MondoCON 2013. tavasz - beszámoló

2013. április 08.
74.7761
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Minden évben a tavasz beköszöntével és a nyár elmúltával összegyűlnek az anime és manga fanok, magukra öltik kedvenc karaktereik ruháit, láncfűrésszel, golyószóróval és óriáskardokkal sétálgatnak, minirucit rántanak a 14 éves kiscsajok és kezdetét veszi a MondoCON. Természetesen így volt ez az elmúlt hétvégén is, hiszen a 2013-as év - elméleti - tavaszán ismét megnyitotta kapuit a Hungexpo, a tömeg pedig elözönlötte a területet. Mi meg fotóztunk.


A mostani MondoCON-on nem állítottunk standot, csak kattogtatni mentünk ki, így több időnk jutott teljesen bejárni a területet, feltérképezni az eseményeket. Volt itt minden, amit csak el tud a halandó képzelni, lányoknak öltözött srácok, srácoknak öltözött lányok, nagylánynak öltözött kislányok és kislánynak öltözött nagyfiúk. Mint minden normális cosplay eseményen, utcai viseletből viszonylag kevés volt, a jelmezek azonban nagyon változatosak voltak. A kevésbé kidolgozottak is jól mutattak, látszott, hogy a legtöbben beleadnak apait anyait, hogy belebújhassanak kedvencük bőrébe, illetve gúnyájába.

Nagyon durva karaoke

Nagyon durva karaoke


A jelmezekkel versenyen is lehetett indulni, a 17 nevező csapatból végül nem tudjuk ki nyert, nem vártuk meg az eredményhirdetést, de egy biztos, nem volt könnyű dolga a zsűrinek. Jobbnál jobb figurák bukkantak fel a színpadon. Ugyanígy lemaradtunk a Lara Croft hasonmásversenyről, amire mindössze sajnos 7 jelentkező akadt.

Az egyik emeleten elcsíptünk egy karaoke versenyt, amiről rövid idő elteltével kapkodtuk ki a lábunkat, nem lehet mindenki egy Pavarotti, valljuk be őszintén. Viszont a rajzversenyen nem nagyon lehetett hibázni, aki tehetséges volt, nyerhetett.

Rajzverseny

Rajzverseny


A Gamer Show tavaly óta a MondoCON részét képezi, minket természetesen az ennek helyet adó épület vonzott a legjobban. Volt itt majdnem minden, amire egy gamer csak vágyhat, hiszen a folyamatos nyereményjátékok mellett, ahol gamer relikviák találtak gazdára, egy kis WiiU felhozatal mellett egy klassz kis standdal és a legújabb megjelenésekkel jelen volt a PlayStation is Vitákkal, PS3-akkal. Volt egy sor X360 kioszk is, Forza Horizon-okkal és Just Dance 4-ekkel ahol versenyre is lehetett nevezni. Az Injustice: Gods Among Us teljes verzióval képviseltette magát a rendezvényen, így ki hozzáfért, el tudott ütni vele igen hosszú perceket.

Volt még Starcraft 2 meghívásos bajnokság és egy League of Legends 5v5 bajnokság, aminek a győzteseiről egyelőre szintén nem tudunk beszámolni, de amint infónk van, update-eljük a cikket.

A jó és a rossz

A jó és a rossz


A kártya- és társasjátékok szerelmesei több kis standot is elfoglalhattak, többféle fantasy és háborús játék csábította leülésre a közönséget. Bár a magam részéről sosem voltam oda a játék ezen típusáért, azt be kell vallani, hogy a komoly makettekkel megtámogatott asztaloknál én is elidőztem elég sokat. A hatalmas sorokat látva, ezzel nem voltam egyedül.

Aki vásárlásra adta a fejét, nehéz helyzetben volt, mert rengeteg féle cikket kínáltak eladásra, több ezek közül olyan volt, amit egyébként nehéz és körülményes beszerezni. Az egyik épületben kialakított piactéren árusok tömege fogadta a betérőket és sokszor alkuképes eladókkal is össze lehetett futni. Aki akart, telizsákkal tért haza, annyi bizonyos.

Mi pedig fotókkal tértünk haza a 2013. tavaszi MondoCON-ról amiket meg is mutattunk most nektek. A nyár végi rendezvényen várhatóan ismét kiállítunk, jómagam és Maniac biztosan a helyszínen lesz, de ha iPet éppen nem lesz másnapos, akkor rá is számíthattok!

A hét főbűn

A hét főbűn



Ez nem a Boci és Pipi

Ez nem a Boci és Pipi



Tömegek voltak kíváncsiak az eseményekre

Tömegek voltak kíváncsiak az eseményekre



Darálnak a lányok... Öööö fiúk... Vagy nem tudom...

Darálnak a lányok... Öööö fiúk... Vagy nem tudom...



Helyes kislány

Helyes kislány



Ingyen sushit követelők hada

Ingyen sushit követelők hada



A piactéren szinte minden kapható

A piactéren szinte minden kapható



Félkézzel majdnem térdre kényszerítette

Félkézzel majdnem térdre kényszerítette



Kommandósok egymás közt...

Kommandósok egymás közt...



Az X sor

Az X sor



Hogy hatoljunk be abba a házba...?

Hogy hatoljunk be abba a házba...?



Kékhalál

Kékhalál



Csak szigorúan!

Csak szigorúan!



Tervezzük meg pontosan a terület elfoglalásának menetét Admirális!

Tervezzük meg pontosan a terület elfoglalásának menetét Admirális!



A PS sor

A PS sor



Ha hozzám szólsz sztarkraftozás közben, agyoncsaplak a botommal!

Ha hozzám szólsz sztarkraftozás közben, agyoncsaplak a botommal!



A nyereményjátékok mindig menők

A nyereményjátékok mindig menők



Pöpec papírmasék

Pöpec papírmasék



Izé és Izéke

Izé és Izéke



Most megkapod!

Most megkapod!


28 hozzászólás

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 3 napja

Ezek a formák...röhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 3 napja

Szuper volt mint mindig!

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 3 napja

Kihagytam de ősszel ott leszek az biztos!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 3 napja

Látom nem vasárnap voltatok!mosolygó smiley Akkor alig volt valaki...szomorú smiley

válasz erre
123a(z) 3 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja