Vírusok a videojátékokban, azaz talán rosszabb is van a koronavírusnál

2020. április 26.
75.4861
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A játéktörténelemben rengeteg olyan koncepció látott napvilágot korábban, mely hol a poszt-apokaliptikus körítéssel, hol egy fiktív jelennel vagy alternatív múlttal, de egy vírust állított a középpontba a megfelelő alapok megteremtéséhez. Bizonyára ti is kapásból tudnátok mondani legalább egy olyan címet, ahol a problémák fő forrása egy agresszív kórokozó, mely vagy mutálta az embereket, vagy valami olyan dolgot tett a lakossággal, ami gyökerestől megváltoztatta az addigi normális életet, és az emberiséget egy új mederbe irányította.


Talán nem kell túlmagyaráznunk, hogy ez a téma természetesen a világban jelenleg is tomboló koronavírus miatt jutott az eszünkbe, mely szerencsére nem változtatja szörnyekké az embereket, de alaposan sikerült átalakítania az eddigi életünket. A legrosszabb forgatókönyvek egyelőre még nem következtek be, de nekünk rögtön beugrott néhány videojáték, illetve néhány kórokozó, melyek hasonlóan váratlanul érkeztek, de fenekestül felforgatták az addigi mindennapokat. Az alábbi összeállításban a számunkra leginkább emlékezetes vírusokat gyűjtöttük össze!

A Resident Evil és a T-vírus

A cím olvasatán többségeteknek alighanem a Resident Evil-sorozat ugorhatott be elsőként, hiszen az egyik első olyan videojáték volt a sorban, mely egy elszabadult vírusra próbálta meg alapozni koncepcióját. Ez volt a híres T-vírus, melynek története - legalábbis a játék alapján - a hetvenes évekre nyúlik vissza, méghozzá az Umbrella Corp nevéhez, akik egy Progenitor nevű kórokozóval kísérletezve próbáltak meg kidolgozni egy biológiai fegyvert, ami olyan jól sikerült, hogy az elszabadulást követően tömegével változtatta zombivá az embereket Raccoon City városában - később más helyszíneken is -, de eddig a minden esetben sikerült megakadályozni, hogy a kórokozó világjárványt indítson útnak.



A T-vírusnak több ismert változata is van. Kezdetben a koronavírushoz hasonlóan csak halálos fenyegetést jelentett az emberre, majd később mutációkat indított el a szervezeten belül, ami az agy kontrollálásának elvesztése mellett a legkülönfélébb mutációkra volt képes. A T-vírus az évek során rengeteget mutálódott maga is, ezáltal minél több epizóddal gazdagodott a Resident Evil univerzuma, annál több variánsával találkozhattunk, gyakran egészen félelmetes megoldásokat a középpontba állítva.

A The Last of Us és a CBI

Az eddigi leglátványosabb és leginkább realisztikusabb fertőzést, illetve az ebből fakadó pusztítást alighanem a The Last of Us-sorozatban látható CBI okozta. A Cordyceps Brain Infection név alatt megismert kórokozó ugyan nem vírus, sokkal inkább egy gombaféle - hiszen állandóan a spóráktól rettegünk -, de gyakorlatilag sikerült kiirtania a fél világot, rémséges lényekké változtatva azokat az embereket, akik nem estek áldozatul azonnal a kórnak. A játékból jól ismerjuk a CBI kórlefolyását, így a fertőzést követően azáldozat legfeljebb két nap alatt teljesen átalakul, miközben maga is képes lesz fertőzni, de minél tovább tartózkodik a kórokozó a szervezetben, annál veszélyesebbé válik a teremtmény is.



Míg a fertőzés után először stalkerek lesznek, addig több hónap után a spóra annyira szétterjed a szervezetben, hogy félelmetes clickerré alakítja a gazdatestet, mely teljesen elveszíti emberi tulajdonságait, de főként érzékszerveit, így például csak a hangok alapján tud tájékozódni. A legsúlyosabb ismert fázis a játék jegyzetei szerint a bloater, melyhez legalább egy évtizedes fertőzöttségre van szükség, és ők voltak azok a szereplők a pályákon, akiket érdemes volt jó messzire elkerülni, ha nem akartunk nagy bajt. A CBI egyébiránt a koronavírushoz hasonló gyorsasággal támadt, de azonnal romokba döntötte a teljes civilizációt, azonban az emberiségnek még mindig van reménye, még ha az egyetlen kislány is - aki egyébként időközben már felnőtt nő lett.

A The Division és a dollárinfluenza

A mai vírushelyzethez talán a leginkább a The Division-sorozatban megismert koncepció áll, és nemcsak azért, mert itt nincsenek zombik vagy szörnyek, hanem azért is, mert kimagasló realizmussal, egy igazi "valóban megtörténhet" sztorival kecsegtetett a rajongók számára. A játékban egy emberiség által teremtett vírus okoz bonyodalmat, mely dollárinfluenzaként és Zöld Méregként egyaránt említésre került, de a valódi neve egyébként a Smallpox Variola Chimera volt. Egy olyan szuperkórokozóról beszélünk, melyet egy szélsőséges környezetvédő professzor dolgozott ki azért, hogy az emberiség jelentős részét kiirtsa, és ezzel megmentse fajunkat, illetve bolygónkat a totális kipusztulástól.



A vírust szándékosan, éppen Fekete Pénteken, fertőzött bankjegyekkel indították útnak New Yorkban, de alig pár nap alatt az egész világon felütötte a fejét, a legsúlyosabban azonban a történet szerint az említett amerikai metropolisz fertőződött meg. A játékból annyit tudtunk meg a vírusról, hogy a fekete himlőből fejlesztették ki, és olyan gyorsan mutálódott, hogy lehetetlen volt megállítani, ezáltal 80-90 százalékos halálozási aránnyal tarolt. A koronavírushoz mérten tehát sokkal súlyosabb dologról van szó, de a különbség, hogy ennek a kórokozónak legalább meglett a gyógymódja!
4 hozzászólás

Mordorer

4 éve, 3 hónapja és 26 napja

De ****a kis cikk lett. mosolygó smiley Fura megélni egyébként egy ilyen világjárványt, tényleg. Nem örülök neki hogy van nyilván, de... Ilyet is láttunk.

válasz erre

muki

4 éve, 3 hónapja és 26 napja

Meg is jött a kedvem egy jó kis Divisionhöz. mosolygó smiley

válasz erre

Marduk

4 éve, 3 hónapja és 26 napja

A cordyceps amúgy a valóságban is létezik:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Cordyceps

válasz erre

VaPe

4 éve, 3 hónapja és 26 napja

A T-vírus nagyon adja magát de tényleg. röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja