10 év után leáll a PSP árusítása

2014. június 03.
3.6821
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
10 éves fennállása alatt a Sony PlayStation Portable - avagy ahogy mindenki hívja a PSP - több mint 76 millió példányban kelt el a világ számos országában, azonban ahogy mindennek, egyszer ennek a sikertörténetnek is vége szakad, hiszen a Sony befejezi a kézikonzol árusítását.

A 2003 júliusában bejelentett majd 2004 decemberében Japánban, 2005 elején pedig az egyéb régiókban debütáló handheld masina sok exkluzív játékot kapott, valamint olyan egyedülálló szolgáltatásokat is magáénak tudhatott mint például a PSP Go - ami sajnos csak két évet élt meg.

A Sony által közölt közel 80 millió eladott készülék a két évvel ezelőtti adatokkal megegyeznek, így valószínűleg azért néhány százezerrel több kelhetett el belőle az életciklusa végéig.

A Sony érthetően kizárólag a PlayStation Vita-ra kíván fókuszálni a jövőben, így minden energiájukat az új generációba fektetik.
9 hozzászólás

totyak

10 éve, 8 hónapja és 22 napja

Csak a GTA-k miatt vettem PSP-t, de azóta még jó pár játékot végigtoltam. Jó kis gép az még ma is.

válasz erre

Norbiii

10 éve, 8 hónapja és 22 napja

Yanez írta:
Nálam is itt csücsül, de már nem használom. Én 8 éve vettem. mosolygó smiley
Add fel postán, szívesen elfogadom! mosolygó smiley mosolygó smiley

válasz erre

Yanez

10 éve, 8 hónapja és 22 napja

Vendég írta:
Mai napig megvan.mosolygó smiley 7 éve vettem. Hibátlan.mosolygó smiley
Nálam is itt csücsül, de már nem használom. Én 8 éve vettem. mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

10 éve, 8 hónapja és 22 napja

Szép kort megélt, de remélem tényleg a Vitára fókuszálás miatt állnak le vele, ráadásul a Vita még hozná is azt a szintet, hogy elvigye a GT4-et... röhögő smiley Egy GT viszont a PS Vita eladásokat is megdobná, bár a Polyphony Digital munkatempóját tekintve ez csupán évek kérdése... röhögő smiley Sony helyében összeszednék egy hasonló csapatot és Polyphony Digitallal együtt dolgozva közben készíthetnék a handheld GT-t GT6 alapokból...

válasz erre

zender

10 éve, 8 hónapja és 22 napja

Nekem sosem volt hozzá szerencsém, nem is láttam élőben. De jó lehetett.

válasz erre

Vendég

10 éve, 8 hónapja és 23 napja

Mai napig megvan.mosolygó smiley 7 éve vettem. Hibátlan.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

10 éve, 8 hónapja és 23 napja

Imádtam minden percet amit nyújtott. Nem használom már mióta kijött a Vita.

válasz erre

italianman

10 éve, 8 hónapja és 23 napja

Jó konzol volt . Sőt még mindig az.

válasz erre

kpal

10 éve, 8 hónapja és 23 napja

egyszer mindenek vége , szép korszak volt. mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja