2015-ben is FM2+-ra építi APU-it az AMD

2015. január 29.
2.3321
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az AMD kapcsán már egy ideje beszélnek arról, hogy hamarosan leváltásra kerül a Kaveri APU, ám ennek részleteiről és a változás mértékéről eddig nem sokat tudtunk, nemrég azonban sokatmondó információk bukkantak fel.

Sajnos sok pozitívumot nem hordoznak magukban a hírek, hiszen a Kaveri megoldások leváltására hivatott AMD Godavari APU továbbra is a már jó régóta piacon lévő FM2+ foglalatra támaszkodik majd. Ebből kifolyólag nagyjából ugyanarra lehet számítani, mint a Trinity és Richland, vagyis a vállalat megpróbálja megnövelni a technológia piacképes élettartamát és csak apróbb erősítekkel vértezi fel az újdonságokat.

Várhatóan nagyjából 20 százalékkal lesznek magasabbak az órajelek, azonban a fogyasztás marad, így összességéven hatékonyabb megoldásokat kapunk. A zászlóshajó vélhetően az A10-8850K lesz, melynek számítási egysége 0.1GHz-et erősödik a magonkénti órajelében, a grafikus kártya esetében azonban 720MHz-ről egészen 856MHz-ig emelték az órajeleket. Az újdonságokat vélhetően júniusban, a Computex 2015 alkalmával mutatja majd be a gyártó.
6 hozzászólás

totyak

9 éve, 11 hónapja és 13 napja

Tuttu13 írta:
Az árazással még meg tudnak győzni, ha jó lesz! Úgy tűnik GPU piacra gyúrnak inkább, de már korábban is mondták, hogy az APU a jövő... Háááát röhögő smiley meglátjuk! Az új FX-ek sem érték már meg! Talán a 8350 még jó, de Én anno a 8320-ra szavaztam és nem bántam meg! Az best by volt!
Én is 8320-at szeretnék, de most a vacak árfolyam miatt emelkedett az ár legalább egy tízest.

válasz erre

Tuttu13

9 éve, 11 hónapja és 13 napja

Az árazással még meg tudnak győzni, ha jó lesz! Úgy tűnik GPU piacra gyúrnak inkább, de már korábban is mondták, hogy az APU a jövő... Háááát röhögő smiley meglátjuk! Az új FX-ek sem érték már meg! Talán a 8350 még jó, de Én anno a 8320-ra szavaztam és nem bántam meg! Az best by volt!

válasz erre

totyak

9 éve, 11 hónapja és 13 napja

Kiadott egyáltalán az AMD más cpu-t mostanában ezeken az apu megoldásokon kívül? Nekem ezek nem szimpatikusak. Nagyon sajnálom, hogy az AM3+ foglalatot hanyagolják, ott az FX széria továbbvihető lenne párúj modellel. De lehet csak ezért erőltetném, mert affelé húz a szívem.

válasz erre

miertkellettaregbevezetes

9 éve, 11 hónapja és 13 napja

LOL. Szegény AMD egyszerűen nem tud újítani!
Lehet hogy a 2016-os AMD ZEN előtt már nem is jön semmi értlemes cpu.

Remélem a Zen már ütni fog.Bár ezek után kétlem.

válasz erre

rDAVE

9 éve, 11 hónapja és 13 napja

Elég nagy hiba lett volna új foglalatot hozni, nincs az olyan rég kint... mosolygó smiley

válasz erre

kpal

9 éve, 11 hónapja és 14 napja

Azt hittem komolyabb lesz.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Gargameth profiljaBotyi profiljamarco profilja