PlayIT 2014 ősz beszámoló

2014. december 04.
71.5591
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Bár úgy terveztem, nem kezdem ismét azzal az aktuális PlayIT beszámolót, hogy rekorddöntésről számolok be, de nem tehetek másként, a rendezvény és maga a Game Channel stand is minden várakozást felülmúlóan teljesített. A 2014 őszi PlayIT november 29-30-án, kétnapos eseményként zajlott, ezalatt összesen 25.640-en látogattak ki a Syma-ba. Soha ennyien még nem voltak kíváncsiak a gamerek legnagyobb dzsemborijára, akiknek most három csarnok is rendelkezésére állt, hogy eltötsék szabadidejüket.


Az A csarnok adott helyet a hagyományoknak megfelelően a nagyszínpadnak és a hatalmas installációknak, valamint a nextgen éra is itt vonult fel, számtalan kiállított kiosk képében. A játékkiadók mellett a hardvergyártók is itt állították fel standjaikat, az Asus két kamoint is beparkolt, biztosítva ezzel, hogy véletlenül se tudja senki kikerülni a standot. Az Xbox One és a PlayStation 4 mellett a Nintendo is újra megjelent az eseményen, a WiiU mellett a 3DS-ek na és persze a saját gyártású játékok kapták a főszerepet.

Elférni legtöbbször viszonylag nehezen lehetett, hiszen hatalmas kiterjedésű területen szerette volna mindenki bemutatni a kínálatát, alig maradt hely a közlekedésre. A nagyszínpadon egész nap zajlottak a különböző előadások, jómagam hármat is tartottam közülük, a Lego Batman 3: Beyond Gotham mellett az Xbox One exkluzív Sunset Overdrive-ról is beszéltem mindkét napon.

Így néz ki egy Game Channel űrhajó az Escape Velocity-ben!

Így néz ki egy Game Channel űrhajó az Escape Velocity-ben!


A B csarnokban volt az igazi gamer kánaán, hiszen tudatosan ez a terület lett a leginkább játékközpontúként berendezve. Most először a Game Channel standja is ide költözött, többek között azért mert hatalmas falfelületre volt szükségünk a kivetített játékokhoz, valamint nagyobb területet is tudtunk berendezni ezen a helyen. A hatméteres kivetítést kicsit még nagyobbra tudtuk húzni, mint eredetileg terveztük, valamint egy plusz felületen is lehetett játszani. A nagyobb látványt Xbox One, a kisebbet PS4 játékokkal lehetett kiélvezni a kényelmes napozóágyakban fekve.

A C csarnokban kapott helyet a Veletech kiállítás, ahol a komolyabb hangvételű témákkal találkozhatott a látogató, a modding mellett mobiltechnológiai és hardvergyártói standokat lehetett leginkább látogatni.

A Game Channel standon minden várakozást felülmúló részvétel volt, a 80 négyzetméteren gyakorlatilag alig fértünk el, főleg a nyeremény sorsolások idején duzzadt óriásira a tömeg, de alapvetően állandóan foglalt volt minden hely, aminek nagyon örültünk. A standon bemutatkozott az Otter Works játékfejlesztő stúdió, ahol speciális Game Channel űrhajóval lehetett a csapat debütáló shooterét, az Escape Velocity-t kipróbálni, de a MagictoMaster is sok érdeklődőt ültetett le a gépek elé.

Csak kényelmesen srácok!

Csak kényelmesen srácok!


A hét csúcs PC mellett Xbox One és PS4 játékokkal szórakozhatott aki meglátogatott minket, valamint Xbox360-on is lehetett játszani WWE és Lego játékokkal. A nyereményjátékra 973 érvényes regisztráció érkezett, 397-en nyertek is valamit, összesen 817 ajándékot osztottunk ki, ezek között volt nyakbaakasztó, kulacs, plakát, tollak, ezernyi kisebb loot, okostelefonra szerelhető gamepad és persze több Cooler Master billentyűzet, valamint a fődíj az Acer CB280HK 4K-s UHD monitor is.

Köszönjük mindenkinek, aki meglátogatta a Game Channel standot, természetesen a szokásoknak megfelelően hamarosan küldjük mindenkinek a 200 kreditet, amit ingyen beválthat a GC Shop-ban. Jövőre, veletek, ugyanitt!

Közel 500 képből álló galériánkat ezen a linken tudod megnézni!


És állítólag nem fáztak...

És állítólag nem fáztak...



Zombiregisztráció

Zombiregisztráció



zolika1994 Papercraft kiállítása már a Game Channel stand elmaradhatatlan része

zolika1994 Papercraft kiállítása már a Game Channel stand elmaradhatatlan része



Repül a loot hamarosan!

Repül a loot hamarosan!



Életkép a Game Channel standon

Életkép a Game Channel standon



A Nintendo újra kint!

A Nintendo újra kint!



Két lábon járó szexuális zaklatás

Két lábon járó szexuális zaklatás



Tóth Dávid vitte el a főnyereményt, az Acer CB280HK monitort!

Tóth Dávid vitte el a főnyereményt, az Acer CB280HK monitort!


13 hozzászólás

Tommy

10 éve, 1 hónapja és 14 napja

Szuper beszámoló!mosolygó smiley FB-on láttam hogy mennyien voltak. Durva!meglepett smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja