers of Time játékmódot állították a középpontban, ahol összességében ismét a brutális küzdelmekben kereshetjük a felvétel csúcspontjait.

A Mortal Kombat 11 érkezését április 23-án várjuk PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re is.

Nézd nagyban ezt a videót!





kiderült a Mortal Kombat 11-ről, melynek már most megszavaztuk az év verekedős játéka címet, azonban bőven lenne még mit látnunk a legendás sorozat aktuális részéről.'>
7 hozzászólás

fighterlaci

5 éve, 8 hónapja és 10 napja

Frankón hihetetlen hogy ennyi ideig titokban tudták tartani amúgy. röhögő smiley

Nekem ezzel az az egyetlen bajom, ami egyben amúgy az előnye is: ugyanúgy néz ki mint az összes előző. röhögő smiley Grafikailag talán van némi javulás, de abban már az előd is jó volt.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 8 hónapja és 10 napja

[Tiltott felhasználó!]

Marduk

5 éve, 8 hónapja és 10 napja

Hellblade írta:
5-deadly alliance
6-deception
7-armageddon
8-mortal Vs. dc.

Ezek mind olyanok voltak,térben mozgósokak,
de többen akarták vissza a régit,ilyeneket mondtak már az 5 nél is,hogy
"na,ez is el-tekkenesedik" meg ilyesmi..
Egyébként szerintem pont hogy ŐK azok akik mindig változtatnak valamit:

Az 5 be bejött a 3d

A 6-ban volt mini rpg szerü történtet,ahol a saját karakteredet alakíthattad,és bejárhattad a világokat.

A 7 ben benne volt mindenki

A 8 ban ugye jöttek a Dc-sek

A 9 ben visszaálltak a régi nézetre

A 10/X ugye az újgenerációs grafikai váltás/mérföldkő a mozgás dinamikájában is,ezt nagyon nehéz megugrani..

A 11 ben pedig bejött a testreszabhatóság,és egyéb játékmenetbeli apróság.+Skarlet miatt önmagában megéri ! röhögő smiley

Ezekhez hozzájönnek az új pályák,karakterek,skinek,zenék,stb,stb..

Szóval nem igazán értem a kritikát,hogy "ugyan az",annak fényében hogy

TÖBBET

változik mint mondjuk egy Tekken,Kof,Soul Calibur,Doa..


Hozzáteszem:

Elég lett volna most egy nagyobb dlc szerintem az XL hez mondjuk.. mosolygó smiley
Akkor mondom másképp: a játék történetének szempontjából elavult, hogy csak 2D-ben tudsz harcolni, és míg 3D-ben valamelyest gondolkodni is kell, hogy mit mikor csinálsz, addig 2D-ben, akármennyire is vannak kifinomult kombinációk, az fog nyerni, aki gyorsabban tudja nyomogatni a gombokat, és stunlockolni a másikat. A 2011-esnél értettem, hogy kicsit szakítani akartak a 3D-s harccal, és visszakanyarodni a gyökerekhez, de annak a játéknak amúgy is az volt a célja, hogy picit retró legyen modernebb kinézettel, de szerintem nagyon nem innovatív, hogy az újakban is 2D-nen lehet harcolni, amikor a 3D-ben több lehetőséget lehet kiaknázni.

Ennél, meg az előzőnél nekem az a benyomásom, hogy a játék már tényleg csak a betegebbnél betegebb kivégzésekre megy ki, meg a szebb grafikára, de a játék maga kb. olyan, mint a klasszikusok játékmenet szempontjából.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 8 hónapja és 10 napja

[Tiltott felhasználó!]

Marduk

5 éve, 8 hónapja és 10 napja

M.O.R.P.H. írta:
Nekem, amíg ki nem hozzák a "2D" ből a mozgást és nem lesz végre soul calibur szerűen bejárható a platform, ahol küzdenek, tuti kihagyós az összes. Már nem tud ráállni az agyam erre az egysíkú küzdelemre. Hiába szép.
Pedig ezt már egyszer megcsinálta a sorozat, csak nem értem, hogy miért hanyagolták el... Talán a Mortal Kombat vs DC Universe volt az? Akárhogy is, szerintem is nagyon lusta, hogy kb. ugyanazt a játékot adják el kicsinosított grafikával és egyéb új kontenttel.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 8 hónapja és 10 napja

[Tiltott felhasználó!]

M.O.R.P.H.

5 éve, 8 hónapja és 10 napja

Nekem, amíg ki nem hozzák a "2D" ből a mozgást és nem lesz végre soul calibur szerűen bejárható a platform, ahol küzdenek, tuti kihagyós az összes. Már nem tud ráállni az agyam erre az egysíkú küzdelemre. Hiába szép.

válasz erre
Mortal Kombat 11
10.919 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja