Gyöngyszemek: Tíz addiktív játék

2013. augusztus 17.
76.1651
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Scal profilja, adatai
Scal
Kokain, Heroin, PC-játék. Mi a közös bennük? Kemény drogok, melyek kikapcsolnak a külvilágból, és veszettül jól érzed magad tőlük - nem mintha az előző kettővel kapcsolatban olyan nagyon tapasztalt lennék, de az ismerősi körömből már hallottam olyan emberről, aki már látott valakit, aki így írja le ezen tudatmódosító szerek hatását. A drog rossz. Értem? És ezt bizony gyakran megkapja a PC-játék is, meg persze a konzol is, de azért a PC volt ami a nyugati kultúrkörben előbb elterjedt, és mintha keleten nem csinálnának ebből problémát. Ott helyén tudják kezelni a játékokat, de ott az sem kelt feltűnést, ha egy zsúfolt metrón egy öltönyös negyvenes mangát olvas munkába menet. Nem gondolják rögtön, hogy tuti nincs családja, még az anyjával él, stb.


No de, mire akarok kilyukadni. Elméletileg a játékok PC-n meglehetősen régóta tartalmaznak SAVE opciót, ami azt hivatott elősegíteni, hogy a nem ritkán 2-3 napig tartó játékokat ne egyhelyben ülve kelljen végignyomni, hanem kényelmesen, annyit játsszunk amennyit csak akarunk, napi 1-2 órát, és másnap innét folytatjuk, elvégre nem csak játékból áll az élet. Ez régen a NES-es időkben még megoldhatatlan feladatnak látszott és ott a 20 percig tartó játék azért tartott hetekig, mert három életed volt, és amikor végigjátszottad, egyszer sem hibázhattál.

Elkényelmesedtünk. Van, aki egy nap csak pár percet tud játszani. Sőt ott vannak a csajok, akik meg eleve sokkal kevesebbet játszanak PC-n. Mit lehet ez ellen a piaci rés ellen tenni? Egy idő után, olyan 2005 környékén elkezdték ezért gombamód fejleszteni az úgynevezett "casual game"-ket, amik a magyar keresztségben a kazuár - pejoratív - elnevezést kapták. Ezek a játékok alapesetben pont arról szólnak, hogy ha van egy kis szabadidőd, játszol velük kicsit aztán "back to work", vagy bármi. A játékok jellemzői, hogy pár óra alatt végigtolhatóak, általában flash alapon nyugszanak, amik böngészővel is futtathatóak, és a grafikai hiányosságokat humorral kárpótolják.

Igen ám, de néha a fejlesztők kicsit mellélőnek, és így lehetséges, hogy ezekkel a "kis hülyeségekkel" végül több időt pusztít el a delikvens, mint ha mondjuk belép a WoW-ba, amit kifejezetten az éjjel-nappali használatra készítettek. Az ember elkezdi őket és aztán, ki tudja mi okból azt veszi észre, hogy hajnali egy helyett reggel hét van, de megérte, mert az utolsó feladatnál jár. Aki játszott valaha a Heroes sorozattal, az ismeri a "csak ezt a bányát még, aztán alvás" tipikus rákattanást. No de az megint egy olyan játék, amit hetekig is lehet tolni, akkor hogy lehet az, hogy a kazuár játékok is pont így működnek, pedig elvileg elég lenne belőlük öt perc? Mert attól, hogy valami casual game, még nem biztos, hogy kisebb értékkel rendelkezik.

Így most tíz olyan játékot szeretnék bemutatni, amik a HIGHLY ADDICTIVE kategóriába tartoznak, még azokat is képesek órákra lekötni, akik előtte nem is gondolták volna, hogy valaha ilyesmivel játszanak. Kipróbálásukat mindenkinek csak és kizárólag saját felelősségre ajánlom, én szóltam.

10. - Quadrax (1996) - Cauldron

Gyöngyszemek: Tíz addiktív játék - 2. kép

1996-ban pár szlovák srác gondolt egy merészet, és kijött ezzel a kis logikai cuccal, amiben nagyon egyszerű feladatunk van: ki kell jutni az adott szobából. A történet szerint két régész bent reked egy piramisban és élve át kell jutniuk a fejtörőkön és a csapdákon. A játékot egyedül, és ketten is játszhatjuk, és garantálom, hogy addig nem fogunk nyugodni, amíg mind a 100 helyszínt meg nem oldottuk, mert ott lesz a belső hang, ami nem hagy minket mást csinálni, amíg a végére nem értünk. A játékot a maga idejében felkapták egyszerűsége, és ötletessége miatt - kb. mint napjainkban a Fez-t - és a Cauldron elindulhatott olyan szörnyűségeket eszkábálni, mint a Chaser, a Conan, vagy a Jurassic Park, hiszen a komoly fejlesztők FPS-ben gondolkodnak. Napjainkban már szinte csak vadászjátékokat hegesztenek kizárólag konzolra. Ugyanakkor más fejlesztők már öt nem hivatalos folytatást is készítettek a játéknak. A Quadrax egyébként teljesen ingyenes, a fejlesztők honlapjáról le is tölthető, és mindösszesen öt mega.

9. - Bridge Builder (2000) - Chronic Logic

Gyöngyszemek: Tíz addiktív játék - 3. kép

Na vajon mit kell ebben a pofon egyszerű játékban csinálni? Úgy van, hidat kell építeni. Ha a vonat átmegy a hídon, a szint teljesítve, ha azonban az összedől, akkor megbuktál mint építészmérnök. A játék 15 szintből áll, melyek értelemszerűen egyre gyilkosabbak, nagyon durván használja a fizikát, igazi tömegszerencsétlenségeket okozhatunk ha nem vigyázunk. De szerencsére ennek elkerülésére több segítségünk is van, mint a stresszanalízis, a sebesség, és a pénz, amiből kikövetkeztethető mennyi elemet építhetünk. A játékot eredetileg az amerikai vasúthálózatnak gyártották, de nem kellett nekik, a játékosoknak viszont annál inkább. Jelenleg négy folytatásnál tart, 2006-ban pedig az első rész kapott pár új pályát. Az eredeti játék teljesen ingyenes és tölthető innét, számomra mindig ez marad az igazi, a Pontifex névre hallgató 3D-s folytatások nekem már nem jöttek be annyira.

8. - Battle of Endor (2003) & Battle of Yavin (2004) - Bruno R. Marcos

Gyöngyszemek: Tíz addiktív játék - 4. kép

A két játékot egyetlen srác ütötte össze, és igazából egyik jobb mint a másik, nekem az Endor a kedvencem, de csak mert azt még mindig nem tudtam végigtolni - pedig tíz éve keményen próbálkozok. Tudjátok miből van elegem? Hogy valahányszor űrszimulátort tesztelnek valahol, akkor ha valami biztos a halálon kívül, hogy felemlegetik az ELITE sikerét, aminek ki tudja mennyi éve már. De még mindig azért sírnak, amikor itt van két totálisan frankó cucc, ami a STAR WARS világának két legnagyobb és legizgalmasabb csatájába enged bepillantást, azaz rögtön fejest dob a mély vízbe, és egy X-szárnyúval lőheted az ellent. És nem vagy egyedül, tucatnyi vörös (vagy zsivány?) gép segít a TIE-fighterek és a csillagrombolók szétkapásában, de nézd ott balra, az meg az Ezeréves Sólyom. Szóval nagyon nagy hangulata van ennek a két játéknak, és a fejlesztő honlapjáról mindkettő tölthető ingyenesen.

7. - Atlantis (2005) - Funpause

Gyöngyszemek: Tíz addiktív játék - 5. kép

Szeretitek a Zumát? No hát akkor az Atlantis is tetszeni fog, szerintem a Funpause fejlesztései érdemben javították fel az eredeti ötletet. Eleve átláthatóbb a felület az alulra helyezett kilövővel, a több mint 80 pálya meglehetősen sokáig elég és kellő kihívást nyújt, és összességében sokkal pörgősebb lett a játékmenet is. Az abbahagyhatatlanságát szerintem legjobban az jellemzi, hogy valahány ember gépére feltettem, az menthetetlenül a rabja lett, az akkori főnököm konkrétan hagyott kimenni egy hatmillás szerződést mert még be akarta fejezni az egyik szintet tárgyalás előtt. A játék kapott egy folytatást is Sky Patrol címmel 2006-ban. Ma már a kazuár játékok nagy úttörője, a Big Fish Games honlapjáról tölthető a szokásos egy órás demo.

6. - World of Goo (2008) - 2D Boy

Gyöngyszemek: Tíz addiktív játék - 6. kép

A Bridge Builder továbbgondolása ez a játék, mely mindössze két ember, Kyle Gabler és Ron Carmel munkája. Gabler komponálta a fantasztikus zenét, Carmel meg minden mást. Megnyertek szinte minden létező független játék által bezsebelhető díjat, és nagyon durván 90 pont fölött adtak rá a szakmai lapok/oldalak. Egyetlen célunk minél több pöttyöt bezsákolnunk az adott szinten, amiből lesz elég, de természetesen mint minden alanyunkat, masszívan játszva ez is teljesíthető 4-5 óra alatt lazán. Szinte az összes létező platformra napvilágot látott, még Linuxra is ami nagyban hozzájárult a sikeréhez. Demot itt talál belőle aki netalán nem ismerné.

5. - Plants vs. Zombies (2009) - PopCap Games

Gyöngyszemek: Tíz addiktív játék - 7. kép

Ki ne ismerné ezt az idióta játékot? A World of WarCraft még saját területet is létrehozott ahol mindenki kedvére játszhat ezzel a "Tower Defense" progival. A játék igen igen egyszerű, meg kell akadályozni, hogy a zombik bejussanak a házba, és ezt a gyepre helyezett különféle növények segítségével fogjuk kivitelezni. A játék olyan sikeres lett, hogy egy időben Hollywood fontolgatta, hogy filmet csinál belőle - simán kinézem belőlük amúgy még most is. Azóta született három folytatása, és ez a játék már tényleg mindenre kapható ami csak létezik, talán csak kávéfőzőre nem. A demo, és az ingyenes játék elérhető a PopCap Games weboldaláról.

4. - Machinarium (2009) - Amanita Design

Gyöngyszemek: Tíz addiktív játék - 8. kép

A csehek is tudnak ám ha nagyon akarnak. A Machinarium jött látott és megette kilóra az összes szőrös szívű kritikust. Ugyanis nem rinyálni kell, hogy ezért nincs pénz kalandjátékra, azért nincs pénz kalandjátékra. Hanem van aki csinálja, és ez lesz az eredmény. Egy kalandjáték, amely pofátlan módon visszanyúlt a gyökerekhez, semmi újdonság nincs benne az égvilágon, és pont ezért hatott az újdonság erejével, mert ma már mindenki igyekszik csavaros történettel, meg kötelező olvasmányokra köröket verő párbeszédekkel előállni. A Machinariumban viszont egy árva mondat nincs, csak motyorgások, így mindenütt egyformán érthető, le se kellett fordítani, így könnyen és gyorsan tudott terjedni is. Kicsit olyan az esete, mint a Némafilmesnek a mozival, hogy fogtak egy régi ötletet - nem szívesen példálózom vele, de a Neverhood is ilyen volt -, leporolták, és a kalandjátékot kvázi megspékelték logikával ahol azért többe telik pár óránál, ha az ember valóban a végére akar jutni miért is dobták ki az árva kis robotot a szemétdombra. Kipróbálható demo itt. Valamint figyelmetekbe ajánlom a honlapon található féltucat ingyenes kis egyéb játékot is.

3. - Snark Busters (2010) - Alawar Games

Gyöngyszemek: Tíz addiktív játék - 9. kép

A Hidden Object játékokra több okom is van haragudni, a legtöbb igen trehány munka, pár hónap alatt összedobják, aztán mehet a netre, valaki majd csak fizet érte. Egy időben a kalandjátékokat akarták vele kiváltani, és a legtöbb még alapszintű angol nyelv tanulásra/karbantartásra sem jó. A Snark Busters azonban egészen más. Először is itt nem hülye - értsd nem logikus, hogy egy elefánt mit keres a nappaliban - tárgyakat kell keresni újra és újra ugyanazokon a pályákon, hanem mindig kicsit mást. Ráadásul nem leírják a nevüket, csupán formáról, kontúr alapján találhatjuk meg őket, és mindehhez hozzáadták, hogy ha egyik helyszínen meghúzunk egy kart, az kihatással lesz egy másik helyszínre, sőt a tükörbirodalomba átlépve minden kicsit másképp fest, újabb fejtőröknek utat nyitván ezáltal. Szóval a Snark Busters kitolta a hidden object játékok határait de nagyon durván. Az pedig hab a tortán, hogy a titokzatos Snark utáni vadászat alatt mi is egyre kíváncsibbak leszünk mi is ez az élőlény. Két folytatása is létezik már, a kipróbálható verziót itt találjátok.

2. - Steampunk Tower (2012) - Dreamgate Company

Gyöngyszemek: Tíz addiktív játék - 10. kép

Kicsit csalok. Ez a játék később jött ki, mint az első helyezett, és ha egy hete írom a cikket ez került volna az első helyre, de azóta találkoztam egy hasonló játékkal, és bár ez is veszettül jó, azért azzal egy lapon se említhető. Szóval a Steampunk Tower egy újabb Tower Defense játék, ahol a hullámban érkező seregeket kell megtizedelnünk mielőtt az elérné a... ööö tornyunkat. Ebben segítségünkre lesz egy csomó különféle ágyú, és löveg, amiket kombinálva kell győzedelmeskednünk az ellen felett. A 15 pálya elsőre kicsit kevésnek tűnik, de higgyétek el, csak elkezdeni könnyű, letenni annál nehezebb. Külön pikantériája a játéknak, hogy Fallout hatást fedezhetünk fel a főcím alatt szóló 20-as 30-as évekbeli jazz miatt, melyek sajnos nem licenszeltek, így mindegyikből csak a megengedhető 20 másodpercet hallhatjuk. A játék ingyenesen játszható akár böngészőn keresztül is, például itt.

1. - Kingdom Rush (2011) - Ironhide Games

Gyöngyszemek: Tíz addiktív játék - 11. kép

Mit kapunk ha keresztezzük a tower defense szisztémát, egy kis fantasyvel, és egy adag Monty Python-féle humorral? Ezt az elmebeteg, pihent játékot, amivel már napok óta nem tudok betelni, pedig mindössze 12 pálya az egész. Hatalmas népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy 38 millióan játszottak vele már az első hónapban. Az uruguayi csapat egyből kiadott hozzá egy prémium verziót - mindössze hatszáz forintért feloldható újabb hét pálya -, idén pedig pár hete kijött a Frontiers névre keresztelt folytatás, amely egyelőre csak az AppStore-on keresztül kapható, de remélem hamar az agyukhoz kapnak a srácok. Egy barátom egyszer azt mondta a legtöbb RTS valójában nem is stratégia, pedig én néha egy-egy pályán direkt építettem ilyen védelmi vonalat aztán hagytam hagy támadja a gép. Itt lényegében meg is értettem miről beszélt, annyi minden múlik ha csak máshová pakolsz egy tornyot, hogy az félelmetes. A grafika bájos, még a legrusnyább goblin is olyan édesen van megrajzolva, hogy nem lehet rájuk haragudni amikor át tipeg egy a határvonalon, és lezuttyan a DEFEAT felirat. A fejlesztéseknek hála pedig hihetetlen potenciált rejt ez a valóságos kis csoda. A zene mókás, a beszólásokon ki lehet feküdni, de mit is reklámozom, nyomás a fejlesztők oldalára és máris mindenki ingyen tolhatja.

Nohát ez lett volna az a tíz játék melynek legtöbbje komoly elvonási tüneteket tud okozni, kommentekben várom a hasonló játékokat, és kíméljen meg mindenki a "de miért nincs Angry Birds?" kérdéstől, szándékosan maradt ki, mert agyon van hypolva. Egy hét múlva találkozunk ismét, de hogy melyik lesz az újabb tízes az legyen meglepetés.
16 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

7 éve, 2 hónapja és 14 napja

[Tiltott felhasználó!]

Krees9116

7 éve, 2 hónapja és 14 napja

Majd a második részbe http://www.gamechannel.hu/cikk/kifuto/spelunky

Marha nehéz, de szerintem próbáld ki, ha szereted ezeket a kisebb indie projekteket (márpedig a cikkből számomra ez derül ki), jól fogsz vele szórakozni

válasz erre

Scal

7 éve, 2 hónapja és 14 napja

Bocs, de a System Shock 2 az egy A+ játék, nem egy kazuár akármi, ennyi erővel a Portal is bekerülhetett volna, mert addiktív az is

ez a Spelunky érdekesnek tűnik olyan Quadrax szerűség, még nem találkoztam vele, azért nem került be

válasz erre

Krees9116

7 éve, 2 hónapja és 15 napja

Én a Spelunky-t hiányolom belőle Tegnap gondoltam játszom vele egyet, 1.5 óra múlva sikerült is abbahagyni

válasz erre

Marduk

7 éve, 2 hónapja és 15 napja

Szerintem a System Shock 2 is bekerülhet a listába, mert engem magába szívott a játék.

válasz erre

Alice

7 éve, 2 hónapja és 16 napja

Battle of Endor, Atlantis és a plants vs zombies tényleg eléggé lekötött és sok időt töltöttem a nyúzásukkal, de úgy látom van még 1-2 zseniális game, amit ki kéne próbálnom

válasz erre

Scal

7 éve, 2 hónapja és 16 napja

Krees9116 írta:
Azért a többiről se feledkezzünk meg A Botaniculát csak azért említettem, mert az az ismertebb. De nekem a Samorostok és a Quizes cucc is bejön. Előbbiből a design, utóbbiból a játékmenet tetszett.
írtam az adott résznél hogy a honlapon rengeteg minijáték van, lehet a Machinarium helyett betehettem volna a Samrorost 2-őt de azt még csak én is most fedeztem fel és épp a felénél járok

válasz erre

Vendég

7 éve, 2 hónapja és 16 napja

hudejo volt ezt is olvasni. rengeteg szep emlek. kar hogy manapsag nincs idom jatszani

válasz erre

Krees9116

7 éve, 2 hónapja és 17 napja

Azért a többiről se feledkezzünk meg A Botaniculát csak azért említettem, mert az az ismertebb. De nekem a Samorostok és a Quizes cucc is bejön. Előbbiből a design, utóbbiból a játékmenet tetszett.

válasz erre

marco

7 éve, 2 hónapja és 17 napja

Krees9116 írta:
Én sokkal játszottam közülük, egytől-egyig zseniálisak, amiket ismerek Érdemes megnézni a Machinarium alkotóinak több játékát is, a Botanicula is nagyon hangulatos lett. http://amanita-design.net/

A Kingdom Rushból pedig ha jól tudom, azóta van valami folytatás is.
Botanicula. Valóban!

válasz erre

Scal

7 éve, 2 hónapja és 17 napja

csirkee írta:
De miért maradt ki az Angry Bööööörds????

Viccet félre téve, én ezek közül sajnos egyikkel sem volt szerencsém játszani, de nagyon jó lett a cikk és van ami felkeltette az érdeklődésemet, mégpedig a plants vs zombies (mert erről már hallottam )
Csirkeeee megkopasztalak

válasz erre

Yanez

7 éve, 2 hónapja és 17 napja

A Machinarium nagyon lekötött, le sem bírtam tenni, amíg nem fejeztem be.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Sunyi78 profiljarDAVE profiljagery1113 profiljaMarduk profiljaImperator profilja