1,6 millió Xbox-konzolt szállított le a Microsoft az elmúlt negyedévben

2015. április 24.
1.4911
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Microsoft nyilvánosságra hozta legfrissebb üzleti jelentését, amelyben a 2015-ös pénzügyi esztendő harmadik negyedévi eredményeiről számolnak be nekünk, avagy a január 1-jétől március 31-ig tartó időszakról.

A redmondi óriás szerint a három hónap során összesen 1,6 millió Xbox-konzolt szállítottak le - Xbox One-t és Xbox 360-at összesen -, ami meglehetősen kevés, tehát nem meglepő, hogy bevételeik is csökkenést mutattak, így csak az Xbox platformok árbevételei 24 százalékkal, míg a számítógép és a játékos hardver szegmens 4 százalékkal teljesített rosszabbul.

A negyedév során a Microsoft teljes bevétele így 21,7 milliárd dollár volt, ami annak ellenére is 5 százalékos csökkenés a tavalyi adatokhoz mérten, hogy az elmúlt három hónapban 30 százalékkal nőtt meg az Xbox Live előfizetők számra.
7 hozzászólás

sutiszorny19

9 éve, 7 hónapja és 10 napja

"a három hónap során összesen 1,6 millió Xbox-konzolt szállítottak le " az se hozzánk röhögő smiley

válasz erre

xpforever

9 éve, 8 hónapja és 26 napja

Gondolom több Xbox360-at adtak el.

válasz erre

gokuvsvegita

9 éve, 9 hónapja és 2 napja

rDAVE írta:
Leszállítottak... Szóval nem el adták? röhögő smiley Cseles...
Most hogy írod.. Tényleg cselesek. röhögő smiley
Én meg mondom szépen fejlődik felfele az xone.. mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

9 éve, 9 hónapja és 2 napja

Leszállítottak... Szóval nem el adták? röhögő smiley Cseles...

válasz erre

totyak

9 éve, 9 hónapja és 4 napja

Gyanítom abból az 1.6-ból is inkább X360 a nagyobb mennyiség.

válasz erre

RyutheStaR

9 éve, 9 hónapja és 4 napja

kpal írta:
Ps4 még több emebrt elcsábít.
Hét igen, sajna ezt a generációt nagyon bebukta az ms a nem elég felhasználóbarát kampánnyal.. De azért nem fognak csődbe menni, így is sok boxos van. Ráadásul nem egy emberről tudok akinek mind2 konzol megvan szóval..röhögő smiley Persze nem mindenki teheti meg, de aki meg teheti nyilván ps-t vesz, hacsak nincs olyan exkluzív ami miatt még is boxot választaná. Bár arányokat exkluzív játék arányokat tekintve PS ebben is jobb szerintem.
Bár kíváncsi lennék a PS mennyivel többet produkált, nem tudom kiderült-e már, mert nem rémlik.

válasz erre

kpal

9 éve, 9 hónapja és 4 napja

Ps4 még több emebrt elcsábít.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
VaPe profiljaGnoresz profiljaBotyi profilja