Toshiba Qosmio X70-A teszt

2014. január 13.
75.3441
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A laptopokat gyártó vállalatok közül többen olyan széles termékkínálattal rendelkeznek, melyben a leggyengébb Intel Atom processzoroktól elkezdve a legerősebb Core i7-es egységekkel bezárólag szinte minden kategóriát magában foglaló hardverkínálat vonul fel, ami egyben azt is jelenti, hogy az általuk kibocsátott termékeket igen széles körben tudjuk kihasználni. Erre rá is vannak kényszerítve a gyártók, hiszen a középkategóriás táblagépek egyre jobban harapdálják az alsóbb kategóriákban evickélő laptopokat, míg a komolyabb táblagépek már az erős közép és felsőkategória termékeire is veszélyesek, arról nem is beszélve, hogy ezt a kategóriát folyamatosan megkérdőjelezik. Legújabb hardveres tesztünk alanya, a Toshiba Qosmio X70-A egyértelműen az utóbbi kategóriába sorolható, ráadásul, ahogy az lenni szokott, a felső szegmensben is egy különcködő csoportként megtalálható társulásba, a játékosoknak szánt laptopokéba tartozik.


Ez a szörnyeteg (mert bizony tényleg az) rendkívül impozáns adatokkal kápráztatja el a róla olvasókat, arról nem is beszélve, hogy milyen vágyakozást idéz elő néhány perc vele töltött játék után. Hogy mi képviseli ebben a gépben az erőt? Kezdetben kezdjük magával a kialakítással, hiszen bőven van miről mesélni ezen a téren is. A játékosoknak szánt laptopoknál természetesen nem az a cél, hogy az ultrabook-ok harcába szóljanak bele, így viszonylag nehéz és nagy gépekről van szó. Az anyaghasználatra nem igazán lehet panaszunk, hiszen szálcsiszolt, nemes óezüst bevonattal, vörös alumínium díszítőelemekkel és vörösen világító Qosmio emblémával találkozhatunk a kicsomagolás után. A Toshiba Qosmio X70-A LED-es háttérvilágítással felszerelt, 17,3 hüvelykes Full HD (1920 x 1080) felbontású Toshiba TruBrite TFT kijelzővel érkezik. Ez a nagyság és felbontás bőven elegendő arra, hogy valódi játékélménnyel gazdagodhassunk, valamint nem szabad megfeledkezni egy ilyen gép multimédiás lehetőségeiről sem, melyekhez nagyon jó partner lehet a nagy kijelző. Fontos megemlíteni a gép arculatához illő piros háttérvilágítással szerelt billentyűzetet is, mely kellemes nyomásponttal rendelkezik. A touchpad azonban ezt nem mondhatja el magáról. Szerintem nagyon kemény és a felülete sem szimpatikus számomra, habár az tény, hogy a játékosok elég ritkán fogják használni a gép ezen részét.

A belső még az említett külsőségeknél is impozánsabb, hiszen Intel Turbo Boost 2.0 technológiával ellátott negyedik generációs Intel Core i7-4700MQ processzorral találkozhatunk, melynek négy magja akár 3,4GHz-en is tud ketyegni. Ez a típus Intel HD Graphics 4600-as grafikus gyorsítóval is fel van szerelve, mely jó szolgálatot tehet akkor, amikor olyan feladatot hajtunk végre a géppel, mely nem igényel komoly erőforrásokat. Természetesen egy ilyen gépnél nehéz megállni a 0-24-es nyüstölést, így elkél az izmosabb grafikus kártya. Ezzel a Toshiba mérnökei is egyet kellett, hogy értsenek, hiszen egy nVIDIA GeForce GTX 770M kártyát találunk a gépben, melyen 3GB GDDR5 memória található. Egy ilyen kártya sokak asztali gépében is megállná a helyét, így nem kell félnünk attól, hogy valami nem futna tökéletesen a gépen. Az említett grafikus meghajtó megkapta az nVIDIA Optimus technológiáját, mely arra hivatott, hogy az éppen szükséges erőforrásigényekhez igazítsa a grafikus kártyák használatát. A technológiával tehát kímélhetjük hardvereink, valamint az üzemidőre is rendkívül jó hatással van.

Aki még mindig kételkedik abban, hogy egy szörnyetegről van szó, a következő sorok után már kénytelen lesz beismerni, hogy bizony vége a kételkedésnek. Ennek elég nyomós oka kell hogy legyen a tesztmodellben található 32GB DDR3L memória, mely négyszer 8GB-os eloszlásban található meg, a modulok pedig 1600MHz-en üzemelnek. Ekkora memóriamérettel jóval megelőzi saját korát ez a gép, hiszen pontosan fele ennyivel is igazán erős gépet kapnánk, de így nem maradt más jelző csak a szörnyeteg. Persze ez a jelző jelen esetben a lehető legjobb indulattal született, így a mérnököknek nincs okuk a szégyenkezésre.

A töltésen van még mit csiszolni.

A töltésen van még mit csiszolni.


A belső tárhely méretére és típusára sem lehet panaszunk, hiszen a két darab, egyenként másfél terrabájtos HDD-k mellé egy 256GB-os SSD meghajtó is járt. A két darab másfél terrás meghajtó ugyan csak 5400RPM-es, a rajta tárolt adatokat megfelelő gyorsasággal lehet megtekinteni, illetve felhasználni. A 256GB-os SSD pedig rendkívül jó szolgálatot tesz, hiszen rendszerünknek tökéletesen megbízható és kiemelkedően gyors helyet biztosít. A fontosabb és gyakrabban használt alkalmazásokat érdemes még erre a meghajtóra feltelepíteni, hiszen tényleg érezhető a két típus közti különbség.

A belső után jöjjenek a csatlakozók, melyek szép számmal helyezkednek el készülék két oldalán. A készüléket magunk előtt tartva jobb oldalon találkozhatunk a töltőnek szánt csatlakozóval. Itt megállnék egy kicsit és kifejezném nemtetszésem a Toshiba megoldásával kapcsolatban, hiszen több negatívuma is van a töltési megoldásnak. Első maga a csatlakozó, mely a képen is látszik hogy tüskés kialakítású, amely mindig magában hordozza azt, hogy ezek a tüskék elferdülnek vagy letörnék az évek során. Másrészről maga a tápegység és a csatlakozó mérete is nagy. Értem én, hogy egy erőművet kell ellátni árammal, de akkor is lehetett volna valami szolidabb megoldást találni erre. Kirohanásom után tehát térjünk vissza a csatlakozókra. A töltővel megegyező oldalán találjuk még a VGA kimenetet, melynek segítségével külső monitoron is élvezhetjük a játékot. Akad itt még Ultra HD formátumot és 3D funkciót támogató HDMI-kimenet is, ami szintén szolgálhat egyszerű képátvitelre, de a komolyabb mozis élményeket is ki tudja elégíteni. Szintén ezen az oldalon kapott még helyet két darab USB 3.0 csatlakozó, valamint a sztereó fejhallgató és a Sleep-and-Music funkciót támogató külső mikrofon csatlakozója is.

Blu-ray és Sleep-and-Charge.

Blu-ray és Sleep-and-Charge.


A másik oldalon igazi csemege vár ránk a Blu-ray lemezmeghajtó személyében, mely természetesen a Blue-ray lemezek olvasása mellett CD, illetve DVD olvasással és írással is elboldogul. Itt kapott még helyet a szokásos, internet és hálózat bevezetésére alkalmas nyílás, valamint még két USB 3.0 csatlakozó. Az USB-s résszel kapcsolatban megjegyezendő, hogy a négyből kettő támogatja az úgynevezett Sleep-and-Charge funkciót. Ennek köszönhetően pedig akkor is tudjuk tölteni mobilunkat, táblagépünket, vagy bármilyen USB-s töltővéggel rendelkező készülékünket, amikor a gépünk kikapcsolt állapotban van.

A vezeték nélküli megoldások terén sem kell szégyenkeznie a gépnek, hiszen a WiFi és Bluetooth 4.0 megléte sokaknak elég lehet. Van azonban más is a gép tarsolyában, például Miracast támogatás, mely vezeték nélküli képtovábbítást tesz lehetővé. Itt említeném még meg a kártyaolvasó meglétét, mely a legnépszerűbb szabványokat támogatja, valamint ide sorolnám még a beépített 2 megapixeles Full HD webkamerát, melyet a beépített mikrofon segítségével bármikor használhatunk videóhívásra is. A Blu-ray olvasó és a Full HD megjelenítő mellé szinte kötelező volt a gyártó számára, hogy remek hangzással rukkoljon elő. Ez sikerült is, hiszen a négy beépített Harman Kardon hangszóró 6 wattos zenei teljesítménye rendkívül jó, akárcsak a filmek esetében. A DTS Studio Sound hangzásjavító technológia nem tudom, hogy mennyit számít, mindenesetre örvendetes a megléte.

Mi más is járna hozzá, mint Windows 8.1?

Mi más is járna hozzá, mint Windows 8.1?


