1 millió Xbox Series S / X konzol kelt el decemberben az Egyesült Királyságban

2022. január 12.
35.2751
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
2021 decembere a Gfk által közzétett adatok szerint nagy hónap volt az Egyesült Királyságban a konzoleladások szempontjából, lévén a hónap során összesen 560 ezer gépet adtak el a régióban.

Bár a Nintendo Switch volt a legkelendőbb a sok közül, amely 6%-os növekedést ért el a már amúgy is lenyűgöző novemberi eladásokhoz képest, az Xbox is figyelemre méltó mérföldkőhöz érkezett. Az Xbox Series S / X együttesen a második legtöbbet értékesített konzol volt az Egyesült Királyságban decemberben, és az előző hónaphoz képest 108%-os növekedést ért el, ami a duó eddigi legnagyobb eladási hónapját jelentette az Egyesült Királyságban.

Sőt, még a 2020 novemberi megjelenésükhöz képest is nagyobb volt. Ez azt jelenti, hogy együttesen már több mint egymillió darabot adtak el az Egyesült Királyságban. A PS5 így a harmadik helyen végzett a versenytársak mögött, de még így is jó hónapot zárt, hiszen 28%-kal nőttek az eladások novemberhez képest.
adtak el a régióban.'>
3 hozzászólás

Moby Dick

2 éve, 5 hónapja és 14 napja

Karácsony megnyomta az eladásokat.

válasz erre

muki

2 éve, 5 hónapja és 15 napja

Gyártottak már ennyit? röhögő smiley nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Ronalddo

2 éve, 5 hónapja és 15 napja

De jó nekik, hogy ott kapni a nextgent. röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profiljaManiac profilja