2017-re összeolvadhat az Android és a Chrome OS

2015. november 01.
4.5701
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Google több operációs rendszerért is felel, hiszen az Android mellett a Chrome OS is egyre nagyobb szerephez jut.

Utóbbi rendszert eddig csak a vállalat szolgáltatásaira épülő laptopokon láthattuk, melyeken az Android nem tudott volna megfelelő élményt biztosítani, néhány éven belül azonban megváltozhat a helyzet. Piaci hírek szerint ugyanis legkésőbb 2017-re összeolvadhat az Android és a Chrome OS a folytatásban pedig vélhetően az előbbi név marad majd meg.

Az Android ugyanis jóval ismertebb névnek számít, az idei termékpalettát elnézve pedig nem kizárt, hogy a folyamat akár már jövőre lezárul. A vállalat Pixel C névre keresztelt táblagépe ugyanis egyfelől a Pixel nevet használja, ám mégis Android rendszerrel érkezett, illetve a Chrome OS-t futtató gépek egyik alternatívájának is mondható.
6 hozzászólás

marco

9 éve, 1 hónapja és 18 napja

totyak írta:
Megnézem majd mit hoznak ki belőle, de nem elképzelhetetlen, hogy engem ezzel el is vesztenek. Amúgy is kacsingatok a Win10 felé.
Dettó. mosolygó smiley

válasz erre

totyak

9 éve, 1 hónapja és 18 napja

Megnézem majd mit hoznak ki belőle, de nem elképzelhetetlen, hogy engem ezzel el is vesztenek. Amúgy is kacsingatok a Win10 felé.

válasz erre

C64 fun

9 éve, 1 hónapja és 18 napja

Kíváncsi leszek, melyikből mennyi marad meg. Chrome OS azért csak egy komplett asztali rendszer, míg az Android "csak" mobil.

válasz erre

kpal

9 éve, 1 hónapja és 19 napja

Ez a jövő minden összeolvad ,de megjósolták már 10 éve kb .

válasz erre

Mordorer

9 éve, 1 hónapja és 19 napja

Franc... Pont mostanában terveztem esélyt adni ennek (Chrome OS) a rendszernek, de ha ennyire bizonytalan a sorsa akkor lehet hogy mégsem kéne...

válasz erre

Santonio

9 éve, 1 hónapja és 19 napja

Nem lennék meglepve ha valóban megtörténne. Anno is mondták hogy előbb utóbb nagyon közelít egymáshoz majd a két rendszer. Úgy tűnik eljött ez az idő.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profiljaBotyi profilja