2011-re minden háztartás elérheti a széles sávot

2006. május 06.
1.7161
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Mintegy 200 milliárd forint további befektetésével öt év múlva minden magyar háztartás számára lehetővé válik a szélessávú internetcsatlakozás - mondta az informatikai miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Kovács Kálmán, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) vezetője hozzátette: jelenleg a lakosság 85 százaléka érheti el potenciálisan a széles sávot, s további 1 millió számára kell még lehetővé tenni. Ez utóbbiak azonban olyan településeken laknak, ahol 3 ezernél kevesebben élnek. A miniszter elmondta: a fejlesztéseket elsősorban uniós forrásból kívánják megvalósítani.

Magyarországon jelenleg a 10 ezer fősnél nagyobb, illetve a 3-10 ezer fő közötti települések több mint 92 százaléka érheti el a szélessávú internetet. Az előbbieken 5,76 millió, az utóbbiakon mintegy 1,6 millió ember él. A 3 ezer főnél kisebb településeken körülbelül 1,5 millió ember lakik, ám az ide tartozó 2500 település közül csak 59,7 százalék érheti el potenciálisan a széles sávot.

Kovács Kálmán elmondta: az uniós 15-ök átlagával összehasonlítva Magyarországon a rendszeresen internetezők aránya jelenleg 74 százalék, míg 2004-ben 51 százalék volt. A növekedésben szerepet játszik az is, hogy az elmúlt két évben a négy legnagyobb magyar internetes portál látogatottsága megötszöröződött.

A miniszter elmondta azt is, hogy 2006 végén a magyar háztartások 46 százalékában lesz számítógép, szemben a 2002. év végi 21 százalékkal.

Kovács Kálmán közölte: míg 2003 márciusában a magyar háztartások 12 százaléka rendelkezett internet-hozzáféréssel, tavaly a harmadik hó végén már 22 százaléka. Tavaly márciusban ez az arány az uniós 15-ökben 50 százalék, míg Csehországban 18 százalék volt.

A miniszter problémaként elmondta: egy felmérés szerint az internettel nem rendelkező magyar háztartások 60 százaléka nem is akarja elérni a világhálót.

Az eseményen Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke kifejtette: a szabályozó hatóság jelentős eredményének tartja, hogy a szélessávú elérésben vezető szerepet játszó ADSL havi előfizetési díja két éve alatt a felére csökkent. Ma már például a legnagyobb szolgáltató 5-6 ezer forintért kínálja a hagyományos vezetékes telefonvonalon alapuló internet elérést.

Magyarországon az idén március végén több mint 960 ezer internet-előfizető volt, míg 2002 decemberében 230 ezer. Az ADSL-előfizetők száma 2006 márciusában elérte a 440 ezret.

A további feladatok között az NHH elnöke megemlítette: a nagyobb verseny érdekében az idén az első félévben bevezetik azt a metódust, ami a kiskereskedelmi árakból számítja ki a nagykereskedelmi árat. Ennek lényege, hogy az új piaci szereplők is megfelelő árrést tudjanak elérni az internet-szolgáltatáson.

Az NHH célja az is, hogy ösztönözze szolgáltatókat a hálózat fejlesztésére, s így egyre inkább infrastruktúra alapú verseny alakuljon ki.

Az IHM és az NHH közös kezdeményezéseként bevezetnek egy új szolgáltatást is annak érdekében, hogy az ügyfelek el tudjanak igazodni az internetes tarifák között. Ennek keretében a két szervezet a szelessav.hu, illetve az NHH honlapon beindítja a szélessávú keresőt, ami összehasonlíthatóvá teszi a tarifákat és a minőséget.

Az NHH tervei szerint még az idén kibővítik ezt a szolgáltatást, s lehetővé teszik a vezetékes telefon, a kábeltévés és a mobil roaming tarifák összehasonlítását is.
1 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 25 napja

Újabb helyénvaló jóslat mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja