Samsung S24E370DL monitor teszt

2016. január 16.
76.2041
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Elsősorban gamer monitorként pozicionálja a Samsung a tavaly év végén megérkezett E370 szériát, ami dizájnja, teljesítménye és funkciói miatt mégis kérdéseket vet fel, legalábbis a hardcore gamer rétegben. Az AMD FreeSync technológiára épülő S24E370DL kijelző a család kisebbik tagja a maga 23.6 colos (52 cm) méretével, ez a verzió járt szerkesztőségünkben egy kiadós teszten.


A Samsung monitorok terén kifejezetten jól teljesít, a gyártó sokszor tud és mer is újítani, elég csak saját PLS technológiájára gondolni, amit az IPS-sel állított szembe, vagy mostani cikkünk alanyára, amely a jóval elterjedtebb nVidia féle G-Sync helyett az AMD megoldását, a FreeSync-et alkalmazza képfrissítési segédként.

A S24E370DL esetében a dobozból kivéve azonnal szembesülünk a ténnyel: ez a kijelző nem minden asztalra való, fehér színével, érdekes kávájával ugyanis eléggé elüt az átlagos PC játékosok konfigurációjától, ami nagy átlagban fekete és szürke, sokszor némi piros beütéssel. Ez persze nem jelenti azt hogy ne nézne jól ki, azonban ennek megítélése olyannyira szubjektív és egyedi, hogy jelen tesztünkben nem is foglalkozunk annak eldöntésével, hogy mennyire illeszkedik ez a többi perifériánk mellé.

A legnagyobb különlegesség, a Qi töltőpad még üresen

A legnagyobb különlegesség, a Qi töltőpad még üresen


A lényeg úgyis a műanyag alatt rejlik, az E370 széria pedig nyújtja az elvárható szintet, igaz annál semmivel sem többet. Felbontásban 1920X1080px FullHD-t kapunk, a válaszidő 4ms, ami manapság nem számít kiemelkedőnek, hiszen 1ms környékén szaladgálnak a gamer monitorok, igaz az emberi szem ezt szinte képtelen felfogni. De nézzük a jó oldalát, legalább 5ms alá mentek be, elmosódást, késleltetést természetesen nem fogunk tapasztalni. A betekintési szög a maga 178 fokos értékével abszolút jó, monitornál nem is kell ennél jobb.

Az 1000:1 kontrasztarányú MEGA DCR kijelző 250 cd/m2 fényereje nem túl rózsás, manapság a már a középmezőny is 300 cd/m2-en játszik, viszont ha nem is bőségesen, de elég bármilyen nappali fénnyel elárasztott szobában vagy irodában is, na persze csak akkor ha nem kap közvetlen fényt mert akkor bizony rövid távon elvérzik. Mivel az átlagos felhasználásnál ez nem jellemző, így nem is rójuk fel számára ezt a gyengeséget. A nagytestvér S27E370DS egyébként már a középligában játszik, megkapta a 300 cd/m2 értéket.

A mindössze 60Hz-es frissítési frekvencia megint egy olyan negatív tulajdonság, ami az átlagos teljesítményt erősíti (vagy gyengíti tovább), hiszen egy gamer ha teheti 144 Hz alatt már nem vesz monitort, márpedig ebben az árkategóriában más gyártó kínál ilyen megoldást, sőt ott az 1ms válaszidő is megvan - igaz nem PLS panellel.

Itt pedig munka közben. Piros led mutatja hogy éppen ömlik a szufla a telefonba.

Itt pedig munka közben. Piros led mutatja hogy éppen ömlik a szufla a telefonba.


A kiemelt funkciók közül talán a legfontosabb a Flicker Free (PWM-mentes) háttérvilágítás, ami ugyan szemmel nem tapasztalható, azonban az idegrendszerre tett kímélő hatása miatt nem lehet elmenni mellette, hiszen ez a funkció felelős azért hogy lehetőleg fejfájás nélkül teljenek az órák amit a gép előtt töltünk. Persze manapság ez is alapkövetelmény, de ha a monitor egyéb - helyenként szerény - képességeit nézzük, mindenképpen dícséretes.

Az egyéb hangzatos funkciók mint a színek felturbózására beépített Magic Upscale, a képminőség állítását lehetővé tévő Magic Bright vagy az áram felhasználását szabályozó Eco Saving Plus a Samsung megoldásai az egyéb gyártóknál más néven megtalálható lehetőségekre.

A monitort forgatni és a magasságot állítani sajnos nem tudjuk, azonban a dőlésszög változtatható. Csatlakozókkal nem halmozta el az eszközt a Samsung, a hátlapon mindössze egy HDMI 1.4, egy DisplayPort 1.2a és egy D-Sub kapott helyet, egy 3.5-ös fejhallgató csatlakozó szomszédságában. Nincs tehát USB portunk például, pedig egy hub elfért volna és a játékosok nagy része örült volna neki.

Van azonban egy olyan dolog, ami kiemeli a jelenlegi mezőnyből a S24E370DL monitort, ez pedig a talpba épített Qi szabványú töltő, amivel minden olyan eszközünk tölthető ami erre fel van készítve. Ez azt jelenti hogy nem csak a Samsung saját telefonjait lehet ilyen formán tápolni, a kipróbált kompatibilis eszközök (az egyik fotón például egy Lumia 950) teli tudják magukat szívni energiával amíg mi játszunk vagy épp dolgozunk.

Led, logó és a menüben mászkálást segítő joy

Led, logó és a menüben mászkálást segítő joy


És ez az pont ami miatt esetleg megbocsájtható a monitor tudásához mérten nem alacsony ára, hiszen elsőként kapta meg a Samsung E370 monitorcsaládja ezt a lehetőséget.

Az S24E370DL nem a felső kategóriás ligában játszik, erős középmezőnybeli monitornak sem lehet nevezni, maximum megbocsájtható bűnökkel rendelkező átlagnak. Persze a talpba épített Qi töltő és a Radeonosok legnagyobb örömére használt FreeSync kedvező fogadtatásra találhat, azonban a külső, a fehér-kék feminin borítás eltántoríthat sokakat. De a megcélzott gamer közönséget mindenképpen.

Kinézete alapján ugyanis leginkább irodában lenne a helye, és erre ráerősít a vezeték nélküli töltés lehetősége is, ami szintén leginkább egy munkakörnyezetben lehet hasznos. Így viszont a 4ms válaszidő vagy az AMD féle szinkronizációs technológia teszi kérdésessé azt, mégis pontosan hova szánta a Samsung ezt a megjelenítőt. Mert nekünk ez rejtély.
 

A megcélzott játékos közönségnek vérszegény plusz lehetőség a Qi töltés, főleg 75 - 100 ezer forintért, 60 Hz-en.

15 hozzászólás

Mordorer

8 éve, 11 hónapja és 20 napja

Nem értem a termék pozicionálását. Ez a monitor RONDA. A tudása katasztrofális. Az ára horror.

Kinek készült? meglepett smiley

válasz erre

Tommy

8 éve, 11 hónapja és 20 napja

Mondjuk ez a vezeték nélküli töltés jó ötletnek tűnik, de furcsa hogy nem g-sync lett. A 60Hz meg egy rossz viccnek tűnik. röhögő smiley

válasz erre

zender

8 éve, 11 hónapja és 20 napja

Ilyen hardverkiépítéssel ez maximum 60 ezret ér, azt is nehezen fizetném ki érte.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profilja