Virtuális Commodore 64 - játssz ma retro C64 játékokkal

2015. május 12.
125.3771
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gonzo profilja, adatai
Gonzo
Időről-időre sokunkban fölbuzog a nosztalgia, egy késztetés, hogy időgépbe vágódjunk, visszautazzunk az első számítógépünkhöz vagy konzolunkhoz, és újraéljünk a legkorábbi videojátékos élményeinket, akármilyen suták és pixelesek is voltak azok. A kávépótlónak tekinthető emulátoroknak köszönhetően a lehetőség jó ideje azok számára is elérhető, akik nem raktározták el és tartották karban a régi cuccaikat, nem bolháztak öreg vasakat, és nem merültek el mélyebben a retrogépezésben sem.


A téma nem nevezhető nóvumnak, a szoftver alapú emulátorok régóta velünk vannak, a legtöbb gépnyomó bizonyára próbált már néhányat, akár használ is párat napi szinten, de úgy vettem észre, noha a lehetőségek az egyre gyorsabb hardverek és a növekvő tudásbázis miatt évről-évre bővülnek, az egész jelenség kikerült a reflektorfényből, megcsappantak a tematikus írások, sőt fogyatkoznak a szakportálok is, komolyabb hazai például már évek óta nem fut.

Én is lustább lettem, pár éve már nem követtem a fejlesztéseket, nem kerestem a rengeteg halott link helyett alternatívákat, nem kutattam a témát, most azonban kézbe vettem a vándorbotomat, hogy újra megvizsgáljam a régi ismerősöket, egy füst alatt körbejárjam az új fejlesztéseket is, képbe kerüljek, az út során lefirkantott jegyzeteim pedig remélhetően hasznosak lehetnek a kezdők és az újrakezdők számára is.

CCS64 és a rettenthetetlen Last Ninja 2

CCS64 és a rettenthetetlen Last Ninja 2


E mini-sorozat elsősorban a múltidézésre fókuszál, olyan masinák utánzatai kerülnek górcső alá, melyek a legtöbbünk számára a játékvilág belépődrogjai voltak. Néhányan persze konzolokkal kezdtek, Atari 2600-al vagy akár "sárga kazettás" NES-klónnal, de az előbbihez a maga korában még akkor is szűkös volt az ellátás, ha amerikás Joe bácsi minden karácsonykor küldött utánpótlásként néhány kártyát, az utóbbi pedig már túl mélyen érintené azt a jogilag érzékenyebb zónát, amit a Nintendo Virtual Console és hasonlók alatt futó, jelenleg is forgalmazott játékok uralnak.

A kulcsszó tehát az "abandonware", az aktuális senki földje, ahol sok esetben a jogtulajdonos sincs tisztában azzal, hogy mi tartozik hozzá, illetve a már nem árult játékok letöltése és élvezete nyilván senkinek sem fáj. Mi több, sok veterán fejlesztő külön örül neki, hogy az alkotása nem merül a feledés homályába.

Én a játékautomaták után és mellett először egy Commodore 64-et kezdtem el nyüstölni, vélhetően nem lövök nagyon mellé azzal a becsléssel, hogy a nyolcvanas és korai kilencvenes években ez az idén 33-adik életévébe lépő, sokáig eladási Guinness-rekordot is tartó gépmatuzsálem, az iparág T-modellje volt a legelterjedtebb hazánkban is. Természetesen nem volt olcsó, de 1985-ben a COCOM-listáról is lekerült, így attól kezdve már nem csak a fifikás csempészek révén kaparinthattunk meg egy-egy kósza példányt.

Noha az európai változat órajele az 1 MHz-et sem érte egészen el, az egyedi chipkészlete miatt a C64 nem tartozott a legkönnyebben emulálható eszközök közé, a problémák leküzdésének technológiai alapfeltétele, vagyis a megfelelő teljesítményű gazdagépek elterjedése csak egy durván behatárolható időpont után teremtődött meg.

no$c64 és egy újabb Flappy Bird klón

no$c64 és egy újabb Flappy Bird klón


Ugyan korábban is bukkantak fel "C64 Emulator" néven programok, ezek többnyire csupán poénokban (pl. C64 JokEmulator, SYS), komolytalan és használhatatlan kezdeményekben, esetleg a gépre írt egyszerűbb BASIC listákat többé-kevésbé végrehajtó kísérletekben merültek ki. Ezt a sort Miha Peternel DOS alatt futó, 1991 óta fejlesztett C64S-e törte meg, egy-két évvel később már élvezhető szinten lehetett vele tolni a régi kedvenceket, legalábbis egy erősebb processzor megléte esetén.

A Frodo nevezetű emulátort szintén a korai fecskék között tarthatjuk számon, bár csak később találkoztam vele, Christian Bauer ugyanis eredetileg kimondottan turbókártyás Amigákon készítgette, sőt a korai beszámolók szerint ott sem hasított szélvészként.

Ezek után igazi robbanás következett, gombamód szaporodtak az emulátorok, divatos terület lett ez a hobbiprogramozók számára, sőt néhányan a fizetős fejlesztéseikből is megéltek. A teljesség igénye nélkül futott még az A64, ALEC64, AXF-64, C64 Alive, Come Back 64, DC=64, Dream64, ec64, Emu64, FC64, Free64, J64, JME C64, Jswing C64, Mac64, Magic64, PC64, Pocket C64, Power64, PS2-DC64, Route64, VB64 és Win64.

Némelyik több platformon is elérhető volt, akadt köztük Visual Basicben, ActionScriptben és Javában írt megoldás is, a célgépek pedig a Pocket PC-től a régi mobilokon át a tört konzolokig elég színes képet mutattak. A többségre áll, hogy már kissé elavult, sok esetben a hivatalos weboldalak sem élnek, már ahol egyáltalán voltak, ezért nem is linkelgettem őket.

Hoxs64 és a jó öreg Barbarian

Hoxs64 és a jó öreg Barbarian


Per Hakan Sundell fizetős CCS64-e hosszú ideig uralta a piacot, bár idővel már csak a Windows változat futott (korábban Unix, Linux és DOS verzió is volt). Leginkább a folyamatos fejlesztésnek, a nagyon precíz, szinte minden kiaknázható hibát reprodukáló működésnek és a sok virtuális perifériának köszönheti a sikerét.

A legtöbb régi emulátor ugyanis nem ismerte az alapfelszerelés részének tekinthető lemezegységet, így csupán a legkorábbi, egy fájlból álló, esetleg kazettás játékokkal birkóztak meg, amelyik mégis tudott ilyesmit, gyakran hanyagul kezelte a dolgot, márpedig az 1541 és az azzal kompatibilis meghajtók önmagukban is komoly számítógépek voltak processzorral és memóriával, a programok többsége ezt ki is használta gyorstöltőkben és egyéb módokon, sőt arra is volt példa, hogy demoscene produkciók segédprocesszorként aknázták ki, bíztak rá feladatokat. A CCS64 ma sem rossz választás, de akad jobb is.

Az utóbbi években már fogyatkoztak az emulátorok, az emberek részben elégedettek voltak a kínálattal, kiforrottnak érezték az elérhető legjobbakat, másrészt a nyílt forráskódúakat vitték tovább, írták át új gépekre, Frodo például szinte mindenre akad. Akik mégis ilyen fába vágták a fejszéjüket, már inkább a technikai kihívás, a versenyszellem miatt tették, nem a hiány miatt.

A no$c64-et mondjuk nem ajánlom, 2005 óta változatlan, úgy tűnik, sem meghajtót, sem hangot nem kezel még, ugyanakkor a mögötte álló Martin Korth roppant tehetséges a témában, a Game Boy emulátorait annak idején egyenesen a játékfejlesztőknek árulta aranyáron, és vitték, mint a cukrot, olyan jól sikerültek, emellett időnként visszatér a régi munkáihoz is, egyszer ebből is lehet még valami.

A Hoxs64 David Horrockstól viszont egy optimális középút, nagyon pontos, a legfontosabb dolgokat tudja, ráadásul letisztult, áttekinthető a menürendszere is, nem tévedünk el az értelmezhetetlen részletekben, ez is egy nagyon jó választás.

fr-051: brotkaestchen és a szegény ember Mariója: The Great Giana Sisters

fr-051: brotkaestchen és a szegény ember Mariója: The Great Giana Sisters


A vicces nevű fr-051: brotkaestchen határozottan technikai, azon belül is méretoptimalizációs kihívásként készült, csupán 64 kilobyte-os, külső ROM-okat sem igényel, ugyanakkor azért kompromisszumos, nem tökéletes, és a felülete sem túl kezes, inkább csak érdekes kísérletnek tekinthető. Benjamin Rosseaux ennek ellenére nem hagyta magára a projektet, az alapból két emulátort kezdett fejleszteni, a micro64-el az a célja, hogy mindennél pontosabb legyen, a régi katódsugárcsöves tévék megidézését is beleértve, kerüljön ez akármilyen csillagászati gépigénybe.

Ezzel szemben a hyper64-et a leggyorsabbá szeretné tenni, mellesleg ez az első dynamic recompilation technológiát használó C64 emulátor, vagyis valós időben fejti vissza és fordítja natív x86 kóddá mindazt, amivel etetjük. Utóbbi természetesen szintén inkább csak érdekesség, a Windows, Linux és OS X platformokon futó micro64 alkalmasabb a hétköznapi használatra.

micro64 és a Turrican II első bősz főnöke

micro64 és a Turrican II első bősz főnöke


Leginkább a VICE-t (Versatile Commodore Emulator) szoktam ajánlani, pontos, mint az óramű, ma is aktívan fejleszti egy nagyobb közösség, nyílt forráskódú, ráadásul annyi platformra érhető el OS X-től Amigán és Linuxon keresztül Windowsig, hogy felsorolni is hosszú lenne, sőt néhány változatnál több "íz" is választható. Érdekesség, hogy még ma is megjelenik DOS-ra, és természetesen a hivatalosak mellett akadnak még átiratok, egyebek mellett konzolokra, Androidra és iOS-re (bár az Apple merev szabályai miatt csak jailbreakelt eszközökre).

Kicsit azért az úgynevezett bloatware határát súrolja, emulál C64DTV-t, C128-at, VIC-20-at, CBM-II-t és PET-et is, a menüjében sem nehéz eltévedni, sőt már a futtatható program kiválasztása sem egyszerű a túlkínálat miatt: az x64.exe a sima emulátor, az x64sc.exe a még pontosabb, ugyanakkor nagyobb gépigényű variáns. A platformonként néha eltérő nevű VICE (pl. WinVICE, PS2VICE, VICE PSP, sőt C64.emu) a támogatott fizikai és virtuális perifériák számában is bajnoknak számít: nyomtatók, joystick adapterek, egerek, fényceruzák, SID kártyák, HDD csatolók, memóriabővítők és hálózati eszközök garmadáját is kiszolgálja egyebek mellett.

VICE és a masina egyik utolsó kasszasikere, a Creatures 2

VICE és a masina egyik utolsó kasszasikere, a Creatures 2


Természetesen "táplálék" nélkül a legjobb emulátor is csupán félkarú óriás. Amennyiben valaki nagyvadra megy, azaz egy emberes letöltéssel elintézné a gyűjtögetést, célszerű például a TOSEC (The Old School Emulation Center) C64-es csomagjára utaznia. Ez eredetileg csak katalógus, a csapat nem terjeszti a tényleges programokat, de az Internet Archive-on elérhető egy nem túl régi, 6.5 giga terjedelmű, nagyjából 134 ezer lemez és kazetta képfájlját tartalmazó csomag.

Veres Ferenc C64 XLFiles gyűjteményei is hasznosak, ő elsősorban azért állította össze a pakkokat, hogy egy valódi C64-re kötött HDD-re könnyedén ki lehessen pakolni mindent, ami csak megjelent. Dohi Magyar Commodore 64 H.Q.-ja sem gyenge kollekció, képek és hosszabb-rövidebb leírások segítségével jobban áttekinthetjük a kínálatot, szemezgethetünk róla. A mutatós C64.COM is hasonló, még keresővel és címkerendszerrel is rendelkezik, a demoscene produkcióknak - ide tartozik a legtöbb napjainkban megjelenő nem kommersz játék is - pedig a CSDb ad otthont.

Aki mondjuk a kora miatt kimaradt a buliból, nem bánja meg, ha a C64-es búvárkodást a Last Ninja trilógiával (extraként ott a Remix, sőt a Vendetta is családtagnak tekinthető), a Turrican és Impossible Mission játékokkal, az International Karate+ néven is keringő IK+-al, a Rick Dangerous-el és a The Great Giana Sisters-el kezdi. Szinte minden műfajban született pár kiválóság a "kenyérdobozra", lövöldözősből ott az Armalyte, az R-Type, a Katakis és az Enforcer, Zelda iskolás RPG-ből a Times of Lore, klasszikus verekedősből a Barbarian, focisból a MicroProse Soccer.

Taktikai játéknak a Laser Squad, vicces menedzserből a Rockstar Ate My Hamster, igazán multis mókára a Bubble Bobble, autótuningra és kevés versenyzésre a Street Rod, flipperre a Mechanicus, az Elvira és a Defender of the Crown pedig inkább látványosabb egyveleg.

remek rajongói Prince of Persia átirat, a VICE alternatív képszűrőjével

remek rajongói Prince of Persia átirat, a VICE alternatív képszűrőjével


Érdemes kipróbálni a magyar csodajátékot, a Newcomert is, az eredeti mellett készült egy combosabb átdolgozás, az Enhanced Version, sőt jelenleg is fejlesztés alatt áll az Ultimate változat. A két Creatures és a Mayhem in Monsterland már nagyon a masina kifutásakor érkezett, sokan emiatt lemaradhattak már a legtechnikásabb platformjátékokról, ráadásul ezek mellett vannak egészen újnak mondható remekművek is, például a Metal Warrior széria, ahogy a nem hivatalos folytatások és átiratok is szaporodnak.

Ilyen a Turrican III, a Prince of Persia, a Micro Hexagon, a C64anabalt, a Super Bread Box és a még frissen ropogó Commando Arcade. A sor természetesen még nagyon hosszan bővíthető, amennyiben valaki még emlékezetes játékot vagy akár plusz emulátort dobna a kalapba, ne tartsa magában.
16 hozzászólás

marco

8 éve, 8 hónapja és 7 napja

mrphoenix írta:
Szia! Sokat gondoltam már rá - sajnáltam abba hagyni. Pótolni fogom, mivel ez egy nagyszerű közösség.

Üdv.
Ezt jó olvasni! mosolygó smiley Azt hiszem minden linuxos nevében mondhatom, várjuk őket!

Bár én 15 év Linux után áttértem Win10-re tavaly... szomorú smiley

válasz erre

mrphoenix

8 éve, 8 hónapja és 7 napja

Szia! Sokat gondoltam már rá - sajnáltam abba hagyni. Pótolni fogom, mivel ez egy nagyszerű közösség.

Üdv.

válasz erre

marco

8 éve, 8 hónapja és 7 napja

mrphoenix írta:
Sziasztok! Nagyon jó ez a cikk - megkésve bár, de hozzátennék egy hasznos kiegészítést Linux-felhasználóknak ->

Retro számítógépek/játékkonzolok emulátorainak bemutatása az Ubuntu Linux rendszeren
Ó jeee, mennyire jó lenne, ha ezeket ismét itt írnád ugyebár... kacsintó smiley 4 éve nem blogoltál itt vaze! mosolygó smiley

válasz erre

mrphoenix

8 éve, 8 hónapja és 7 napja

Sziasztok! Nagyon jó ez a cikk - megkésve bár, de hozzátennék egy hasznos kiegészítést Linux-felhasználóknak ->

Retro számítógépek/játékkonzolok emulátorainak bemutatása az Ubuntu Linux rendszeren

válasz erre

Hitman Monkey

8 éve, 10 hónapja és 20 napja

Tesómmal első konzolunk/számítógépünk egy gyönyörű C64 volt... imádtuk.

válasz erre

jocikun

9 éve, 3 hónapja és 7 napja

Nekem van comodor 64 játékal kinek menyit ér mosolygó smiley

válasz erre

1000feri

9 éve, 7 hónapja és 12 napja

az elmúlt ifjúság... szomorú smiley

válasz erre

zender

9 éve, 7 hónapja és 21 napja

Élménycikk, nagyon tetszett! Még sok ilyet légyszi!mosolygó smiley

válasz erre

Ronalddo

9 éve, 7 hónapja és 21 napja

Uhhh de jó volt ez a cikk! mosolygó smiley Várom a folytatást is, főleg az Amigát! mosolygó smiley

És most egész hétvégén emulátorozni fogok... röhögő smiley

válasz erre

Mordorer

9 éve, 7 hónapja és 23 napja

Jaj de nagyon olvasmányos írás lett! mosolygó smiley C64 egy legenda, imádtam. Emulátorozni ritkán szoktam mondjuk de már próbáltam a Vice-t.

Király sorozatnak ígérkezik, várom a folytatást!

válasz erre

adam132

9 éve, 7 hónapja és 23 napja

Nekem is volt anno C64 jó gép még most is.Kár hogy már nincs meg.

válasz erre

bekecs

9 éve, 7 hónapja és 23 napja

Szuper jó kis sorozatnak ígérkezik! mosolygó smiley Várom a következőt, ez nagyon jó volt!

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljaBotyi profiljamarco profilja