Square Enix E3 2015 összefoglaló

2015. június 16.
69.6921
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Nem hittem volna, hogy valaha leírom ezt, de idén a Square Enix saját E3-as konferenciát tartott, amitől nem tudtuk, hogy technikailag mit várhatunk. Azt azonban igen, hogy a sok Final Fantasy mellett lesz új Hitman, új Deus Ex és új Tomb Raider is. Hogy ezen kívül mit tartogatott még számunkra a japánok bemutatója? Lássuk!


Noha egy bő öt perces késéssel, de a Square Enix rögtön egy Just Cause 3 trailerrel indította meg az eseményt, amitől elakadt a lélegzetünk, látványos pillanatok voltak.



Kiderült, hogy a csapat bár szerényebb körülmények között, de hasonló konferenciát tart, mint tegnap a nagyok, így Phil Rogers, a csapat vezérigazgatója kezdte meg az előadást, miközben kiderült, hogy nagyjából egy 1 órás prezentációra számíthatunk, amelyen a legnagyobb franchise-okról esik majd szó, így a képernyőn ennél a pontnál olyan nevek, illetve rájuk utaló képek jelentek meg, mint a Deus Ex, a Just Cause, a Hitman vagy természetesen a Final Fantasy.

A bevezető egy kicsit hosszúra nyúlt, és nem is volt túl érdekes, de miután megbontottunk egy energiaitalt, azért nem csukódott még le a szemünk, sőt igencsak felébredtünk, amikor a CEO felkonferálta az Avalanche Studios csapatát a Just Cause 3 miatt. A nagy-nagy ígéretek mellett bejelentésre került, hogy a játékra nem kell jövő évig várnunk, december 1-jén már köztünk lesz PC-n, PS4-en és Xbox One-on, aminek örömére egy újabb gameplay trailer került levetítésre. Faltuk minden pillanatát, főleg amikor Rico egy rakétán szörfözött. BRUTÁL!



A látványos bemutató után Yosuke Saito lépett színpadra, és felkonferálta a Platinum Games újdonságát, ami egy csodálatos zenével indító trailerrel történt meg. Kiderült, hogy egy új Nier-játék készül a PlayStation 4-exkluzivitásában, ami egyelőre a Nier New Project munkacímre hallgat. Információt egyelőre nem is tudunk róla, de ősszel majd minden kiderül. Ami biztos, hogy a hangulat rendben lesz, és a legjobb japán szakemberek dolgoznak rajta.



A sok-sok hangzatos ígéret, valamint egy furcsa figura után aztán betoppant mindenki kedvence: a Rise of the Tomb Raider. Kaptunk egy látványos felvezetést - elképesztő volt -, és ismét hallottunk arról, hogy november 10-én jön a nagy kaland. Miután tegnap láttunk gameplay demót, ma inkább a technikai részletek kerültek bemutatásra, amelyek kevésbé voltak látványosak, ellenben annál érdekesebbek.




Amikor a Square Enix Montreal vezére lépett a színpadra, már sejtettük, hogy mivel folytatódik az előadás, de óriásit tévedtünk, mert a mobiljátékok kerültek a középpontba, egészen pontosan a Hitman GO és a Hitman Sniper. Ezután átesett a formális bejelentésen a Lara Croft GO is, ami annyira szokatlan és különleges, hogy még nekünk is tetszett, noha információt még nem sokat hallottunk róla.



A konferencia aztán fénysebességre kapcsolt, trailersorozat következett, előbb egy Final Fantasy XIV: Heavensward, aztán egy Life is Strange, majd egy Dragon Quest Heroes mozgókép került levetítésre.

Egy kis japán felvezetés után egy igazán látványos bemutató következett, amiről néhány pillanatig csak találgattuk, hogy mi lehet, de aztán világossá vált, ez bizony a Final Fantasy VII, amihez csodálatos képkockákat mutattak be nekünk.

Miután már az imént vártuk, végül csak bemutatásra került egy Kingdom Hearts előzetes is, de még nem a harmadik részé, hanem egy mobilos mellékszálé, ami oldalnézetes formában tálalja a Disney és a Square Enix különleges házasságát. Ez lesz a Kingdom Hearts Unchained Androidra és iOS-rendszerekre.



Végül aztán csak megérkezett, amire percek óta vártunk: a konferencia középpontjába végre a Kingdom Hearts III került! Egy kis semmitmondó felvezetés után bemutattak egy friss trailert - méghozzá rengeteg látványos gameplay felvétellel -, ami alapján bebizonyosodott, hogy ez bizony kell nekünk. Még mindig. Bár fogalmunk sincs, hogy mikor jön, csak azt, hogy PS4-re és Xbox One-ra.





A látványos felvételek után aztán újabb nagyon várt előzetes érkezett a World of Final Fantasy képében, ami egy igazán csodálatos, mi több varázslatos és sajátos mellékszála lesz a jól ismert sorozatnak. Imádtuk a levetített trailer minden pillanatát, a nagyszerű zene pedig még mindig libabőrössé tesz minket. Kár, hogy csak jövőre jön, de akkor PS4-re és PS Vitára is.

A kedves kis bemutató után aztán ismét komolyabb vizekre evezett a Square Enix konferenciája, így Christian Elverdam lépett színpadra annak érdekében, hogy az új Hitman-ről beszéljen. Megerősítést nyert ismét, hogy a játék neve simán Hitman lesz, és egy új fejezetet nyit a sorozat életében. Már idén decemberben megjelenik, kizárólag digitálisan, és folyamatosan szolgáltatják majd hozzá az újabb tartalmakat. A játékmenet természetesen nem esik át drasztikus változáson, de a helyszínek között a világ számos pontját megtaláljuk majd. Nagy újdonság, hogy minden egyes tettünk és cselekedetünk - vélhetően, hogy kit ölünk meg és kit nem -, óriási hatást gyakorol a játék egészére, és lesznek olyan megbízások, amelyek csak néhány napig lesznek elérhetők, és utána már soha többé. Hogy mindezt miként képzeli el az IO Interactive? Egy vaskos mozgóképpel be is mutatták gyorsan!



Ezt követően újabb trailersorozat indult be, előbb láthattunk egy Hitman Sniper előzetest, majd egy Triad Wars és egy Final Fantasy XV trailert, majd újabb formális bejelentés következett a Square Enix és a Tri-Ace közös projektjének képében, ami a Star Ocean: Integrity and Faithlessness lesz. (Bugyuta cím...) A játékról egy újabb mozgóképet mutattak be, ami igencsak szerencsés volt, mert a felvezető nem volt túl meggyőző, ez a második azonban lerakta az állunkat. Sajnos azonban 2016-ig várnunk kell rá!





Miután az Eidos Montreal elfoglalta a színpadot, várható volt, hogy most már aztán tényleg a sokak által várt Deus Ex: Mankind Divided kerül terítékre. Egy relatíve unalmas felvezetéssel indult a prezentáció, amelyben a jól ismert információkat hallottuk újra, ezáltal azt, hogy 2029-ben járunk, Adam Jensen lesz a főhős, aki az Interpol egyik szervezeténél kettős ügynököt alakít majd. Lesz új grafikus motor, a játékmenet pedig radikálisan nem változik, így a sztorit ismét döntéseinkkel irányítjuk majd, az augmentációk pedig újfent kiemelt szerepet kapnak benne. A sok klisé után viszont már viszketett a szemünk, mert bizony a beígért gameplay trailert vártuk, ami annak rendje és módja szerint meg is érkezett, az állunk pedig a billentyűzeten landolt. Megint. Megjelenés 2016 elején PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.



Noha azt hittük, hogy a konferenciának itt vége, de Yosuke Matsuda lépett színpadra, és folytatódott a show. Lehullt a lepel előbb a Final Fantasy Portal App-ról, valamint egy új stúdió formális bejelentése is megtörtént. Ők a Tokyo RPG Factory lesznek, akik már most egy egészen különleges japán szerepjátékon dolgoznak Project Sensuna kódnévvel, ami jövőre jön, de pár koncepciós rajzon kívül semmit sem láttunk vagy hallottunk róla.

Ezzel, illetve egy rövid kis mozgóképes összefoglalóval aztán véget is ért a Square Enix konferenciája, ami kicsit esetlen volt, és bár hiányoltunk pár meglepetést, de összességében azért kellemesen családias volt. Remélhetőleg hagyományt teremtenek belőle, és jövőre találkozunk ugyanitt!
8 hozzászólás

rDAVE

9 éve, 7 hónapja és 9 napja

Hentes írta:
Mennyi Final Fantasy te jó ég...meglepett smiley
Az a baj, hogy mindre várni kell. röhögő smiley PC-s portokra is, ezekre is... Megőszülök teljesen... röhögő smiley

válasz erre

Hentes

9 éve, 7 hónapja és 9 napja

Mennyi Final Fantasy te jó ég...meglepett smiley

válasz erre

totyak

9 éve, 7 hónapja és 9 napja

Tomb Raider meg Just Cause jöhet, mindkettő frankó lesz.

válasz erre

bekecs

9 éve, 7 hónapja és 10 napja

Hát ezek közül csak a Hitman érdekel... wtf smiley

Meg Tomb Raider persze de azt már láttuk máshol.

válasz erre

WarriorAutobot

9 éve, 7 hónapja és 10 napja

Nálam ez a konferencia volt a favorit.
Nagyon jók voltak a trailerek!

válasz erre

Mordorer

9 éve, 7 hónapja és 10 napja

Just Cause 3 mindent vitt de azért a Hitman is várós!

válasz erre

zender

9 éve, 7 hónapja és 10 napja

Ez a Lara Croft GO rohadt jó mosolygó smiley, a Deus EX meg uhhhhhh, brutális!

válasz erre

rDAVE

9 éve, 7 hónapja és 10 napja

Nier már a névfelsorolásnál megtetszett. röhögő smiley Lara ahogy mozog meg ahogy kinéz basszus... Így nem lehet koncentrálni az ellenségre. röhögő smiley Star Ocean jöhet! World of Final Fantasy meg aranyos, a Vitám már várja. röhögő smiley A Hitman GO nekem anno tetszett, így Laraval főszerepben még jobb lesz! Telefonon remekül játszható a GO fajta játék.

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
E3 2015
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja