PC Gaming Show E3 2016 összefoglaló

2016. június 13.
69.6031
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Habár a tavalyi PC Gaming Show kapcsán sem emlékszünk lélegzetelállító bejelentésekre, de ha egyszer már van, akkor végig követtük nektek, és most össze is foglaljuk az eseményen történt leginkább lényeges dolgokat. Lássuk, hogy mi történt az idei E3-as PC-s konferencián!
 


Miután Day9, avagy a tavalyi esemény házigazdája bejelentkezett, rögtön be is hívott magához két beszélgetőpartnert a Relic Entertainment csapatától, majd némi beszéd után rögtön bemutattak egy Warhammer 40,000: Dawn of War 3 gameplay felvételt, amit tévesen világpremiernek neveztek, de ez mit sem von el a látnivaló értékéből, ami elképesztő képsorokat prezentált számunkra, az utána következő érdekes beszélgetés során pedig végig ott állt egy igazi űrgárdista a színpadon. Ha ilyen lesz az egész bemutató, akkor már megérte!



A Dawn of War 3 után ismét egy világpremiernek beállíottt alkotás következett a Klei Entertainment műhelyéből. Az Oxygen Not Included címet kapott alkotásról a címén kívül szinte semmi mást nem tudtunk meg, de nézzétek meg az első kedvcsinálót, hátha ti okosabbak lesztek:



Ezt követően az Ark: Survival Evolved kapta a főszerepet - egy kis kikacsintás után -, amiről megtudtuk, hogy minden platformon óriási siker, éppen ezért a készítők hamarosan rengeteg újdonsággal vértezik majd fel, újabb területek, lehetőségek és játékelemek is bekerülnek majd az alkotásba.







A kissé unalmas beszélgetés után újabb kedvcsináló következett, méghozzá a Giant Cop, amely a HTC Vive-ot célozza meg, főszerepben egy kicsit Torrentére emlékeztető zsaruval, aki sajátos módszerek révén, a mi segítségünkkel tisztítja meg városát a gazfickóktól.



A kissé felemás prezentáció után ismét felcsillant a szemünk, és bár az első pillanatokban még nem tudtuk, de a hónapokkal ezelőtt bejelentett, ám azóta is csendesen készülődő Mount & Blade II Bannerlord legújabb kedvcsinálóját tekinthettük meg nagy hirtelenjében, amely minden eddiginél monumentálisabb középkori csatákat, sőt komplett várostromokat is garantál számunkra.





Az izgalmas képsorok és interjú után újabb világpremier jött, és ekkor világosodott meg bennünk igazán, hogy a PC Gaming Show idén sokkal komolyabb, mint tavaly volt. Ennek megfelelően bemutatkozott a The Surge legfrissebb előzetese, ami a Lords of the Fallen fejlesztőinek legújabb sci-fi akciója lesz. Mondanunk sem kell: már most imádjuk!



Robogott is tovább a show megállás nélkül, újabb kedvcsináló következett, méghozzá az egyelőre kizárólag PC-re bejelentett LawBreakers legújabb előzetese, ami páratlanul látványos pillanatokkal örvendeztetett meg minket, de azért ami ezután jött, az volt csak igazán emlékezetes. A színpadon ugyanis megjelent Cliff Bleszinski, az egykori Gears of War alkotója, aki most a LawBreakers fejlesztője, és azon túl, hogy alaposan megkopaszodott és megtokásodott, saját játékáról is megosztott velünk pár érdekes gondolatot.



Ezt követően több percen keresztül az esportról hallhattunk - a Yahoo! eSports csapatának segítségével - egy rendkívül érdekes összefoglalót, méghozzá impresszív adatokkal, bejátszásokkal, és olyan gondolatokkal, amelyek megerősítették bennünk, hogy mindez mennyire a játékvilág részévé vált az utóbbi években.

A fennkölt pillanatok után egy kicsit szakmázósabb, hardveresebb vonal következett, amikor megjelent az előadáson az AMD egyik első embere, Lisa Su, aki főként a gamer hardverekről, az iparág helyzetéről osztott meg néhány gondolatot - miközben jött egy bejátszás az id Software részéről -, majd bemutatott pár hardver.

Elsőként jött egy grafikus kártya, az AMD Radeon RX480, amit direkt a VR-élmény kihasználásához álmodtak meg, de bemutatkozott a lényegesen olcsóbb 470-es és 460-as apróság is, amelyeket direkt az esportolók számára álmodtak meg, hiszen olcsók, kicsik, de nagy teljesítményre képesek. A blokk végén aztán bemutatkozott egy AMD VR headset is, ami sokkal inkább egy komplett hátizsák volt, de egyéb részleteket nem tudtunk meg róla azon túl, hogy szép.

Még Lisa Su prezentálásában egy játékbejelentés is történt, ezáltal bemutatkozott a Croteam legújabb alkotása, a Serious Sam VR, amey a legendásan őrült FPS-t a virtuális valósággal kombinálja majd.



Miután Lisa Su illedelmesen elköszönt, újabb játékbemutató következett, méghozzá a Life is Strange alkotóinak legújabb művével a középpontban. Így van, ez a Vampyr volt, amelyről megtekinthettük végre az első gameplay felvételeket is! A rendkívül sötét vámpíros játék első blikkre igazáőn véresnek és hangulatosnak tűnik, amire már most úgy tűnik, hogy megéri várni.



Miután a színpadon megjelent John Gibson, a Tripwire Interactive elnöke, már sejtettük, hogy a Killing Floor 2 lesz a téma, és igazunk is lett. Egy rendkívül látványos, kvázi ilyen volt, és ilyen lett kedvcsinálót kaptunk a zombis lövöldéről az újdonságok felvezetésének társaságában.



A rövidke eszmecserét követően aztán újabb világpremier jött, méghozzá a Killing Floor Incursion képében, ami nem más, mint a kérdéses zombis lövölde VR-változata, méghozzá az Oculus Rift-hez és Oculus Touch-hoz igazított irányítással és élménnyel. Az első kedvcsináló alapján már most imádjuk.



Miután a fejlesztők még beszélgettek egy kicsit a játékról, egy újabb kedvcsináló robogott be, ezáltal megtekinthettük a Superhot VR trailerét. A játék alapjáraton se volt kutya, de ebben a formában legalább egy vérebnek tűnik!



Fénysebességre kapcsolt a show, újabb világpremier következett, az Obsidian és a Paradox Interactive legújabb üdvöskéje, avagy a Tyranny is bemutatkozott, amivel az alkotók ismét a klasszikus szerepjátékok kedvelőit szeretnék megörvendeztetni a jövőben. Állunk elébe!



Trailer-trailer hátán, újabb világpremierre eszméltünk, a Layers of Fear alkotóinak legújabb műve is bemutatkozott, méghozzá Observer címmel, ami egy futurisztikus horrorjáték lesz, de egyelőre ennél több még nem igazán derült ki róla. Ja de igen, az hogy kell majd hozzá pár tiszta alsó! Mindezt leginkább akkor nyomatékosították bennünk, amikor a teaser után az első gameplay felvételeket is megtekinthettük a játékról.



Itt pedig még messze nem ért véget a PC-s konferencia, hiszen a színpadra Jason Coleman lépett a Gameforge műhelyéből, majd felvezette a Dropzone előzetesét, amely első blikkre egy futurisztikus MOBA lesz, de első blikkre semmi extra...

Egy kis pisiszünet után - legalábbis a részünkről, mert annyira nem történt semmi - a terepet ezt követően a Bohemia Interactive vette át, akik természetesen az ARMA 3 Apex-et kívánták prezentálni nekünk. Kaptunk is egy szép kis előzetest róla!



Habár kezdtük már halálra unni magunkat a konferencián, Day9 azért csak folytatta - itt már megütöttük volna -, majd kaptunk egy újabb trailert, ezúttal a Turing Test-ről, ami egy kicsit olyan, mint a Portal, de azért messze nem egyszerű nyúlásról van szó. Nézzétek csak:



Overland. Ez volt a következő nagy leleplezés, de ezért már valahogy egyáltalán nem tudtunk lelkesedni egy este 10 órához, avagy a Ubisoft prezentációjához közeledni.



Az életet pedig a következő bejelentés sem tudta visszahozni belénk, a Dual Universe ugyanis elsőre a tipikus jó-jó, de mi a fészkes fenének típusú repülős játék volt űrhajózással, felfedezéssel, miegyéb. A No Man's Sky mellett egy kicsit feleslegesnek tűnt, ráadásul még csak nem is szép.



A sok-sok játék után aztán ismét egy kis hardveres részleg következett, a Razer csapata beszélt a legújabb újdonságokról, majd a 343 Industries következett, akik a Halo Wars 2-ről beszéltek, ami bár érdekes lett volna, ha nem néhány perccel ezelőtt láthattunk és hallhattunk volna róla mindent. Nem baj, legalább fogat is mostunk közben.

És még mindig nem hagyják abba! Az Insurgency alkotóinak legújabb játéka következett, avagy bemutatkozott a Day of Infamy, ami valamiféle világháborús strétégia lesz ocsmány küllemmel és semmitmondó, ezerszer látott élményekkel. Egyetlen kérdésünk van csupán: minek?



Ezen a ponton pedig teljesen elveszítettük a türelmünket, hiszen 22 óra lett, és elkezdődött a Ubisoft konferenciája is, a PC Gaming Show részéről így óriási pofátlanság volt ez az időhúzás, így át is váltottunk a franciák előadására, aminek köszönhetően összefoglalónkat itt befejeznénk, és az alábbiakban beszúrnánk az ezt követően bemutatott játékokat, illetve a hozzájuk kapcsolódó trailereket.









7 hozzászólás

totyak

1 éve, 5 hónapja és 17 napja

Gyakorlatilag hiába volt ez a PC-s szekció, a Vampyre-en, meg a Turing Test-en kívül semmi sem érdekel igazán. Itt legalább nem lettek ellőve előre a címek, mint a nagyoknál.

válasz erre

petrovicsz

1 éve, 5 hónapja és 18 napja

Szép videógyűjtemény. Maga a felhozatal olyan is-is nálam, van ami bejön van ami gagyi. De jó hogy van PC show is legalább.

válasz erre

Eltohn

1 éve, 5 hónapja és 18 napja

"Kicsit" feleslegesnek találtam ezt az eseményt de mindegy, legalább van...

válasz erre

Hentes

1 éve, 5 hónapja és 18 napja

Mondanám hogy van egy két gyöngyszem de nincs. MS vitte ezt a mai napot, nincs apelláta.

válasz erre

rDAVE

1 éve, 5 hónapja és 18 napja

A Vampyr jó játéknak látszik. Vámpíros cuccnak véresnek kell lenni, ezt csak hollywood felejtette el.

válasz erre

VaPe

1 éve, 5 hónapja és 18 napja

Rohadt idegesítő volt az a rengeteg beszélgetés közben. Az a gáz hogy ez így nem show csak egy bemutató...

válasz erre

Mordorer

1 éve, 5 hónapja és 18 napja

Sokkal érdekesebb volt mint a tavalyi, bár nagy dolgok most sem láttak napvilágot.

válasz erre

 
Minden hír, videó és cikk
E3 2016
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Paint profiljaLaci721 profiljaImperator profiljagery1113 profilja