25 éves a CD lemez

2007. augusztus 17.
1.8121
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
25 évvel ezelőtt készült el az első CD lemez a Philips németországi üzemében, elindítva azt a sikertörténetet, amely mind a zeneforgalmazást, mind pedig a számítógépes adattárolást forradalmasította.

Az azóta eltelt negyedszázad alatt több mint 200 milliárd CD-t forgalmaztak világszerte, és a digitális letöltések elterjedése ellenére máig ez maradt a meghatározó hordozó a zeneforgalmazásban. Az első kiadott zenei CD egyébként az Abba : The Visitors című lemeze volt 1982-ben, ám a lemeztársaságok eleinte főként a komolyzenei közönséget vették célba, mivel úgy gondolták, leginkább ők ruháznak be szívesen az akkor még meglehetősen drága lejátszókba és lemezekbe a zajmentes hangzás érdekében.

Az első Philips CD-lejátszók mintegy 2000 holland forintba kerültek, ami az inflációt is beszámítva ma közel 400 ezer magyar forintnak felelne meg. A készülékárak zuhanásával azonban a CD mindenütt villámgyorsan elterjedt, kiszorítva az analóg barázdás lemezeket, illetve a CD-írás megjelenésével a mágnesszalagos magnókazettákat is. Más kérdés, hogy ma sokan éppen a másfajta hangzás miatt ragaszkodnak vagy találnak vissza ismét a ?bakelithez?.

A Philips és a Sony 1979-ben kezdett el dolgozni a CD formátumon, a technológiai újítás mellett azzal a céllal, hogy legalább egy órányi zenét tudjanak egy lemezen tárolni. Érdekesség, hogy végül azért döntöttek a 74 perces terjedelem mellett, mert ez volt az a hosszúság, amin elfért Beethoven IX. Szimfóniájának teljes előadása. Piet Kramer, a Philips optikai csoportjának vezetője a BBC-nek nyilatkozva elmondta, annak idején meg sem fordult a fejükben, hogy a CD-t számítógépes tartalmak tárolására is széles körben fel fogják majd használni.

A másolt CD-k illegális forgalmazása, és főleg az internetes zenekalózkodás jelentősen megingatta a zenei CD-k piacát, ahol az eladások évek óta folyamatosan visszaesést mutatnak. A kiesést egyelőre a hivatalos internetes zeneletöltések sem tudták kompenzálni, habár előrejelzések szerint 2010-re ezek adják majd a teljes legális zeneforgalom 25%-át.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja