16 magos processzorral és HBM memóriával érkezhet az AMD új megoldása

2015. április 12.
2.2461
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
AMD-nek igencsak sokat kell bizonyítania az év második felében, hiszen a grafikus kártyák piacán az NVIDIA, míg a processzorokén az Intel jelent egyre komolyabb fenyegetést a cég bevételeire.

Nemrég azonban a szerverek piacára szánt új AMD megoldásról érkeztek hírek, melyek alapján egy igen komoly fejlesztésről van szó, ami számunkra azért lehet fontos, mert az általános használatra szánt processzoroknak is remek alapja lehetne az újdonság. Piaci hírek szerint készülőben van az x86-os Zen alapokra építkező APU, mely 16 magos processzort és HBM memóriával szerelt grafikus egységet tartalmaz.

Ez a páros igencsak komoly fejlődést jelent, hiszen 16 magot otthon is szívesen látnánk a gépekben, míg a HBM technológia a grafikus egységen erősíthet nagyot. A processzor magjai egyébként két szálon futhatnak majd, míg a grafikus egység akár 16GB HBM memóriát is felmutathat, ami nagyon komoly teljesítményt adhat majd le. Konkrét bejelentés még nem érkezett, a technológia azonban remek alapul szolgálhat az asztali megoldások következő generációjának, ráadásul ezzel az Intelnek is komolyan fel lenne adva a lecke.
13 hozzászólás

totyak

9 éve, 8 hónapja és 23 napja

movi írta:
Sajna ez igen félre van értelmezve! Az Apuk elsősorban NEM játékra lettek kitalálva, nem ez az elsődleges terület amire szánták. De ebben az országban mindenki erre használja, és tévesen von párhuzamot a cpu+vga párosításról! Pedig ez nem erről szól! Én 7850K procit használok, és nagyon meg vagyok vele elégedve!
Ezzel én tisztában vagyok. Csak ugye az amd mostanában nem nagyon adott ki nem apu processzort. Ezért írtam, hogy nekem az jobban tetszene.

válasz erre

movi

9 éve, 8 hónapja és 24 napja

totyak írta:
A magam részéről eléggé idegenkedem az APU-któl. Jobb az nekem, ha külön van a GPU és a CPU.
Sajna ez igen félre van értelmezve! Az Apuk elsősorban NEM játékra lettek kitalálva, nem ez az elsődleges terület amire szánták. De ebben az országban mindenki erre használja, és tévesen von párhuzamot a cpu+vga párosításról! Pedig ez nem erről szól! Én 7850K procit használok, és nagyon meg vagyok vele elégedve!

válasz erre

WarriorAutobot

9 éve, 8 hónapja és 24 napja

szattila írta:
Azért egy BF4 online 2 magos CPU-val már nagyon elhasal, de volt teszt a PH-n és a 2 magos procik már limitesek voltak az újabb játékokban, mondjuk 16 mag szerintem is felesleges de biztosan lesz ebből 8 magos verzió is.
Én se gondoltam hogy a legújabb játéknak elég a 2 mag, de szerintem pár éves játékok többségének még elegendő.

válasz erre

Bvektor

9 éve, 8 hónapja és 24 napja

Ha ennél is olyan szinten lesz jelen a 16mag mint a mostaniaknál a 8 akkor kétlem, hogy fel lenne adva a lecke az Intelnek. Főleg, hogy nekik már lassan egy éve ki van adva egy 15 magos 30 szálas Xeonjuk (E7-2890 v2)(de ha csak a magokat nézzük van ott 18/36os is). A grafikus erősítés meg nem tudom mennyit segíthet egy szerverprocesszornak. Ha grafika kell oda akkor azt nem a processzor fogja csinálni.
Lehet, hogy Intel fanboy vagyok, de nem megy ez az AMDnek. Le vannak maradva, alig fejlesztenek és ha ki is adnak valamit azzal se érnek el sokat.

válasz erre

Drenzer

9 éve, 8 hónapja és 24 napja

Fejlődni kell a korral. Komolyan fel lenne adva a lecke ezzel az Intelnek. Bár nekem is még a 2 mag bőven elég és minden igényemet kiszolgálja röhögő smiley

válasz erre

szattila

9 éve, 8 hónapja és 24 napja

WarriorAutobot írta:
Szerintem azzal hogy belepakolnak több magot a processzorokba attól még nem fogja mindet 100%-ra kihasználni a legtöbb játék. Egyenlőre szerintem a 2-4 mag is bőven elég a játékoknak.
Azért egy BF4 online 2 magos CPU-val már nagyon elhasal, de volt teszt a PH-n és a 2 magos procik már limitesek voltak az újabb játékokban, mondjuk 16 mag szerintem is felesleges de biztosan lesz ebből 8 magos verzió is.

válasz erre

gokuvsvegita

9 éve, 8 hónapja és 24 napja

Nekem elég két mag is. röhögő smiley

Na jó én ezekhez annyira nem értek. Nekem elég egy irodai laptop és kész. röhögő smiley

válasz erre

WarriorAutobot

9 éve, 8 hónapja és 24 napja

Szerintem azzal hogy belepakolnak több magot a processzorokba attól még nem fogja mindet 100%-ra kihasználni a legtöbb játék. Egyenlőre szerintem a 2-4 mag is bőven elég a játékoknak.

válasz erre

szattila

9 éve, 8 hónapja és 24 napja

totyak írta:
A magam részéről eléggé idegenkedem az APU-któl. Jobb az nekem, ha külön van a GPU és a CPU.
Igen ezt már írtad de olyat nem nagyon fogsz kapni.

válasz erre

totyak

9 éve, 8 hónapja és 24 napja

A magam részéről eléggé idegenkedem az APU-któl. Jobb az nekem, ha külön van a GPU és a CPU.

válasz erre

szattila

9 éve, 8 hónapja és 24 napja

Attól függ mit fog tudni magonként, igaz DX12 játékok már máshogy fogják használni a CPU-t a hardverközélibb API miatt.

válasz erre

xpforever

9 éve, 8 hónapja és 24 napja

Előbb jussunk el odáig, hogy minden játék 1 magnál többet használjon. Azért (is) van hatalmas előnye az Intelnek, mert hiába kevesebb mag (pl.: Pentium 2 mag, i5 4 mag), de azok legalább erősek. Így nincs multiplayer-ben zavaró fps drop meg egyebek.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaiPet profilja