A hardveres kínálat után érdemes néhány szót ejteni a szoftveres dolgokról. A laptophoz előre telepítve jár a Microsoft Windows 8.1 64-bites verziója, mely remekül mutat ezen a nagy képernyőn. A gyártó is számos szoftvert kínál, melyek között több olyan is van, amely gépünk egészségére hivatott vigyázni. Ilyen például a merevlemez rázkódását figyelő alkalmazás, vagy a Toshiba PC Health Monitor. A hardverekről érdemes még elmondani, hogy a tesztelt konfigurációtól eltérő modellek is kaphatóak, így akár i5-ös processzorral és 4GB memóriával is találkozhatunk ugyan ilyen körítéssel. Az akkumulátor papíron három és fél órát bír, ez persze egy izmosabb játék esetében igencsak meg tud rövidülni, így hosszabb játékba nem érdemes konnektor közelsége nélkül belekezdeni. Említettem, hogy súlyban és méretben nem versenyezhet az ultrabook-ok mezőnyében, de nem kell egy vastagabb farönkre gondolni, ugyanis méréseim szerint valamivel 4 kg alatt volt az összsúly.

A gépet természetesen gyakorlatban is meghajtottam. A Battlefield 3 tökéletesen tette a dolgát, a német ellenfelek biztos elsírták volna magukat, ha megtudják, hogy egy laptopról alázom őket. Az X Rebirth-ben is szép bolygók és fényeffektek köszöntek vissza. Az tehát biztos, hogy játékra és egyéb erőigényes alkalmazásokra tökéletes választás lehet a Toshiba Qosmio X70-A széria, az árcédula azonban óriási hatást gyakorol a termék keresletére.

Végre egy olyan doboz, mely sugallja a termék mivoltát.

Végre egy olyan doboz, mely sugallja a termék mivoltát.


Tesztalanyunk, ahogy már említettem az izmosabb megoldások közé sorolható, ára pedig 600 000 Ft környékén helyezkedik el, ami a legtöbb játékos számára szinte megfizethetetlen kategória. Az olcsóbb modellek fele annyiba sem kerülnek, ám ott már több kihívóval kell szembenéznie a gyártónak. A termékre egyébként két év garancia vonatkozik, ami szintén lehetne mondjuk kétszer ennyi.

Összességében tehát egy remek géppel van dolgunk, mely egy szűk réteg számára fenntartott piacon kíván érvényesülni, ehhez pedig minden esélye megvan, hiszen komolyabb hiányossággal, illetve hibával nem találkoztam.
 

A Toshiba Qosmio X70-A egy különleges laptop, mely a célközönség számára közel tökéletes.

25 hozzászólás

Vendég

11 éve, 1 hónapja és 7 napja

Én most az ebay-en egy ilyen szörnyetegre licitálok (16GB "csak" a RAM benne, és "csak" 1TB HDD és 256GB SSD), holnapm 12:34-kor jár le, jelenleg 285 fonton áll,ha nem megy 400 font fölé az ára, meg is tudom venni. Nagyon tetszik. A másik gép, amit kinéztem, az egy Acer Aspire V3-772-es masina, abban 4GB-s 750-es vidikari van. Nagyon szeretném már az új gépemet, mert nagyon kellene a laptop. És ez a teszt nagyon felhúzott,hogy jó választás a Toshiba. A teszt elolvasása után méginkább belelkesültem, remélem megnyerem a licitet! röhögő smiley

válasz erre

ReVerse

11 éve, 1 hónapja és 11 napja

Jó is lenne, ha mondjuk 300 körül mozogna az ára, de így kevés lesz rá a kereslet, főleg Magyarországon. (Azért egyet elfogadnék! röhögő smiley)

válasz erre

recsee96

11 éve, 1 hónapja és 11 napja

Jöhet egy ide is röhögő smiley

válasz erre

Darknar

11 éve, 1 hónapja és 11 napja

egyet elfogadnák mosolygó smiley

válasz erre

Couretto

11 éve, 1 hónapja és 12 napja

Jónak néz ki röhögő smiley

válasz erre

kpal

11 éve, 1 hónapja és 15 napja

Tetszik , az ára vissza húzza nagyon .

válasz erre

LolZ

11 éve, 1 hónapja és 19 napja

Tényleg egy erős cucc lett,bár ahogy néztem a kisebbik verziója már nem annyira figyelem felkeltő és tényleg elég sok ellenfele van,ez meg szerintem nem éri meg az árát.

