2010-ben visszatér a Madden a PC-kre

2008. július 30.
4.9881
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
Már-már úgy tűnt, hogy az EA Sports szinte teljesen kivonul a PC-s piacról.

Több játékuk - Nascar, NCAA Football - már évek óta nem jelenik meg személyi számítógépekre. Ráadásul az év elején további megszorításokat hirdettek a cégnél (a kiváltó okként valami homályos üzleti érdekekre célozgattak bőszen): a 09-es sorszámmal ellátott alkotások közül nem telepíthetjük Windows alá az NBA, a Madden NFL és a Tiger Woods PGA Tour részeket sem. Idénre maradt tehát a FIFA, az NHL és az exkluzív PC-s címnek számító FIFA Manager. Ez a 3 cím pedig nem sok, nem is csoda, ha az Electronic Artsnak sikerült kivívnia játékosok hordáinak rosszallását.

És nagyon úgy néz ki, hogy a tiltakozások szele elért Redwood Citybe (itt lakozik ugyanis a magasságos EA), mivel a kiadó bejelentette, hogy a jövő évben visszahozná PC-re a Maddent és néhány, hasonlóan száműzött társát. Kezdődhet az ünneplés.

Peter Moore, az EA Sports feje, nyilatkozott az ügyben, és kiemelte, hogy alaposan újra fogják gondolni ezeket a játékokat, annak érdekében, hogy minél jobban és értelmesebben ki tudják használni a bennük rejtőző online lehetőségeket. Mr. Moore azt is megígérte, hogy hamarosan bővebb információkkal szolgálnak a rajongóknak.

A döntés pozitív, és roppantul örülünk is neki, de reméljük, hogy jelentősen változtatni fognak a mostanában alkalmazott termékpolitikájukon, amely alapkoncepciója így foglalható össze: nulla lényegi újítás évről-évre.
3 hozzászólás

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 26 napja

Vendég írta:
Te hülyes vagy? ***** jó game!

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 26 napja

****nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 5 hónapja és 19 napja

Hát már itt az ideje hogy PC-n is tudjak játszani a Madden NFL 2010-el meg az NCAA Football-al!mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja