Nintendo Post E3 2017 beszámoló

2017. június 29.
70.1411
marco profilja, adatai
marco
Immáron hagyományosnak tekinthető hogy a Nintendo évről évre megrendezi az E3 után a Post E3 rendezvényt itt Európában ahol a legfrissebb és a közel- valamint a távolabbi jövőben megjelenő Nintendo játékokat lehet megnézni és kipróbálni.
 


Idén a rendezvény helyszíne a Nintendo európai központja lett, ami nem csak azért különleges élmény mert ez maga a Nintendo központja az öreg kontinensen, hanem azért is mert könnyen összefuthat az ember ikonikus figurákkal.

Mario GTA. Imádjuk már most!

Mario GTA. Imádjuk már most!


Az esemény lényege egyébként hogy az E3-on bemutatott játékokkal megismerkedhetnek azok az újságírók is akik esetleg valamilyen oknál fogva nem jutottak Ki az a Los Angelesi rendezvényre. Idén múlt hét csütörtökre esett a jeles esemény időpontja hol Magyarországról egyébként öszesen négy újságíró volt jelen.

Kaptunk mindent mi szem szájnak ingere: volt itt Metroid, FIFA, Mario and Rabbids, Splatoon 2 - és ezzel még csak a felszínt kapargatjuk. Az úgymond hagyományos Nintendo címek mellett mint például Mario vagy a Yoshi, tripla A kategóriás címekkel is találkoztunk szép számban, látszik hogy a Switchre tényleg komolyan tekintenek a nem hagyományosan Nintendo-s kiadók is.

Ha ezt az arcot láttad a Splatoon 2 mellett, jobb volt ha nem szemben álltál vele.

Ha ezt az arcot láttad a Splatoon 2 mellett, jobb volt ha nem szemben álltál vele.


Az üröm az örömben hogy ezek nagy részéről sajnos nem készíthettünk semmiféle felvételt - nyilván ennek megvan az oka is, hiszen van olyan játék amelyik egész egyszerűen nincs még abban a stádiumban hogy a nagyközönségnek is be lehessen mutatni.

Na de nézzük akkor tételesen mi vár ránk 2016-ban, illetve 2017 elején Nintendo Switch és 3DS/2DS vonalon.

Természetesen a legnagyobb részt a rendezvényen a Splatoon 2 kapta. Itt több konzolon lehetett egymással játszani 4v4 partyk keretében zajlottak a csaták. Az élmény elképesztő és nem csak azért mert nagyon pörgős lett a játék, hanem mert ott volt az európai részleg egyik vezetője aki nem egyszerű businessman hanem kőkemény gamer.

Az érkező 3DS címekről nagyjából ennyit fotózhattunk...

Az érkező 3DS címekről nagyjából ennyit fotózhattunk...


Éppen ezért csak abban reménykedhettünk hogy velünk egy csapatban lesz, mert a másik team biztos vesztes volt a küzdelemben.

Hogy kicsit visszatérjünk a Fifához: Végre megjelenik a Fifa játék is újra Nintendo konzolokon, ami önmagában egy nagyszerű hír hiszen távol maradt a WiiU-tól ez a széria. Azzal gondolom senkinek nem okozok meglepetést ha azt mondom, ez a játék nem egy az egyben ugyanaz mint a többi jelenlegi konzolon látható Fifa játék.

Sonic! Soniiiiiiiiic!!!!!!

Sonic! Soniiiiiiiiic!!!!!!


A játékélmény azonban semmit sem csorbul a kevésbé látványos grafika miatt, sőt a kis handhelden sokkal nagyobb élvezet pörgetni a labdát, arról nem is beszélve hogy gyakorlatilag a haverokkal kint a kertben vagy épp utazás közben sem kell lemondanunk a meccsekről.

Az egyik legvárósabb játék kétségkívül a Super Mario Odyssey ami konkrétan egy Super Mario GTA. A nyitott területen elképesztő mennyiségű és nagyságú terep van, az alapot New York adta és ez meg is látszik rajta. És ha ez nem elég, van még sok más terület is, többek között amit láthattunk, egy óriási sivatag.

Hatalmas ugrabugra, az egyik legjobb Switch cím lesz, kétségtelenül.

Így nézett ki a Splatoon 2 4v4 különterem.

Így nézett ki a Splatoon 2 4v4 különterem.


A Mario & Rabbids lesz a másik legimádottabb játék, hiszen ha el tudod képzelni hogy a Rabbids játékokból ismert elmebeteg nyulak mit tudnak művelni a Mario világában akkor azonnal beláthatod hogy ilyen alappal nem lehet melléfogni. Mindez megspékelve egy körökre osztott stratégiai játékmenettel? Jó lesz, nagyon jó.

Valamiért jelen volt még az Arms, amiről tesztünket itt olvashatjátok, illetve a Pokken Tournament is, ami hozza a kötelező verekedős sémát, de inkább majd leteszteljük jól, a vele eltöltött tíz perc alapján inkább nem mondok se jót, se rosszat.

Igazi hamisítatlan Nintendo hangulat

Igazi hamisítatlan Nintendo hangulat


A 3DS sem maradt játék nélkül, a Pikmin nagyszerű élmény volt a kis kézikonzolon, imádjuk az ilyen platformereket, nagy élmény lesz.

Nem is olyan nagysokára érkezik a 3DS Metroid játék, ami nagyon de nagyon hozza az igazi retro Metroid hangulatot, sajnos viszont erről sem készülhetett semmilyen fotó, de ha higgyétek el nekem hogy nagyon rá leszünk kattanva. Mindannyian.

Volt itt még egy Yoshi munkacímmel futó játék még végleges címet sem kapott, így kipróbálni sem engedték azonban nagyszerű beszámolót tartottak róla a színpadon. A látvány nagyszerű volt, minket ott helyben lenyűgözött a kis kaland ami több játékból összemixelt játék lesz.

És egy kis loot. Kár hogy nem hozhattunk belőle.

És egy kis loot. Kár hogy nem hozhattunk belőle.


Bár sok mindent nem tudtunk megmutatni, azonban egy biztos: izgalmas év áll előttünk Nintendo Switch fronton, a cég nagyon elemében van és ez meg is látszik a készülő játékokon.

Ha még több Nintendo E3 élményre vágysz, olvasd el Nintendo E3 2017 összefoglalónkat!
7 hozzászólás

totyak

3 hónapja, 1 napja

Engem pont a tripla A kategóriás játékok érdekelnének, amikről nem készülhetett felvétel, mert Mario, Yoshi, Kirby, Zelda már a könyökömön jön ki. Látszik, hogy nehezen akarják elengedni ezt a fonalat. Mondjuk úgy tűnik nem is szükséges, ha a szimpla eladásokat nézzük és ez a felhozatal elegendő a Nintendo játékosoknak.

(És mielőtt még valaki nekemesik, hogy nem is játszottam velük, hogy lehet elegem belőlük: csak magukból az ismétlődésekből van elegem, hogy nem mernek újítani (jó, most van egy Arms, na bumm), mindig a jól megszokott kis világokat építik fel a jól megszokott szereplőkkel. Ezek a játékok egyébként lehetnek nagyon jók, csak én többet várok.)

válasz erre

Tommy

3 hónapja, 1 napja

Mekkora kockák is voltak te jó ég! Tetszik a Switch, nagyon tetszik, ilyenkor mindig rám jön hogy kell egy.

válasz erre

VaPe

3 hónapja, 1 napja

Hangulatos beszámoló, köszönjük a sok infót. Szuper lehetett nagyon, Fifára most nagyon rápörögtem.

válasz erre

nefaria

3 hónapja, 1 napja

Irigyellek titeket, nagyon jó lehetett! A Mario GTA hatalmas lesz, rengeteget fogok vele játszani az már biztos.

válasz erre

Direktor

3 hónapja, 1 napja

De király! Splatoon sarok nagyon adja!

válasz erre

Patrik94

3 hónapja, 1 napja

Fifa amúgy ténylegesen milyen? Az nagyon érdekelne...

válasz erre

Gólem

3 hónapja, 1 napja

De nagy élmény lehetett!

Mennyi jó cím jön most te jó ég. Tényleg nagyon fejlődik a Nintendo, Switch betalált.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WillThaWheel profiljaMarduk profiljagery1113 profiljaturatur profiljaBvektor profilja