PlayStation Meeting 2013 összefoglaló

2013. február 21.
71.7241
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az éjszakai órákban lezajlott végre a Sony által már korábban beharangozott PlayStation Meeting esemény, amelyen a várakozásoknak megfelelően bejelentették a PlayStation 4 konzolt, amiről természetesen kiszivárogtak már az első részletek, mindemellett pedig bejelentésre kerültek az első videojátékok is. Az alábbiakban egy rövid összefoglalót olvashattok az eseményen történtekről!


Az eseményről élőben tudósítottunk, a Liveblog és az eventről készült felvétel IDE KATTINTVA érhető el!

Kezdjük rögtön a konzollal, amit a PlayStation Meeting kezdetét követően alig néhány perccel Mike Cerny leplezte le a nagyvilág előtt. A PlayStation 4-et állítása szerint immáron öt éve fejleszti a Sony, architektúráját tekintve pedig szakít a korábban bevett szisztémákkal, és inkább a számítógépekhez hasonló rendszert képzelhetünk el hozzá. Sajnos a masina pontos specifikációi egyelőre még nem láttak napvilágot, de azt már így is tudjuk, hogy 8 GB RAM kap helyet benne, de a processzorról és annak magszámáról, illetve sebességéről még nem nyilatkoztak hivatalosan a japánok. Azt viszont már ettől függetlenül is az orrunkra kötötték, hogy egy új kontrollert tervetek a masinához, ami nem meglepő módon a DualShock 4 névre hallgat majd és a legutóbb kiszivárgott képeken már őt láthattuk, így megmaradt többek között a vezérlő jellegzetes formája, de forradalmasításra kerültek a gombok és az analóg karok, mindemellett pedig helyet kapott rajta egy fülhallgató csatlakozó, egy érintőképernyő, egy mozgásérzékelő, valamint egy megosztás gomb is, aminek pontos funkciója még nem ismert. Árcédulát a masina egyelőre még nem kapott, de azt már tudjuk, hogy megjelenése még az idén, valamikor az ünnepi szezonban várható.

PlayStation Meeting 2013 összefoglaló - 2. kép

A PlayStation Meetingen természetesen szóba került már a PlayStation 4 online rendszere is, avagy a PlayStation Network - már amennyiben ez lesz a neve -, ami minden korábbinál nagyobb szerepet kap a masina életében. A Sony tervei között szerepel például a barát-rendszer megújítása, így olyan elvetemült lehetőségeink is lesznek, minthogy meglessük barátainkat játék közben, de a közösségi hálózat integrálása is tervben van, így a Facebook és az Ustream támogatása, aminek köszönhetően a való világban szerzett barátainkkal is kapcsolatban tudunk maradni a PlayStation 4-nek köszönhetően. A japánok természetesen beerősítenek a felhőalapú technológia tekintetében is, minderről Dave Perry, a Gaikai vezérigazgatója számolt be, aki szerint az a céljuk, hogy minden általuk forgalmazott felhő alapú alkotás elérhető legyen a PlayStation Store kínálatában is. Komoly terv továbbá, hogy a PlayStation Cloud jóvoltából - a visszafelé kompatibilitás jegyében - elérhetővé tegyék a masinán az összes korábbi PlayStation generációra megjelent alkotást, de támogatni fogják a már meglévő szolgáltatásokat - Netflix, Music Unlimited -, valamint mindennél fontosabb lesz az okostelefonok és a táblagépek támogatottsága is, amelyekkel összeköttetésben lesz a masina.

Mivel van már új konzol, ezért a japánok természetesen gondoskodtak arról, hogy videojátékokkal is ellássák a masinát, így rögtön bejelentették a Killzone: Shadow Fallt, mint a jól ismert FPS-sorozat legújabb epizódját, ami elsődlegesen elképesztő küllemével vette le a játékosokat a lábukról, hiszen ilyen látványt konzolon még nem láthattunk, de ami a legjobb, a bemutatott trailer nem feljavított jeleneteket, hanem gameplay momentumokat tartalmaz!



Bejelentéssel szolgált az eseményen a Sony Japan stúdiója is, akik a várakozásoknak megfelelően egy jó értelemben beteg, de egyben impresszív PlayStation 4-exkluzív alkotással készültek, ami a Knack címet kapta a keresztségben, és első ránézésre egy Pixar-stílusú rajzfilmes grafikával ellátott platformer lesz a végeredmény.



A korábbi pletykáknak megfelelően az Evolution Studios is bejelentette legújabb alkotását a masinára, méghozzá a szintén exkluzív címként érkező DriveClubbot, ami valódi autós klubokat vonultat fel, és megadja a lehetőségét annak, hogy az intenzív és belső nézetes vezetési élmény mellett összemérjük tudásunkat másokkal is, méghozzá valós idejű többjátékos módban.



Az újgenerációban visszatér hozzánk mindemellett az InFamous-sorozat is, méghozzá a Sucker Punch fejlesztésében, akik az InFamous: Second Son címet adták a készülő műnek, amiről egyelőre csak annyit tudunk, hogy egy új főhőst állít a középpontba, méghozzá Delsin Rowe névvel.



Ezt követően meglepő módon egy indie cím, a Braid megalkotójának, avagy Jonathan Blow-nak a legújabb játéka került terítékre, ami a The Witness címet kapta a keresztségben, és PlayStation 4 mellett PC-re is elkészülhet. Az alkotás egy nyitott világú puzzler lesz, amihez nem kevesebb mint 25 órás játékidőt ígért Blow mester.



Nem mutatott be új játékot, de így is ott volt a PlayStation Meetingen a Quantic Dream csapata, akik elmondták, hogy ők is teljes mellszélességgel támogatják majd a jövőben a PlayStation 4-et, első ízben például egy vadonatúj grafikus motorral, ami elképesztő látványt fog nyújtani a kurrens generációhoz mérten.

Nem hiányozhatott az eseményről a Media Molecule csapata sem, akik sajnos nem jelentették be a következő LittleBigPlanet epizódot, azt viszont elmondták, hogy a háttérben már egy újabb projekten dolgoznak, ami a PlayStation Move-ra kíván alapozni. Hogy mi lehet ez? Nem tudni, de bízunk a Media Molecule szakértelmében.

A belsős Sony fejlesztők után néhány külsős csapat foglalhatta el a színpadot, akik szintén produkáltak néhány érdekes bejelentést, így például a Capcom, akik bejelentettek egy Deep Down címre hallgató akciójátékot, amiről a bemutatott trailerben valamiféle középkori-stílusú karaktert láthattunk harc közben, méghozzá egy sárkányt formázó fenevaddal. A játékról még keveset tudni, azt viszont már igen, hogy a Capcom next-gen grafikus motorja, a Panta Rhei fogja meghajtani.



Természetesen a Square Enix is megjelent a rendezvényen, és bár játékot ők sem hoztak magukkal, next-gen grafikus motorjukat - amelyet PlayStation 4-re és PC-re szántak - így is prezentálták, valamint elmondták, hogy az idei E3 kiállításon fognak új címeket bejelenteni, köztük egy új Final Fantasy epizódot is.

Megjelent a színpadon mindemellett a Ubisoft csapata is, akik új címet nem mutattak be, de elmondták, hogy a PlayStation 4 egyik kezdőcímének szánják a Watch Dogsot, amiről bemutattak egy elképesztően látványos gameplay videót is, amitől a legtöbb játékosnak elakadt a lélegzete.



A legnagyobb megdöbbenés azonban még csak ezután következett, a színpadon ugyanis váratlanul megjelent Chris Metzen a Blizzardtól és - mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga -, bejelentette PlayStation 3-ra és PlayStation 4-re is a Diablo III-at, amit négy játékos kooperatív móddal szeretnének felvértezni a Sony masináira.

A PlayStation Meeting utolsó bemutatója az Activisionhöz köthető, akik Eric Hirshenberg CEO vezetésével elmondták, hogy bizony PlayStation 4 konzolokra is megjelenhet majd a Bungie soron következő alkotása, avagy a Destiny, amiről természetesen egy mozgóképet is bemutattak, de túl sok érdekességet nem tudtunk meg általa sem a játékról.



Ez volt tehát a híres PlayStation Meeting, ami igencsak eseménydús volt. A nagy kérdés ezek után, hogy mit, de sokkal inkább mikor lép majd a Microsoft?
PlayStation 4 konzolt, amiről természetesen kiszivárogtak már az első részletek, mindemellett pedig bejelentésre kerültek az első videojátékok is. Az alábbiakban egy rövid összefoglalót olvashattok az eseményen történtekről! '>
36 hozzászólás

Vendég

12 éve, 22 napja

Én nem bírtam végignézni sajnos, de itt voltam az első fél órábanmosolygó smiley Addig pont nem mentek ezek a király gammák sajnos.mosolygó smiley De ***** jól néznek ki!

válasz erre

Vendég

12 éve, 22 napja

Nekem nem csalódás, sőt, nagyon tetszett minden. Igaz az ár engem is érdekelt volna, de pl a hogy hogy fog kinézni, nem.

Amúgy több helyen is néztem egyszerre egy ideig de aztán itt ragadtam nálatok. Ez volt az egyetlen hely, ahol magyar nyelven volt folyamatosan blogolva és egyszerre ment az adás is. Respect érte!

válasz erre

Vendég

12 éve, 22 napja

Vendég írta:
Árról se mondtak semmit. Olyan felemás bemutató volt ez mint anno a WiiU. Több kérdés is nyitva maradt.
150 alatt ne is álmodj róla szvsz...

válasz erre

Vendég

12 éve, 22 napja

Árról se mondtak semmit. Olyan felemás bemutató volt ez mint anno a WiiU. Több kérdés is nyitva maradt.

válasz erre

Benny Ray

12 éve, 22 napja

Remek összefoglaló lett, köszönet érte!

Lehet PS4 lesz az első konzolom... mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 22 napja

Unalmas volt, mint a WiiU bemutató. Kár hogy nem mutattak meg semmit.szomorú smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 22 napja

Controller most már nagyon bejön!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 22 napja

Megnéztem volna a gépet azért élőben... Na mindegy valószínűleg még nincs meg a forma világ se.

válasz erre

Vendég

12 éve, 22 napja

Nekem egy kis csalódás volt...szomorú smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 22 napja

Kár hogy a gépről semmi konkrét info nincs!szomorú smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 22 napja

Jaj de jó hogy vannak videók is! mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 22 napja

ha jol emlekszrm az elozo generaciot is a killzone -al reklamoztak, aztan ahogy kozelgett a megjelenese egyre csunyabb lett a jatek.

válasz erre
123a(z) 3 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljarDAVE profiljaRonalddo profilja