Sony gamescom 2013 konferencia (összefoglaló)

2013. augusztus 20.
70.5251
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Electronic Arts után eljött az idei gamescom második és egyben utolsó konferenciájának ideje is, így a konzolgyártók egyik legnagyobb ásza próbálta meg lenyűgözni a Kölnbe látogató rajongókat, méghozzá komoly sikerrel - habár a japánok szokásává váló késés - ejnye-bejnye - ezúttal is elvette kicsit a kedvünket a konferenciától, sőt, technikai problémák is tarkították az előadást, hiszen alig tudtuk valós időben követni az eseményeket, de azért a végén mégis mi nevettünk. Ne haladjunk azonban ennyire előre, lássuk mi történt a konferencia során!


Az előadás nagyon stílusosan kezdődött egy fotelből ugyanis egy rejtélyes alak - na vajon ki - beüzemelte a PlayStation 4-et, majd nekilátott a prezentációnak, ami korántsem volt egy szokványos tapsolós, kiabálós, mosolygós kezdés, sokkal inkább az egyediségre törekedett a Sony. Aztán természetesen betoppant a színre valamelyik fejes és a konzolok, előbb a PlayStation 4, majd a PlayStation 3 kapott egy kis felvezetést, majd feltűnt a Gran Turismo 6 logója és kaptunk is egy roppant hatásos trailert is a játékról, méghozzá a benne feltűnő autómárkákra koncentrálva, de második felében a gameplay felvételek is feltűntek, méghozzá kellemes zene társaságában. A végére még egy megjelenési dátum is jutott: 2013. december 6-án érkezik a játék!



Ezt követően a PlayStation 3 méltatása után - hozzátennénk, jogosan - egy újabb cím került bejelentésre a masinához, méghozzá a LittleBigPlanet Hub képében. Mielőtt bárki megörülne, nem egy új videojátékról beszélünk, hanem egy szerkesztőről, ami kizárólag PlayStation 3-ra érkezik, ingyenes lesz és a sorozat összes kellékét tartalmazza, ezáltal a rajongók szó szerint bármit, akár még a harmadik részt is elkészíthetik vele.



Maradva még néhány szó erejéig a kurrens generációnál, a Sony bejelentette a GTA 5 PlayStation 3-as bundle csomagját, amiben a játék mellett a masina Super Slim változatát találhatjuk meg - 500 GB-os merevlemezzel -, exkluzív headsettel, és minden Rockstar játékra 75 százalék kedvezménnyel.

A PlayStation 3 után a PlayStation Vita kapta a főszerepet a konferencián, így Jim Ryan azonnal bejelentette a jó hírt, avagy a handheld árcsökkentését, így Európában a jövőben már 200 euró ellenében is hozzájuthatunk a kis masinához. Természetesen az első játékbejelentések is megérkeztek a masinához, így kiderült, hogy a Borderlands 2, a Football Manager 2014, Batman: Arkham Origins Blackgate és a Lego Marvel Heroes mellett egy halom független fejlesztésű videojátékot is kap a handheld, amelyek egyszerre PlayStation 4-re is megjelenhetnek, név szerint pedig a következők lesznek: Rogue Legacy, The Binding of Isaac - új verzió -, N++ - ez csak PS4-re érkezik -, Routine, Guns of Icarus Online - szintén csak PS4-re kapjuk, Wasteland Kings, Hotline Miami 2 és Big Fest.

Az indie csapatok után aztán eljött a Sony gamescom konferenciájának a fénypontja, lévén elkezdtek szállingózni a PlayStation 4-bejelentések! Ennek köszönhetően első ízben kiderült, hogy a Naughty Dog, a Sony Santa Monica, valamint a Media Molecule csapata is dolgozik egy bejelentetlen projekten, de az ismeretlenség homálya helyett lássuk inkább a konkrét bejelentéseket, hiszen azokból is akadt, méghozzá szép számmal.

Kezdetnek ott a The Chinese Room által fejlesztett Everybody's Gone to the Rapture című exkluzív, amely a konferencia alapján egy poszt-apokaliptikus alkotás lesz, méghozzá a világ vége után játszódó történettel és a CryEngine 3 grafikus motor által kivitelezve. Szintén érdekes PlayStation 4-exkluzívon dolgozik a Tequila Works is, akik egy színes platformerrel kívánják bővíteni a konzol kínálatát, méghozzá Rime címmel, ami a legtöbb bejelentett alkotással egyetemben PlayStation Vitára is debütálni fog.





A Sony Gamescom-konferenciájának egyik nagy meglepetése egyértelműen az Amiga-korszakból származó Shadow of the Beast reboot bejelentése volt, amiből a japánok egy erőteljesen a God of War-sorozatra hasonlító hack and slash alkotást készítettek, egyedi hangulattal és világgal ellátva, de beszéljen inkább helyettünk a bemutatott trailer.



Szintén lehullt a lepel a pletyka szintjén éppen a múlt héten felmerült Helldivers című alkotásról is, ami a Magickát is elkészített Arrowhead Studios új játéka lesz, méghozzá egy űrben játszódó top down lövölde képében, ami PlayStation 3-ra, PlayStation 4-re és PlayStation Vitára is megjelenhet majd, őszintén szólva pedig könnyedén meglettünk volna nélküle. Új lövöldözős címmel készül a Super Stardust csapata is PlayStation 4-re, illetve PlayStation Vitára, aminek a Resogun címet adták a keresztségben, de a bővebb információkat egyelőre még nem közölték róla.





A specifikus címek után egy kis száraz tény-adag, lévén a Sony bejelentette, hogy minden PlayStation 4-tulajdonos számára elérhető lesz egy 14 napos PlayStation Plus trial, aminek keretein belül természetesen két ingyen játékot is kapnak majd, így a Driveclub mellett a Housemarque imént említett lövöldözős játékát, a Resogunt is letölthetjük magunknak.

A belsős ügyek után a Sony a színpadra szólította a Ubisoft jeles képviselőit, aminek köszönhetően előbb az Assassin's Creed IV: Black Flag kapott szerepet egy vaskos gameplay felvétel keretein belül - amelyben a Remote Play funkciót prezentálták számunkra néhány PlayStation 4-es mozzanat kíséretében -, majd a Watch Dogs kapta a főszerepet, amelyről kiderült, hogy a Sony segítségével egy film is készül belőle. A játékhoz befutott egy friss trailer is, valamint kiderült, hogy a PlayStation 3-as és a PlayStation 4-es változathoz is számíthatunk exkluzív DLC csomagokra, amelyeknek köszönhetően többek között négy exkluzív küldetést is elérhetünk a megjelenéskor.





Az est záróakkordjaként a Sony megerősített egy újabb PS-exkluzív kezdőcímet a Minecraft képében, prezentálták a War Thunder című világháborús repülőgépes akciót, majd kiderült, hogy PlayStation 3 árcsökkentés is várható, így 200 euróért juthatunk hozzá a jövőben a masinához. Az est fénypontja azonban még csak ezután következett, Andrew House ugyanis megerősítette, hogy már 1 millió előrendelés érkezett világszerte a PlayStation 4-re, ami Európa földjén napra pontosan november 29-én debütál majd!
14 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

7 éve, 3 hónapja

[Tiltott felhasználó!]

[Tiltott felhasználó!]

7 éve, 3 hónapja

[Tiltott felhasználó!]

WillThaWheel

11 éve, 6 hónapja és 7 napja

GT6-ban csak nekem mókás a Nike, meg Jordan masina..? röhögő smiley Amúgy nem túl nagy exkluzív címek...Kicsivel többet vártam...

válasz erre

Yanez

11 éve, 6 hónapja és 8 napja

marco írta:
Utállak.röhögő smiley
Tudom, hogy utálsz, de legalább tiszta szívből röhögő smiley

válasz erre

marco

11 éve, 6 hónapja és 8 napja

Yanez írta:
Én a Watch Dogs-nak örülök a legjobban meg annak, hogy november 15-én már tolni fogom PS4-en röhögő smiley
Utállak.röhögő smiley

válasz erre

Yanez

11 éve, 6 hónapja és 8 napja

Én a Watch Dogs-nak örülök a legjobban meg annak, hogy november 15-én már tolni fogom PS4-en röhögő smiley

válasz erre

Lac

11 éve, 6 hónapja és 8 napja

A Minecradtnek és a Borderlands 2-nek örülök, de vártam volna egy natív Vitás GTA-t is.

válasz erre

rDAVE

11 éve, 6 hónapja és 9 napja

marco írta:
röhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

Eskü megnéztem, sasikaa cuccait is rendre megvizslatom de nem, egyszerűen nem értem, mi benne a jó. Olyan szinten nem fog meg, hogy az már a PvsZ és az Angry Birds-en is túltesz.röhögő smiley

Pedig azokra még csak rá sem néztem!röhögő smiley Na jó, AB-re egy kicsit.
Én játszottam vele már vagy háromszor is életemben, bár nem vagyok rá büszke. röhögő smiley Rohadt unalmas nekem az a helyzet. röhögő smiley PVZ-t én végigvittem, azt élveztem, AB-t meg két pálya után meguntam. röhögő smiley

válasz erre

marco

11 éve, 6 hónapja és 9 napja

rDAVE írta:
Hogy tagadja, pedig csak azzal fog évekig játszani... röhögő smiley
röhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

Eskü megnéztem, sasikaa cuccait is rendre megvizslatom de nem, egyszerűen nem értem, mi benne a jó. Olyan szinten nem fog meg, hogy az már a PvsZ és az Angry Birds-en is túltesz.röhögő smiley

Pedig azokra még csak rá sem néztem!röhögő smiley Na jó, AB-re egy kicsit.

válasz erre

rDAVE

11 éve, 6 hónapja és 9 napja

marco írta:
Minecraft minek...röhögő smiley
Hogy tagadja, pedig csak azzal fog évekig játszani... röhögő smiley

válasz erre

marco

11 éve, 6 hónapja és 9 napja

Minecraft minek...röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

11 éve, 6 hónapja és 9 napja

GT6! mosolygó smiley Az ICO szerű cucc is érdekes, a Rime.
És PSplusra jön az AC3! mosolygó smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljarDAVE profilja