A 2002-ben indult koncertsorozat első budapesti helyszíne a Syma C csarnoka volt, ami a megjelent közönség befogadására éppen elég helyet nyújtott, azonban a hangzásra elég komolyan rányomta a bélyegét, lévén nem koncertterem. A lehetőségekhez képest azonban a hangosítás viszonylag jól sikerült, a nem túl nagy méretű színpad elég rendesen meg lett pakolva zajkeltőkkel, így minden készen állt a maximális Video Games Live élményre.
Európában a Magyar Virtuózok Kamarazenekar a show szimfonikus zenekara, a kórus és Tommy Tallarico, valamint a több dalban részt vevő finoman szólva bájos (egyébként ultrabrutál szexi) Riva Taylor összeszokott csapatként érkezett Budapestre. Az első felcsendülő dallamok a Castlevania zenéjével köszöntötték a közönséget, akik sikítva, őrjöngve fogadták a különleges élményt. Tommy az első percekben lefektette a szabályokat: ez nem egy öltönyös opera, mindenki csápoljon és adja át magát a hangulatnak, ha valami tetszik, akkor azt kéretik hangos éljenzéssel honorálni. Nem is volt ez másképp, a legfőképpen természetesen hardcore gamer arcokból álló közönség több esetben is már az első felcsendülő dallamoknál kitörő kiáltásokkal köszöntötte az éppen soron következő zenét.
A két részesre bontott koncert első felében leginkább a japán konzolos játékokból kaptunk jobbnál jobb zenei csemegéket, a második felvonásban a PC és az inkább európai szájíznek tetsző játékstílusok kapták a főszerepet. Felcsendült többek között a Skyrim, a World of Warcraft és a League of Legends főcímdala is, mondani sem kell, mindegyiket hihetetlen ováció és tapsvihar köszöntötte. A zenék közötti átvezetésekben időnként poénos videójáték jelenetek szórakoztatták a közönséget, GTA vs Frogger, Chuck Norris vs Angry Birds, és egyéb jól sikerült párosítások, valamint játéktörténelmi pillanatok színesíteték az élmény repertoárt.
Nagyszerű volt hogy több zene előtt maga a játék zeneszerzője vagy producere köszöntötte a közönséget a kivetítőről, többek között Hideo Kojima rocksztárnak kijáró sikítást kapott. Azonban nála is nagyobb üdvrivallgásban volt része Riva Taylor-nak aki először egy hosszú vörös estélyiben tűnt fel a Journey dallamainál és később még két alkalommal énekelt, egyre dögösebb cuccban.
A fentebb már említett muzsikákon kívül a Castlevania, The Legend of Zelda, Metal Gear Solid, Monkey Island, Journey, Mass Effect, Halo, Silent Hill 2, Final Fantasy VII és az Assassin's Creed Unity dallamai is felcsendültek, de még ezeken kívül is számtalan gyönyörű vagy éppen pattogósabb, vadabb zene tette ki a koncert dal-listáját. A karmesteri szerepet Emmanuel Fratianni töltötte be, aki a teljes koncertsorozatban ellátja ezt a feladatot, és szemlátomást nagyon élvezi, képes volt azonosulni az alapvetően Tommy által vezetett hangulattal. Karmestereknél ritkán látott elemekkel színesítette az előadást, amikor például együtt ugrott a levegőbe egy utolsó hangnál a gitárossal, az valami eszméletlen szokatlan látvány volt!
A budapesti állomás volt a háromszázadik koncerthelyszín és egyben az utolsó is az idei szériában, ennek örömére hatalmas tortával köszöntötték Tommyt, aki egy tüdővel fújta el a gyertyákat.
A megtapasztalt élmény leírhatatlan szavakban és a képek sem adják vissza a hangulatot, ezért amikor következő alkalommal érkezik a rendezvény, mindenképpen ott kell lennie annak, aki nem akar lemaradni erről az egyedülálló lehetőségről. Nem csak felemelő élőben hallani a játéklegendák dallamait, hanem egy vérbeli gamernek kötelező is, hogy amennyiben teheti - ha csak ez az egyetlen koncert is az évben amire ellátogat - foglal magának egy helyet és élvezi ezt a csodálatos hangzást. Már csak azt reméljük, hogy sikerül áttenni például a Művészetek Palotájába a showt - az lenne a méltó helyszín.