Tíz oltári nagy csalódás

Igazából sok éves kutatómunkám során se jöttem rá, mit élveznek ebben a kiadók. Ugyanis egy csalódást okozó játék, nem feltétlenül rossz. A rossz játékok egész más kategória, azokban alapból nincs miért csalódni, hiszen nem is várunk el tőlük semmit. Egy csalódást okozó játék azonban már évekkel előtte hypeoltatja magát mennyire jó lesz neked ha végre elkészül, és rendre a marketinggépezetnek hála, az emberek ezt el is hiszik - hogy ne írjak nyomdafestéket nem tűrő szavakat.


A legtöbb ilyen játék egy banánhéjon csúszik el, nem ritkán a befejezés a katasztrofális, mert a tisztelt forgatókönyvírók olyan magasra tették a lécet, hogy nem tudták saját magukat űberelni. Hasonlóan az eddigiekhez, maradok a jól bevált szisztémánál, és csak olyan játékokról írok, amiket ismerek, és játszottam is velük, vagyis elsősorban számomra okoztak csalódást, de miután körberadaroztam, rá kellett jöjjek, hogy ezzel bizony jó pár esetben nem vagyok egyedül. Kommentben pedig ismét mindenkit arra buzdítanék szóljon hozzá, ő melyik játékban csalódott akkorát mint egy ólajtó, és miért.

A teljesség igénye kedvéért, a Mass Effect 3-al, Angel of Darknessel - ami nekem még tetszett is -, Mafia 2-vel nem ér jönni. Öveket becsatolni, kezdünk!

10. - Half Life (1998) - Valve

No mielőtt még megölnétek, nem véletlenül került ez a játék az utolsó helyre. Én egy Half Life antifan vagyok. Meg nem tudom érteni mit esznek ezen a játékon az emberek. Hozzá kell tegyem, nagyon későn játszottam ki, akkor már se a grafika, se a "történet" nem hatott meg. Lehet akkoriban úttörő volt, de kezdve attól az ötlettől, hogy a főhős nem szólal meg, hogy te ezáltal jobban beleéld magad, folytatva a sablonnal, hogy a várva várt erősítés is ellenség lesz, csomó dolog idegesített a játékban.

Tulajdonképp hivatalból játszottam ki, mert az mégis csak gáz, hogy pont ezt ne ismerjem amikor mindenki annyira szereti. A főhős egy doktor, akit segítenek doktorok, és egyéb doktorok ellen harcolnak, ez csak nekem vicces? A második részben Barney erre el is süt egy poént - a folytatásról nagyjából ugyanilyen lesújtó véleménnyel vagyok, a Valve-t pedig a világ leglustább fejlesztőjének tartom. Történetileg erős lyukak tátonganak a játékban, és sokkal kevésbé pofás FPS-ek játszva jobb storyt mutatnak fel.

És akkor amikor végre eljutsz a végére, akkor kapsz egy választást(?), miszerint vagy a gonoszoknak dolgozol, vagy pedig rád eresztenek nyolcezer szörnyet? Mi van? Ezt a Valve április elseji viccnek szánta, csak ütött alá egy jó motort?

9. - The Chronicles of Riddick: Escape from Butcher Bay (2004) - Starbreeze Studios

Ez a jómadár felelős a cikkért amúgy. A játékot vagy tíz évig vártam, annak idején ódákat zengett róla mindenki, hogy végre egy értelmes filmadaptáció, szerették a PC-sek, Konzolosok. És akkor kapok egy szaggató, lassú, furcsán irányítható játékot? Azért ennyire nem kell fejleszteni a gépem, hogy egy 2004-es játékhoz butítani kelljen. Itt valamit vagy elcsesztek a portolás során, vagy egy totálisan optimalizálatlan cuccról van szó, aminek ajánlom, hogy a közepe már induljon be, mert amit eddig láttam, egyetlen dologról győzött meg: ne fecséreljem rá az időm, és uninstall.

Pedig az látszik, hogy Diesel odatette magát, és én vagyok az utolsó aki az irányítás miatt hőbörög, mert félórákig képes vagyok a beállításokkal szöszölni, de ez a játék valami kriminális. Ja amúgy FPS a drága, és ahogy újranéztem a listát, túlnyomórészt ezek lesznek.

8. - Alien versus Predator: Primal Hunt (2001) - Monolith Productions

Az AVP minden idők egyik legdurvábban ijesztő FPS-e, amit minden idők egyik legjobb FPS fejlesztője a Monolith hegesztett. Na most úgy gondolták beszállnak a rókabőr piacra ők is, és kiadták a Primal Huntot, ami egy kiegészítő lemez volt az alapjátékhoz. Miért szeretjük a kiegészítőket? Mert elvárható, hogy ha már nem kell a motoron pofozni, kódot írni, csak a designereknek kell pár pályát megtervezni, és egy ütős történetet tenni az egész alá, akkor az ne három óráig tartson már.

Összesen kilenc új pályát kaptunk, amin röhejesen rövid idő alatt végig lehetett rohanni, pedig itt jelenetek meg a telepíthető géppuskák, amikkel nagyon jól el lehetett taktikázni, illetve lehetett volna, ha van rá elég terünk. Szerencsére, a Monolith is érezhette hogy ez nem volt szép, mert többet ilyesmivel nem próbálkoztak, vagy csak az eladási mutatók vették el a kedvüket?

7. - Project Nomads: After the Disaster (2002) - Radon Labs

A Project Nomads igazi fiaskó volt annak idején, mert eszméletlen sok pénzt lapátoltak bele, évről-évre bemutatták az aktuális E3-on, hogy mire is költötték mindezt, és az igazsághoz hozzátartozik, hogy annyira azért nem lett belőle rossz cucc. De. De ennél sokkal jobb lehetett volna, és ezért nagyon kár, hogy így elcseszték. A végeredmény inkább alternatív, érdekes lett, semmint előremutató, és mire megjelent már senkit se érdekelt igazán.

Nagyon hamar budget kategóriába került, és hozzácsapták az olvasókhoz újságok mellékleteként. Fáj a szívem érte, mert még így is nagyon sok minden maradt ki belőle - ugyanis komplett küldetések nyers filejai (térképek, párbeszédek) találhatóak a lemezeken amik arról tanúskodnak, sokkal többet, jobbat, hosszabbat kaphattunk volna. Béke poraira.

6. - Escape from Monkey Island (2000) - LucasArts

Eme játék kis híján egymaga felelős a kalandjáték stílusának haláláért. Afféle sírkőnek is tekinthető. Hiszen az ezredfordulón mindenki a 3D felé fordult, sokan fel se tudták fogni mit is jelent ez - kb. mint amikor a néma film hangot kapott -, de elég hamar bebizonyosodott, hogy a kalandjátékoknak a 2D jobban fekszik. A LucasArts mégis kiadta ezt a hangulatos, vicces, ám közel irányíthatatlan, és egyszerűen ronda játékot, ami ugyanazt a motort használta mint a Grim Fandango, de mintha ott nem lógott volna ki ennyire a lóláb.

Miután a LucasArts 3D-s játéka megbukott, ők leálltak a kalandjátékokkal, és mint a legnagyobb kalandjáték fejlesztő, a kicsik is követték őket. Szerencsére néhányan máshogy gondolták, és megmentették a stílust, sőt ma már 3D-ben is jól működnek ezek a játékok, csak éppen jól, vagy jobban kell csinálni.

5. - Devil May Cry 3: Special Edition (2005) - Capcom

Hogy én mennyit hallottam arról, hogy Dante a leglazább, leggizdább karakter széles e világon. Az Onimusha után úgy véltem valami hasonlóan jó portot fogok kapni, de a DMC3-al való ismertségem rövid és gyászos véget ért, mert pillanatokon belül nyilvánvalóvá vált, hogy sem a játékmenet, sem az irányítás nem nekem való. Talán túl öreg voltam hozzá? Vagy a port nem sikeredett valami jóra? Vagy egész egyszerűen ezek a kaszabolós, hentelős hülyeségek nem az én világom? Akárhogy is legyen így még nem bántam meg semmit, hogy megvettem eredetiben...

4. - Deathtrap Dungeon (1998) - Asylum Studios

Ian Livinsgtone nagysikerű játékkönyve PC játékért kiáltott. És minthogy az öreg lett az Eidos feje, egy idő után ez realizálódott is. Mint nagy fan remegve bontottam ki az - akkoriban még így árulták a játékokat - ormótlan dobozt, és miután leküzdöttem a telepítés nehézségeit, konstatálnom kellett, hogy ez a játék iszonyatosan rossz. De miért? Az irányítás se kutya az tény, mondjuk diplomatikusan úgy, kihívással kecsegetető. De leginkább a hangulat az ami elveszett belőle, ugyanis a játékkönyvet ha már nem lehetett így átdolgozni, azért mégse egy hentelős arénává kellett volna degradálni.

