2015-ben érkezik Európába a Gaikai?

2013. december 01.
1.5031
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
IAppearMissing profilja, adatai
IAppearMissing
A PlayStation 4 november 15-ei amerikai bemutatkozásakor a Sony nem felejtette el megemlíteni, hogy Gaikai névre keresztelt felhő alapú szolgáltatásuk valamikor 2014 folyamán érkezik meg az Egyesült Államokba, európai és kanadai indulásról azonban ezidáig nem hallhattunk.

A Eurogamer most egy megbízható (?) forrásra hivatkozva azt állítja, hogy a Gaikai 2014 harmadik negyedévében indulhat útjára Észak Amerikában, majd nem sokkal később, 2015 folyamán Európában. Az állítólagos forrás azt is elárulta, hogy a rendszer béta tesztje 2014 elején veszi kezdetét, ez a megállapítás pedig egybevág Andrew House korábbi nyilatkozatával, aki szintén 2014 elejére tette a rendszer tesztelésének időpontját.

A Sony 2012 júliusában vásárolta fel a Gaikait, mint kiderült, a japán cég nagy fantáziát lát a felhő alapú szolgáltatásban, így szeretnék ugyanis orvosolni a visszafele kompatibilitás problémáját, azaz a régebbi játékok futtatását a PlayStation 4-en.
4 hozzászólás

fantis6

6 éve, 1 hónapja és 20 napja

szerintem is nagy lehetőség van a felhő alapú szolgáltatások mögött

válasz erre

DaNyEE

6 éve, 3 hónapja és 20 napja

Reális. Szerintem hihető.

válasz erre

totyak

6 éve, 3 hónapja és 20 napja

Ez a rendszer tökéletes lenne a pc-s játékosoknak ps3 játékok streamelésére is. Lenne rá kereslet szerintem.

válasz erre

LolZ

6 éve, 3 hónapja és 20 napja

Szerintem teljesen hihető.Egyébként nagyon hasznos dolog lenne.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Marduk profiljaStarjumper profiljaImperator profiljaMonyo profiljagery1113 profiljaWickedSick profiljatotyak profiljaAthos99 profiljaRobi022 profilja