Arctic Freezer 34 eSports Duo processzor-hűtő teszt

2019. március 12.
75.5941
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Az erőműveink szívét-lelkét képző processzorok legnagyobb ellensége egyértelműen a túlmelegedés, ami ellen az Arctic már nagyon régóta veszi fel a harcot a jobbnál-jobb megoldásaikkal. A Game Channelen is sokszor teszteltünk korábban termékeket a kérdéses gyártótól, és rendszerint remek tapasztalatokkal gazdagodtunk általuk, de ha nem is feltétlenül a processzorhűtőikkel, akkor akár a szintén remek minőséget képviselő hővezető pasztáikkal már találkozhattatok.


Most ismételten előállt egy produktummal a cég, az Arctic Freezer 34 eSports DUO névre keresztelt hűtővel, amit a tavalyi verzió ráncfelvarrásaként, kicsit átírt névvel, újfent jól meghajtottunk. Mint egy-két korábbi Arctic-hűtő esetében, úgy a mostani darab is négyféle színben kapható: sárga, piros, zöld és fehér - mi utóbbit vetettük teszt alá.

Természetesen itt tényleg csak külcsínbeli eltérésekről van szó, sem az árcédulát, sem a teljesítményt nem befolyásolja. Apropó árcédula: csapjunk bele kapásból a lecsóba, és engedjétek meg, hogy az újdonsült jövevény költségével nyissuk a tesztet, hogy ti is értsétek a későbbiekben, hogy milyen árkategóriában nyújtja a hűtő azt a roppant kiváló teljesítményt, amit az alábbiakban részletezünk.

A szerelés némileg bonyolult.

A szerelés némileg bonyolult.


Konkrétan Magyarországon 12 ezer forintos átlagáron csaphattok le az Arctic Freezer 34 eSports DUO-ra, amit olvasva egyből az ugrana be az embernek, hogy ezért cserébe vélhetőleg egy butított, gyengébben muzsikáló darabot kap kézhez a vásárló. És itt jön a gyártmány igazi fegyvere, miszerint elképesztően alacsony áron nyújt kifejezetten magas minőséget.

Egyaránt felvértezhetjük AMD és Intel processzorokkal is, ahogyan azt már a korábbi Arctic-termékek során megszokhattuk, viszont a kicsomagolás után kapásból meglepetés ért minket: a meglepően kis méretű kialakítás nyolc darab hőcsövet (4-4 mindkét oldalon) hoz magával, ami főleg az ára tekintetében érdekes, ugyanis általában egy ilyen költségkategóriában nem találkozunk ennyi hőcsővel, inkább a 4-6 darabos megoldásokat preferálják a gyártók.

A dobozban egyébiránt találunk az AMD és Intel darabokhoz való szereléshez alkatrészeket, természetesen magát a hűtőt a ventilátorral előre összetákolt állapotban kapjuk kézhez, így ezzel nem kell bajlódnunk. Arctic MX-4 hőpaszta is került a pakkba, viszont a használati utasítás helyett egy QR kód fogad minket.

Ha egyszer levesszük a ventit, beszerelés után nem egyszerű visszatenni

Ha egyszer levesszük a ventit, beszerelés után nem egyszerű visszatenni


Ezzel elnavigálhatunk egy weboldalra, ahol megleljük a kapcsolódó kézikönyvet, és bár mivel már volt dolgunk processzorhűtőkkel, így viszonylag könnyen beszereltük, de aki először próbálkozik vele, annak nem biztos, hogy egyértelmű lesz a netes útmutató, sőt olykor kifejezetten nehézkesre sikeredett a leírás.

Ahogy a tavalyi modellnél is megszenvedtük kissé a beszerelést, ez most sem volt másképp, a hűtőrács nagyon vékony, a ventik pedig nagyok, ezeket pedig el kell távolítani becsavarozáskor. Visszatenni azonban nem olyan egyszerű őket, ha nincs túl nagy helyünk a házban (márpedig legtöbbször nincs), kell a kézügyesség és a türelem. Persze nem kell horrorra számítani, néhány perc és némi izzadtság után felpattannak a helyükre.

No de mi a helyzet, ha már beüzemeltük? Zajszint tekintetében aranyközéputat talált a vállalat, ugyanis sablonszövegnek hangzik, azonban itt tényleg érvényes, hogy se nem túl halk, se nem túlságosan hangos a készülék. Egy teljesen normális működési hanggal operál, ami egyáltalán nem bizonyul zavaró tényezőnek, sőt még komolyabb terhelés esetén is csak egy hangyányit lesz hangosabb a ventilátor, így a feladata ezen részét kifogástalanul abszolválja az Arctic Freezer 34 eSports DUO.

Kompakt kis eszköz, nagyon jó áron

Kompakt kis eszköz, nagyon jó áron


A dobozon ott figyel a 210 Watt TDP felső határérték, azaz nem az elméletben meghatározott fogyasztással operál a kütyü a beüzemelést követően, hanem a gyakorlati fogyasztást veszi alapul. Amikor éppen nem játékkal vizsgáltuk a hűtő működését, akkor szignifikánsabb felmelegedéssel sem nagyon kellett számolnunk, ámbár azért ne feledjük, hogy továbbra is egy viszonylag kompakt darabról van szó, így amikor jobban meghajtottuk, hajlamos volt feljebb csúszni a hőfok, de ez sem volt egyáltalán vészes.

Ahogyan azt már az Arctic Freezer 33 eSport Editionnél is kiemeltünk, úgy a mostani iterációnál sem kell, hogy elijesszen az "esport" cimke, ugyanis a manapság leginkább pörgő esport alkotások simán elfutnak gyengébb konfigokon is, így ki is próbáltuk néhány olyan címmel magas grafikai beállítások mellett, mint a Counter-Strike: Global Offensive-vel, a Rainbow Six Siege-dzsel, sőt még a League of Legends-be is belekukkantottunk, de hibátlanul elvégezte feladatát az alany.

Éppen ezért vetettük alá néhány olyan szoftvernek is, amiről azért tudjuk, hogy igényli az izmos erőműt, így közös megegyezés alapján néhány mostani játékkal pörgettük meg a kicsikét, és azért ultra beállítások mellett már itt-ott beindul a Paks a Resident Evil 2 remake és a Metro Exodus alatt, de mint említettem, egy kis plusz zajon és a hőfokmutató némi felcsúszása mellett nem ért komolyabb zajszint minket.

A neve ne tévesszen meg senkit: bármilyen játékhoz tökéletes! :)

A neve ne tévesszen meg senkit: bármilyen játékhoz tökéletes! :)


Összegzésképp csak azt tudom hangoztatni, amit talán már ti magatok is leszűrtetek. Nem véletlenül kezdtem az árcédula megszellőztetésével, ugyanis így az ember máris el tudja helyezni a palettán az Arctic Freezer 34 eSports DUO-t.

Kétségtelen, hogy az a kategória, amelyben ez a hűtő indul, az egyik legjobb ár-érték arányú megoldásnak bizonyul, és csak ajánlani tudjuk, ugyanis a kicsit nehézkes beszerelésen kívül semmiféle gond nem merült fel a teszt közben. Illetve említettem már az aduászt, miszerint tíz évnyi garanciát biztosítanak hozzá?
 

Minden évben verhetetlen ár / érték arányú hűtőket kapunk az Arctictól - idén is!

11 hozzászólás

szundhy

1 hónapja, 1 hete és 3 napja

marco írta:
Ahhoz képest minimum 10-15%-kal jobb lesz a hatásfoka, nem a proci hőfokban (az nagyon jó nálad így is), hanem a lehűtés idejében és ezáltal mondjuk a hangban is ahogy pörögnek a ventik. Ez két ventilátoros, a 13 emlékeim szerint csak egy, illetve nagyobb maga a borda is.
Ebben sokat segített szerintem a házam ami CM Silencio 650 minden nyílásba vettem Silencio 120 ventiket így 7 fokkal lejjebb is vitte a jó szellőztetéssel. Ha nem 100%-on fut a proci akkor 30 fokon van, így nem tudom ebbe belefektesek e majd. Ha esetleg 100%-on 45 fokon tartaná az tökéletes lenne, csak ilyen jellegű tesztet nem találtam, csak hogy 9900k procit is elfogadna.
De nem ártana kész tények.

válasz erre

marco

1 hónapja, 1 hete és 4 napja

szundhy írta:
Nekem jelenleg egy Arctic Freezer 13 ventim van és videókonvertálásnál ma megnéztem hozta a 100%-ot és 63 fokos volt. Tudom ez nem vészes annyira amíg nem fagy le, csak érdekelne mennyire hűtené le ez a venti.
Ahhoz képest minimum 10-15%-kal jobb lesz a hatásfoka, nem a proci hőfokban (az nagyon jó nálad így is), hanem a lehűtés idejében és ezáltal mondjuk a hangban is ahogy pörögnek a ventik. Ez két ventilátoros, a 13 emlékeim szerint csak egy, illetve nagyobb maga a borda is.

válasz erre

szundhy

1 hónapja, 1 hete és 4 napja

Nekem jelenleg egy Arctic Freezer 13 ventim van és videókonvertálásnál ma megnéztem hozta a 100%-ot és 63 fokos volt. Tudom ez nem vészes annyira amíg nem fagy le, csak érdekelne mennyire hűtené le ez a venti.

válasz erre

marco

1 hónapja, 1 hete és 4 napja

szundhy írta:
Engem érdekelne egy hőfok, ha egy i7 7700 proci 100%-on dolgozik mennyin tartja? Valaki megtudná mondani?
Köszönöm.
Nincs jelenleg 7700-as procink sajna, ezt most nem tudjuk élesben lemérni. Olvasók közt ha van valakinek, minket is érdekel az eredmény.

válasz erre

szundhy

1 hónapja, 1 hete és 4 napja

Engem érdekelne egy hőfok, ha egy i7 7700 proci 100%-on dolgozik mennyin tartja? Valaki megtudná mondani?
Köszönöm.

válasz erre

Gólem

2 hónapja, 1 hete és 6 napja

Xelosz írta:
jól néz ki de én maradok a Noctuánál
Nekem a Noctua nagyon nem jött be annak idején (pár éve használtam). Irreálisan drága a minőségéhez képest és ***** hangos. Ennek az elődje megy viszont most is a gépemben és imádom hogy halk.

válasz erre

Xelosz

2 hónapja, 2 hete és 3 napja

jól néz ki de én maradok a Noctuánál

válasz erre

zender

2 hónapja, 2 hete és 3 napja

Korrekt ráncfelvarrás!

válasz erre

Mordorer

2 hónapja, 2 hete és 3 napja

Nagyon kemény, mert a két venti kb annyiba kerül mint az egész szett!

válasz erre

VaPe

2 hónapja, 2 hete és 3 napja

Bírom ezt a csapatot, nem szálltak el az árakkal és folyamatosan szállítják a jobbnál jobb cuccokat. Ritka az ilyen.

válasz erre

petrovicsz

2 hónapja, 2 hete és 3 napja

Na most már ez is kap majd minden évben új verziót? Változott valamit jelentősen amúgy?

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profiljaHellblade profiljamarco profiljawazko profilja5t3v3nk3 profiljaDav2377 profiljaMarduk profiljaDerekhun profiljagery1113 profilja