A játékkönyvnek épp az adta az ízét, hogy saját magunk választhattunk utat és ez befolyásolta a végkimenetelt, sőt találkozhattunk a versenytársakkal is, itt meg szörny, szörny hátán. Azt hiszem kíváncsiságból végigcsaltam a játékot, és jól döntöttem, a játék vége ugyanolyan idétlen mint maga az egész cucc. Meg nem érte volna ezzel szenvedni.

3. - Duke Nukem Forever (2011) - 3DRealms, Triptych Games, Gearbox Software, Piranha Games

Be kell vajh mutassam ezt a játékot? Duke, Duke, Duke tudom, hogy kúl vagy, tudom, hogy laza vagy, tudom, hogy menő vagy. De, hogy micsoda elcseszett szüleid vannak. Ilyen az, ha a gyerek gruppenben készül. Külön cikket érdemelne az a sok kavarás amit a játék körül csináltak. Készül, még készül, még mindig készül, nem készül, de mégis készül. Április elseji cikkek, és gúnyos kocka szállóigék örökös bérelt helyével rendelkezik ez a mocsok, ami mégis képes volt elhitetni az emberekkel, hogy mennyire jó lesz ha végre világra születik.

És persze, nem lett az. Egy játék, amely nem vett észre, hogy elment mellette a világ, mintha megragadt volna a 90-es években. Ha Duke Nukem színész lenne, Stallone már üldözné a szerződéssel a legújabb Feláldozhatók miatt. Így azonban temethetjük... forever.

2. - Super Spy Hunter (1991) - Sunsoft

A Spy Hunter minden idők egyik, ha nem A létező legnehezebb játék NES-re. Majdnem félévembe telt, mire minden egyes pályát le tudtam küzdeni - ugye mentés nélkül -, valami elképesztően feszes tempót produkált földön, vízen, valamint a levegőben. Az epilepsziás rohamokra fogékonyan messziről kerüljék, pedig micsoda móka májerkodni a kisautónkkal, amit annyit, de annyit fejleszthettünk, és ha egyetlen egyszer is meghaltunk, kezdhettük újra az egészet, mert újra felfejleszteni az autót a nagy rohanásban szinte képtelenség volt.

Egy ilyen játék bizonyára meghálálja a sok elpocsékolt órát, bizonyára valami epikus történetet ír ki, vagy valami dicséretet, esetleg egy szép befejező animációt, ahogy azt a Contrában láthattuk. Aha, a játék miután legyőztem az utolsó bosst is - három boss egymás után, és aztán egy ultimate boss - kiírta, hogy You've completed all missions. És kilépett.

1. - Daikatana (2000) - Ion Storm

A Daikatana nem rossz játék, csak éppen semmilyen. Nem egy olyan cucc, amibe ennyi pénzt, és bizalmat illik feccölni. Ha valaha összefutsz John Romeroval, akkor kérj tőle tanácsot hogy lehet a semmire pénzt kihúzni emberektől, mert tuti nagy tanár az ürge. Ez a játék is veszélyesnek ígérkezett, ha jól tudom "Quake-verő"-ként emlegették, ugyanis FPS, de inkább az egyjátékos küldetésre fókuszált E3-ról E3-ra csupán pár jobb képet mutattak róla, és persze nem ilyen csúcs szuper lett a végeredmény. Azonban a Daikatana amiért abszolút megérdemelten trónolhat a dobogó legtetején, az az, hogy mindeközben Warren Spector néhány emberrel egy egészen különleges, és frankó játékot fejlesztett szintén az Ion Storm égisze alatt, ez pedig nem más volt, mint az Anachronox.

Azt hiszem ezt tanítani kellene, így kell kinyírni egyetlen csapással két játékot is, költsünk minden pénzt egy rossz játék reklámjára, egy jót pedig jelentsünk meg suttyomban, nehogy bárki is tudjon róla. Az Ion Storm még abban az évben igen megérdemelten lehúzta a rolót.

No hát ez lett volna az én tíz legnagyobb csalódásom, még menet közben eszembe jutott pár, de azt hiszem ezek voltak a legnagyobb felsülések, amikor tényleg megbántam, hogy egy játékra pazaroltam az időmet és a pénzemet. Ismét megkérdezném, nektek vajon mi volt ami ilyen élményt okozott?