2010-ben a PS3 lesz a piacvezető

2006. március 25.
1.9571
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Ha hihetünk az In-Stat piackutató intézet jóslatának, akkor 2010-ben is a Sony játékgépe lesz a piacvezető.

Az intézet szakemberei úgy vélik, hogy az idén novemberben megjelenő PlayStation 3-ból annyit értékesít majd a gyártó az azt követő három esztendő során, hogy nem csak hogy behozzák a Microsofttal szembeni lemaradásukat, hanem a következő generációs konzolpiac több mint 50%-át fogják uralni. A prognózis szerint annak ellenére, hogy az Xbox 360-as már 2005 novembere óta forgalomban van, a redmondiak az összeladás valamivel több mint 28%-át tudhatják majd magukénak.

Az In-Stat jelentéséből kiderül még, hogy a konzol-háború vesztese a Nintendo szintén az idei évben megjelenő Revolution készüléke lesz, vagyis a becslések szerint 2010-ben 21%-os piaci részesedéssel fog bírni a japán cég.

A továbbiakban a szakemberek kitértek még arra, hogy minden bizonnyal a kereslet is megnő az elkövetkezendő években az új generációs játékgépek iránt, azaz jóval több fog elkelni az új masinákból, mint elődeikből. A hordozható konzolok értékesítési statisztikáit illetően azonban csak találgatni lehet, ugyanis egy tegnapi hír alapján (http://hirek.prim.hu/cikk/51769/) könnyen elképzelhető, hogy a Microsoft is kifejleszti saját, a PSP-vel illetve DS-el konkuráló termékét.
1 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 25 napja

Valóban le is hagyta a PS3 a boxot az eladásokat tekintve. Úgy tűnik a becslések nagy százalékban helytállóak.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja