2 millió felett a Torchlight II

2013. július 26.
1.7241
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
darkomen profilja, adatai
darkomen
A Runic Games nagy sikerű Diablo-klónjának, a Torchlight-nak a második része felülmúlta az első rész eladási sikereit, sőt megduplázta azt, így nem csoda, hogy ha a fejlesztőcsapat büszke az alkotására.

A Runic Games a napokban adott ki egy sajtótájékoztatót, melyben örömmel jelentik, hogy a Torchlight II-ből megjelenése óta 2 millió példány fogyott el, ami azért nem kis szám lévén annak, hogy a játék 2012. szeptember 20-án jelent meg.

A csapat a számokat is összevetette és elmondták, hogy az első rész az 1 milliós álomhatárt a megjelenésétől számított 2 éven belül tudta csak teljesíteni, míg a második résznek a 2 millió eléréséhez mindösszesen 10 hónap kellett.

Max Schaefer, a Runic Games vezérigazgatója így nyilatkozott:

Mi kihoztunk magunkból mindent, amit csak tudtunk a Torchlight II-vel kapcsolatosan. Ahhoz hogy elérjük ezt a mérföldkövet nem csak egy végletekig elkötelezett csapatra volt szükség, hanem a legnagyobb és legpozitívabb játékosközösségre, amit valaha láttam.
11 hozzászólás

juhaszandor

11 éve, 5 hónapja és 4 napja

Néztem róla képeket, nem a stílusom, de annak örülök, hogy nem fürödtek be vele végül és viszik a szériát, még ha én nem is fogok vele játszani.

válasz erre

Imesz

11 éve, 7 hónapja és 4 napja

Nem is csodállom hogy ennyire növekedett olcsó is lett és elég sok helyen akár ingyen is betudtad szerezni nemrossz játék de nem a kedvencem

válasz erre

DoubleW

11 éve, 7 hónapja és 6 napja

Én játszottam a beta-val de nekem annyira nem jött be a játék! Gondoltam megveszem a teljes játékot hátha csak a beta unalmas de nem volt pénzem most meg már másra kellröhögő smileynyelvnyújtó smiley Grat a Runic Games-nek az eladásokhozmosolygó smiley

válasz erre

AngryKnight

11 éve, 7 hónapja és 6 napja

szép kis szám és a játék is elég jó röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

11 éve, 7 hónapja és 6 napja

totyak írta:
De most gondolj bele, ha ez lenne a tendencia, akkor a Torchlight XV már 15 millát termelne, az lenne a nem semmi! röhögő smiley
Ha még népszerűbb lesz és valami durva warez védelmet kap, akkor lazán. röhögő smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 7 hónapja és 6 napja

rDAVE írta:
Az szép, de meg is érdemlik. A harmadiknál meg három millió a cél? mosolygó smiley
De most gondolj bele, ha ez lenne a tendencia, akkor a Torchlight XV már 15 millát termelne, az lenne a nem semmi! röhögő smiley

válasz erre

WillThaWheel

11 éve, 7 hónapja és 6 napja

Jó kis játék...mosolygó smiley Már nem is emlékszem, miért hagytam abba...

válasz erre

richie8

11 éve, 7 hónapja és 6 napja

A Torchlight 1-hez volt szerencsém csak, de onnan nagyon hiányzott a multi. Így a 2. rész érthető, hogy miért fogy jobban.

válasz erre

totyak

11 éve, 7 hónapja és 6 napja

Csak címről ismerem a játékot, de mindenképpen jó olvasni, hogy van akinek jól megy a szekér. Mostanában úgy is sok volt a csőd, meg a bezárások.

válasz erre

teglasdavid

11 éve, 7 hónapja és 6 napja

A Torchlight 1 az jó játék volt !! De az volt benne a nagy hiba hogy nem multiplayer-es !! A Torchlight 2 már multiplayer-es és ez kicsit sokat számít !röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

11 éve, 7 hónapja és 6 napja

Az szép, de meg is érdemlik. A harmadiknál meg három millió a cél? mosolygó smiley

válasz erre
Torchlight II
4.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja