115 millió leszállított példánynál tart a GTA V

2019. november 08.
5.5011
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Olybá tűnik, hogy semmi nem szabhat gátat a GTA V eladásoknak, hiszen a Take-Two üzleti jelentéséből kiderült, hogy nem kevesebb mint 115 millió (!) példányt szállítottak már le a Nagy Autólopás V-ből.

2018 novemberében lett meg a bűvös százmilliós álomhatár, ami azt jelenti, hogy brutálisan növekszik mindmáig az eladási ráta, és most már joggal kijelenthetjük, hogy senki nem fogja tudni ezek után meghatározni, hogy hol fognak megállni a játék értékesítési számai.

Mindeközben az is kiderült, hogy a Red Dead Redemption 2 összesen eddig 26 millió kópiában kelt el, viszont ez nyilván köszönhető annak is, hogy a PC-s eladások csak most fognak beindulni, valamint az online szekció sem olyan kiforrott még, mint mondjuk a GTA Online esetében.
jelentéséből kiderült, hogy nem kevesebb mint 115 millió (!) példányt szállítottak már le a Nagy Autólopás V-ből.'>
7 hozzászólás

totyak

4 éve, 8 hónapja és 25 napja

Csak nekem megvan 4x, szóval biztos akadnak még mások is, akiknek több példányuk van röhögő smiley

válasz erre

kpal

4 éve, 9 hónapja és 3 napja

Nem mondhatják hogy veszteséges.

válasz erre

WarriorAutobot

4 éve, 9 hónapja és 5 napja

És ebből hány csaló lehet akik többször is megvették. röhögő smiley

válasz erre

fighterlaci

4 éve, 9 hónapja és 5 napja

Micsoda pénzgyár ez a játék bakker. meglepett smiley

válasz erre

VaPe

4 éve, 9 hónapja és 6 napja

Ha végre megunnák az emberek, kapnánk új részt... wtf smiley

válasz erre

petrovicsz

4 éve, 9 hónapja és 6 napja

De durva bakker! meglepett smiley Remélem a GTAVI-hoz azért lesznek majd DLC-k, mert azok nekem nagyon hiányoztak ebből...

válasz erre

Ronalddo

4 éve, 9 hónapja és 6 napja

Nem csoda hogy nem kapkodják el az újabb rész kiadását...

válasz erre
Grand Theft Auto V
8.255 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja