J. Robert King - Guild Wars: A Végzet Pereme

2012. október 10.
72.3621
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A nyár folyamán két videojátékos vonatkozású könyvnek is örülhettünk a hazai PlayON kiadó jóvoltából, akik a Vaják könyvsorozat - vagy inkább novellagyűjtemény - második kötete mellett egy Guild Wars regényt is megjelentettek a boltok polcain. A kiválónak tekinthető fantasy írásról annak idején mi is megemlékeztünk itt a GameChannel Online hasábjain, és kellemes emlékkel gondolunk vissza rá, éppen ezért főleg jómagam igencsak megörültem annak, hogy nem sokkal az első könyv megjelenését követően máris a másodikat forgathatom a kezeim között.


Az első és leginkább megdöbbentőbb változás a kiadvány esetében az én szememben az volt, hogy a könyvecske lényegesen vaskosabb lett, mint elődje, így közel száz oldalnyival több kaland és izgalom vár majd ránk benne, mint az Ascalon kísérteteiben. Ennél talán egy hajszálnyival fontosabb újdonság, hogy a Matt Forbeck és Jeff Grubb szerzőpáros helyett az új Guild Wars regényt egyetlen ember, J. Robert King jegyezte. Személy szerint egyetlen franchise esetében sem nagyon kedvelem az efféle komolyabb változásokat, de elegendő volt csak az első fejezetbe beleolvasnom ahhoz, hogy kijelenthessem: Robert egymaga van olyan jó, mint Matt és Jeff együttesen.

Ezzel természetesen nem a szerzőpáros érdemeit kívánom degradálni, hiszen kiválót alkottak együtt az előző Guild Wars könyvben, de Robert stílusa, könnyedebb megfogalmazása és sztorivezetése sokkal jobban bejött, sokkal gördülékenyebbnek tűnt. J. Robert King egyébiránt bejáratott névnek tekinthető a szakmában, hiszen pályafutása során már húsznál is több regényt szerzett, amelyek nagy többsége a fantasy stílusban fogant. Egy Sherlock Holmes regény mellett több Magic: The Gathering univerzum által ihletett írás is köthető a nevéhez, amivel kapcsolatban érdekesség, hogy jó barátja, az előző Guild Wars kötet társszerzője, Jeff Grubb ismertette meg a Magic kártyajátékkal, ami olyan nagy hatással volt rá, hogy több történetet is írt a témában. Robert életében nem az első eset, hogy a Guild Wars franchise megálmodóival és kivitelezőivel, avagy az ArenaNet csapatával dolgozik együtt, így bizonyára a fejlesztők előtt sem volt kérdéses korábban, hogy amennyiben lesznek regények a játékhoz a jövőben, azok közül legalább egyet mindenképpen Kingnek kell megírnia.

Robert - érthető módon - nem akart különösebben elszakadni a történettel az első könyv által lefektetett útvonaltól, ennek köszönhetően továbbra is a Guild Wars frakcióinak ősi ellentéteire épül az egész történet, amelynek főhősei az egyik szálon Eir, a norn vadásznő, valamint Snaff és Zojja, a két kis asura, a másik szálon pedig az emberek véleményét és vitézségét erősítő Logan, a közveszélyes és számkivetett Rytlock, mint a charrok képviselője, valamint Caithe, a rejtélyes sylvari. A két csapat egymástól függetlenül, a véletlennek köszönhetően kezdi meg áldásos tevékenységét Tyria földjén, és lassan, de annál biztosabban eszmélnek rá arra, hogy nekik sorsuk és rendeltetésük van, ami nem más, minthogy megküzdjenek a sárkánycsatlósokkal és a sárkányokkal, akik Tyria teljes lakosságának kiirtásával fenyegetnek. A két csapat teljesen különböző módszerekkel, mindemellett pedig egymástól eltérő útvonalon közelednek céljuk felé, ám ez az út természetesen csakhamar összefonódik. Vajon a csapat képes lesz felülemelkedni az ősi ellentéteken és együtt, közös erővel összefogni a veszedelemmel szemben? A tét rendkívül nagy, a célt pedig csak úgy érhetik el, ha soha nem látott összefogásról tesznek tanúbizonyságot.

Imádom azokat a könyveket, ezáltal pedig A Végzet Pereme is csakhamar a szívemhez nőtt, ahol nem kerülünk bele azonnal az események sűrűjébe, hanem előbb nyugodt körülmények között megismerjük a szereplőket, a múltjukat, a jelenüket és a jövőjüket, megbarátkozunk velük, majd amikor már nem maradt kérdésünk velük szemben, akkor jöhetnek a pergősebb történések. Véleményem szerint eléggé rosszul strukturált volt ezen a téren az Ascalon kísértetei című első kötet, hiszen a Guild Wars korántsem egy szokványos fantáziavilág, itt nem törpök és elfek találhatók, hanem egyedi, mindemellett pedig szokatlan fajok, akikkel nem árt megismertetni az olvasókat. Az első regényben azonban szó szerint belevágtak minket a dolgok sűrűjébe, aminek köszönhetően nem csak a pergő eseményeket kellett figyelemmel követnünk, hanem azt is, hogy miképpen néz ki egy charr, milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy asura és - stílusosan - mi fán terem egy sylvari. Ha A Végzet Peremét olvassuk, előzmények és előzetes ismeretek nélkül is könnyedén megbarátkozhatunk a különféle fajokkal és azok jellemzőivel, hiszen Robert rendkívül hatásosan és lassan folydogálva, fokozatosan mutatja be nekünk a szereplőket.


J. Robert King - Guild Wars: A Végzet Pereme - 2. kép



Mindezt annak dacára is ki lehet jelenteni, hogy sokáig több szálon zajlik a történet, így véletlenek sora vezet odáig, hogy a csapat előbb két kisebb részegységgé, majd később egy nagy egésszé álljon össze. Érdekes, de egyben hatásos differenciál figyelhető meg ugyanakkor a két cselekményszál között, hiszen Logan, Rytlock és Caithe sztoriját lényegesen komolyabb izgalmak veszik körül, itt fognak csattogni a kardok és izzadni a tenyerek, míg Eir, Snaff és Zojja a nyugodtabb világot képviseli, ami szintén érdekes és szükséges ahhoz, hogy változatos legyen a végeredmény, de én személy szerint kicsit untam a gólemek összeszerelése körüli ténykedéseket, annak ellenére is, hogy később kulcsfontosságúak lesznek ezek a teremtmények a sztori szempontjából. Szerencsére amikor a két szál találkozik, egy fikarcnyit sem fog leülni a történet, sőt, az egyik magával rántja a másikat és alaposan kiteljesedik vele a sztori, így rendkívül epikus, gyakran morális és a való életben is helytálló kérdéseket feszeget majd a könyv, ami nem nélkülözi az irodalmi értékeket sem, elég csak a norn harcos eszmefuttatásaira gondolni, aminek köszönhetően egy egészen új oldalát ismerhetjük meg az előző könyvben tohonyának, igénytelennek és harciasnak beállított fajnak.

Az új kalandok és izgalmak mellett természetesen számtalan új szegletét, vidékét és ellenfeleit is megismerhetjük a Guild Wars univerzumának. Többségük ugyan már ismerős lesz a játék rajongóinak, de például az ogrék megjelenése vagy a történet végéhez közeledve a sárkányok színre lépése üde színfoltot jelentett a regény lapjain. J. Robert King egyébiránt legnagyobb örömömre rendelkezik azzal a képességgel és írási tulajdonsággal, hogy szó szerint odaszögezzen minket az oldalakhoz, hiszen képes úgy lefesteni előttünk még a legjelentéktelenebb dolgokat is, hogy az valóban érdekes legyen. A magyar kiadás egyébiránt véleményem szerint ismét lényegesen kevesebb lett volna Sziklai István fordító, valamint Péterfi András nyelvi lektor nélkül, a két úriember ugyanis egyszerűen csodát művelt a szikár angol szövegekkel, és képesek voltak változatos, a magyar nyelv minden szépségét és színességét kihasználva egy rendkívül olvasmányos regényt letenni elénk az asztalra. Kiváló munka, ez nem is lehet vitás, mindezt pedig alaposan alátámasztja még a mű végén helyet kapott hely- és személynevek fordításának melléklete.

A PlayON egyébiránt újfent figyelt a minőségre, valamint arra is, hogy a Vaják könyvekhez hasonlóan itt is ugyanolyan dombornyomott borítóval, betűtípussal és szerkesztéssel dolgozzanak, aminek köszönhetően a könyvespolcon is jól mutat egymás mellett a két Guild Wars könyv, ami a gyűjtök szempontjából egyáltalán nem tekinthető hátránynak. Ha mindemellett választanom kellene a két kötet között, akkor én egyértelműen A Végzet Peremét vinném magammal egy lakatlan szigetre, hiszen sokkal erőteljesebb, változatosabb és gördülékenyebb történetet ismerhettem meg lapjain, mint az Ascalon kísértetei esetében. Ettől függetlenül természetesen mindkét mű kiemelkedőnek tekinthető a maga nemében, ha pedig szeretnénk mi is a polcunkra tenni egy izgalmas fantáziavilágot és kalandokat rejtő művet, akkor ne is nagyon keresgéljünk tovább, függetlenül attól, hogy ismerjük-e a Guild Wars játékokat vagy sem, hiszen a könyv önmagában is kiválóan érthető és szerethető. Őszintén reméljük, hogy hasonló minőséget képviselve még karácsony előtt megjelenhet az angolul Sea of Sorrows címre hallgató harmadik Guild Wars regény is. Mi biztosan nagyon örülnénk neki!
15 hozzászólás

Vendég

12 éve, 5 hónapja és 14 napja

Én most kezdem majd olvasni. Ha jobb mint az első rész, ahogy írod, el se tudom képzelni milyen lehet. Nekem az nagyon tetszett.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 5 hónapja és 15 napja

Én még nem olvastam, de előbb az elsőt akarom megvenni. Nagyon tetszik leírás alapján!

válasz erre

Vendég

12 éve, 5 hónapja és 15 napja

Komoly kedvcsináló!mosolygó smiley Régen nem olvastam, de ezek a játékból készült regények kezdenek nagyon megtetszeni!

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaGargameth profiljamarco profilja