válasz erre

rDAVE

11 éve, 1 hónapja és 21 napja

Vendég írta:
PS4 játékok elméletben futtathatók PC-n, gyakorlatilag nem hiszem. Az APU amit használ a PS4, valamennyire átalakított, és ezt kihasználhatják a játékok. Így nyilván egy másik processzoron már nem fog futni.
De elméletben mindkettő (PC és PS4) x86-64 architektúrájú, így futtatható lenne. Mondjuk Android is futtatható Intel Atom processzorokon, szóval a példa sem volt a legjobb.
A lényeg az, hogy a PS3 PowerPC architektúrára épül, a PS4 meg x86. A kettő nem kompatibilis egymással, ezért vagy emulálni kell (10-20x többletszámítás árán), vagy pedig integrálni kell egy Cell processzort a PS4-be (plusz költség). Nyilván az utóbbi történt meg, az emulálás majd talán 10 év múlva lesz megoldható mosolygó smiley
Ott a pont. mosolygó smiley
PS3nál volt emulálásra terv és PS2 hardveres megoldás is, végül egyik sem maradt. (PS1 emulálást leszámítva)
PS4-nél közölték előre, hogy nem lesz Cell benne, mert megdobná az árat, így most itt a felhővel próbálkoznak.

"Android egy OS, ami nem fut PC-n, tehát nem igazán van köze a PC-hez. PS3-nak kicsit nagyobb köze van a PS4-hez."

Nem hivatalosan, de fut PC-n, még AMD procin is. Más kérdés, hogy értelmetlen. röhögő smiley
PS3 és PS4 teljesen más kategória, mint a droid. Ezekben tényleg nagyon különböző hardver lakozik.
Hiába rakod be a lemezt és olvassa be(látja mi van rajta), akkor sem tud mit kezdeni vele. PS3-nál is berakhatod a PS2 lemezt, felismeri, de nem tudja a játékot elindítani, csak néhány régi modell képes lejátszani, mivel ott van hozzá PS2 hardver benne.

válasz erre

Vendég

11 éve, 1 hónapja és 22 napja

totyak írta:
Hát jó, meg lehet magyarázni a dolgokat, de ennyi erővel azt is kérdezhetnénk, hogy miért nem futnak PS4 játékok PC-n, hiszen a PS4 is szinte PC alkatrészekből van felépítve. Android egy OS, ami nem fut PC-n, tehát nem igazán van köze a PC-hez. PS3-nak kicsit nagyobb köze van a PS4-hez.
PS4 játékok elméletben futtathatók PC-n, gyakorlatilag nem hiszem. Az APU amit használ a PS4, valamennyire átalakított, és ezt kihasználhatják a játékok. Így nyilván egy másik processzoron már nem fog futni.
De elméletben mindkettő (PC és PS4) x86-64 architektúrájú, így futtatható lenne. Mondjuk Android is futtatható Intel Atom processzorokon, szóval a példa sem volt a legjobb.
A lényeg az, hogy a PS3 PowerPC architektúrára épül, a PS4 meg x86. A kettő nem kompatibilis egymással, ezért vagy emulálni kell (10-20x többletszámítás árán), vagy pedig integrálni kell egy Cell processzort a PS4-be (plusz költség). Nyilván az utóbbi történt meg, az emulálás majd talán 10 év múlva lesz megoldható mosolygó smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 1 hónapja és 22 napja

marco írta:
Tulajdonképpen az Android egy Linux kernelre épülő rendszer, tehát van némi köze.

Egyébként a kérdés már bennem is felmerült...geek smiley
Hát jó, meg lehet magyarázni a dolgokat, de ennyi erővel azt is kérdezhetnénk, hogy miért nem futnak PS4 játékok PC-n, hiszen a PS4 is szinte PC alkatrészekből van felépítve. Android egy OS, ami nem fut PC-n, tehát nem igazán van köze a PC-hez. PS3-nak kicsit nagyobb köze van a PS4-hez.

válasz erre

marco

11 éve, 1 hónapja és 22 napja

totyak írta:
Nem olyan. Androidnak semmi köze a PC-hez (a Google ugye nem gyárt PC-t), a PS3, illetve PS4 meg egy bandához tartozik.
Tulajdonképpen az Android egy Linux kernelre épülő rendszer, tehát van némi köze.

Egyébként a kérdés már bennem is felmerült...geek smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 1 hónapja és 22 napja

Vendég írta:
Pedig de, ez olyan, hogy miért nem futnak az Androidos játékok a számítógépemen?
Nem olyan. Androidnak semmi köze a PC-hez (a Google ugye nem gyárt PC-t), a PS3, illetve PS4 meg egy bandához tartozik.

válasz erre
123a(z) 3 -ből
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja