1,2 millió százdolláros laptopot rendel Líbia

2006. október 13.
1.7031
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Nicholas Negroponte, az ENSZ által támogatott OLPC társaság elnöke bejelentette, hogy Líbia 2008-ig 1,2 millió százdolláros laptopot rendel az ország iskolásainak.

A most született megegyezés értelmében 2008 júniusáig az észak-afrikai ország összes iskolása kap egyet az olcsó és strapabíró készülékekből. Negroponte a sajtónak elmondta, hogy a „One Laptop Per Child” kezdeményezéshez való csatlakozás része Moamer Al-Kadhafi ezredes, líbiai államfő nyitási politikájának, aki hajlandóságot mutatott arra is, hogy segítsen a laptopoknak a szegényebb afrikai országok gyermekei számára történő eljuttatásában.

Líbiai hivatalos körök ugyanakkor egyelőre nem kommentálták a hírt. Az egy éve az ENSZ Informatikai Csúcsértekezletén bemutatott, és azóta többféle verzióban elkészített százdolláros laptop hagyományos számítógépként és elektronikus könyvként egyaránt használható, szélessávú WiFi hálózati megoldással van ellátva, akkumulátora pedig speciális karok mozgatásával, elektromos áram hiányában is feltölthető. A készüléket több gyártó, például az Intel részéről sok kritika érte, az ENSZ azonban támogatja a projektet, amelynek célja a fejlődő világban élő gyermekek integrálása a modern globális információ-alapú társadalomba. Az OLPC illetékesei szerint a szervezetnek jelenleg további négy, egyelőre meg nem nevezett országgal van megállapodása a laptopok szállításáról.
1 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 25 napja

Azért remélem, hogy a laptopok mellé élelemre is marad a rászorulóknak. Számítógéppel köztudottan nem lehet jól lakni.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja