Game Channel Évértékelés 2018

2019. január 03.
75.9101
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Jómagam minden év végén azt érzem, hogy az sokkal durvábban rohant el mellettünk, mint az azt megelőző, és ez 2018 folyamán is tökéletesen helytálló megállapítás. Elképesztő tempóban száguldott át rajtunk ez a 365 nap ismét, mi pedig csak kapkodtuk a fejünket és máris itt az újabb évértékelő, amiben ahogy tavaly is, nem csak a Game Channel, de a kapcsolódó oldalak eredményeit, kulisszatitkait is megosztjuk veletek.


2019 egy új mérföldkő (itthon miért nem azt mondjuk hogy kilométerkő???) a Game Channel számára, hiszen hivatalosan is nagykorúak lettünk - pontosabban leszünk nemsokára -, magazinunk ugyanis egészen pontosan 2001-01-23 02:01:02 időpontban látta meg a napvilágot, így immáron 18 éve, töretlenül, ugyanazon elvek mentén ahogy kezdtük, itt vagyunk és gyártjuk a kontentet!

Nézzük is, mit műveltünk múlt évben!


Újítások, változások és megvalósított tervek

A tavalyi évértékelőben ígértem fűt és fát természetesen, aminek egy része, vagy egyszerűen időhiány, vagy más prioritások miatt elmaradt.

Kezdjük is a freeShop megszűnésével és az új verzió indításával. Az első pont megvalósult, a második elmaradt, tehát még mindig a "hamarosan újraindítjuk" állapotban leledzik. Az ok egyszerűbb mint bárki hinné: átértékeltük, átgondoltuk, és sokkal jobban fogjuk megcsinálni, mint ahogy terveztük.

Ehhez a kapcsolódó webshopunkon, a Play 24/7-en is rengeteg fejlesztés várt ránk, amik még mindig folyamatban vannak, de ígérem, valóban a vége felé járunk, és hamarosan újraindul a freeShop a GC-n, a Play 24/7-ben pedig a részben hozzá kapcsolódó szolgáltatás. Titokzatos vagyok, de higgyétek el, jó lesz!

A többféle exkluzív lehetőséget kínáló Game Channel VIP elkészült, de mivel a freeShophoz közvetlen köze van, ezért önmagában nem tudtuk élesíteni.

Szintén elkészült - de nem tettük élesbe még -, a játék- és filmadatlapok jobb elérhetősége, listázása. Ez immáron a GC 8.0 indulása óta várat magára, 2015 előtt ezek a funkciók könnyen elérhetők voltak, régi motorosok még biztosan emlékeznek rá. Jelenleg is rajta vagyunk, néhányan már tesztelik a bétaverziókat, nemsokára ismét könnyen elérhetitek a játékok és filmek listáit az oldalon.

Amit viszont nem terveztünk, mégis megcsináltuk: hamarosan újabb magazinnal bővülünk, és bár ez nem a játékok világához tartozik, mégis nagyon sokak számára érdekes dologgal foglalkozik, a drónokkal.

A Dronerz magazin az első olyan fejlesztésünk, ami már félkész állapotban elérhető mindenki számára, a béta nyitott, bárki regisztrálhat, olvasgathat, sőt ha akar már kommentelhet is. A Magazin természetesen a GC csoport arculatát kapta, így mindenki otthonosan mozog majd rajta, aki bármelyik eddigi magazinunkat olvassa.

Már béta állapotban van a dronerz.hu, egyelőre van amit még csak a szerkesztők érnek el

Már béta állapotban van a dronerz.hu, egyelőre van amit még csak a szerkesztők érnek el


A drónos hírek mellett tesztek, ismertetők, segítő anyagok lesznek kezdő, haladó és profi drónozóknak egyaránt, de az oldalon lesz eseményfigyelő, aktív időjárás (ami jelzi, hogy alkalmas-e az idő repülésre), instagramhoz hasonlatosan képeket is fel tud majd mindenki tölteni, ezeket ráadásul díjazni is fogjuk időről időre.

És emellett még több funkcióval is készülünk, de erről majd drónos magazinunk oldalain lehet olvasni.

Az Androgeek techmagazin tartalmilag sokat bővült, nem olyan régen megjelent első képregény kritkánk is, amit még több érdekesség követ majd. A Mobilgamer játékmagazin óriásit ment, ami a látogatottságot illeti, többek között ezért is várhatók ott dizájnfrissítések, két év működés után látjuk a felmerült igényeket, amikre reagálunk idén.

Cikkírói csapatunkhoz csatlakozott idén WickedSick, ráadásul nem is kispályázott a srác, a Game Channel mellett az Androgeeken is aktív hírszerkesztő és cikkíró, a Dronerzen pedig ő viszi a komplett hírszekciót. Ez utóbbin egyébként Gargameth is dolgozik cikkíróként, míg csirkee főszerkesztő-helyettesi pozícióban foglal helyet, valamint a dronerzgram rovatot fogja irányítani.

A Game Channel - Androgeek - Mobilgamer Facebook oldalak összesített közössége 2018 folyamán 36.647 követőről 50.620 követőre nőtt.

2018-ban Facebook oldalaink jelentősen erősödtek ismét, így a Game Channel Facebook oldala 10.944 követőről 14.770-re nőtt, ez több mint 37%-os növekedés. Az Androgeek Facebook oldalának követői száma 7.387-ről, több mint 30%-os növekedéssel 9.644-re, a Mobilgamer Facebook oldalának követői száma 11.981-ről 17.029-re növekedett, ezzel közel 44%-os növekedést produkálva.

Szintén 44% körüli növekedés volt webshopunk közösségi oldala, a Play 24/7 Facebook oldal esetén, ami 6.335-ról 9.177 követőre duzzadt. A teljes GC portfólió Facebookos jelenléte így a tavalyi 36.647 követőről 2018 folyamán 50.620 követőre nőtt, köszünjük mindenkinek, aki ezeken is nyomott egy-egy lájkot!


A Game Channel 2018-as éve számokban

Ha részletesen is érdekel, mik voltak a Game Channel legolvasottabb hírei, cikkei, blogjai 2018-ban, ide kattintva már olvashatod is őket!

A Mobilgameren is készültünk toplistával, ezt ide klikkelve találod!

A 2018-as évben sem apróztuk el a hírek, cikkek mennyiségét, a Game Channelen 4.405 hírt és 184 cikket írtunk, ez 6.718.474 karaktert és 2.485 munkaórát jelent, természetesen ez csak a hír, cikk megírását jelenti, a tesztelés, moziba eljutás, filmnézés ideje nincs bele számolva. Mindezeket Ti 29.432.568 olvasással honoráltátok!

A teljes portfóliót tekintve az Androgeeken 3.285 hír, cikk jelent meg, 4.446.984 karakterben, a Mobilgameren pedig 1.735 hír és cikk 2.577.430 karakterben. Ennek megfelelően az oldalainkon összesen 9.609 hír és cikk jelent meg 13.742.888 karakter leütésével, ennek megírása pedig 4.999 munkaóránkba telt.

A regisztrált tagok száma 2018-ben 991 új taggal gyarapodott, akik közül 311 a lány, december végén az inaktív és nem működő emailcímhez tartozó regisztrációk éves törlése után most összesen 38.105 regisztrált tagot számlál a Game Channel közössége.

Itt tartunk a filmes adatlapok gyűjteményével, tényleg az utolsó simítások vannak hátra

Itt tartunk a filmes adatlapok gyűjteményével, tényleg az utolsó simítások vannak hátra


A cikkekhez, témákhoz, topikokhoz kereken 18.400 alkalommal szóltatok hozzá, a szabályzat megsértése (politizálás, személyeskedés, trollkodás) miatt töröltünk ezen felül 1.057 hozzászólást. 2018-ban összesen 4.595 új fórumtémát nyitottatok, az elsőt 2018-01-01 10:13:32 időpontban nyitotta Direktor, aki az A rossz fiúkról szól a Dissidia Final Fantasy NT friss trailere című cikkhez szólt hozzá.

Mindössze 90 új barátjelölés volt az oldalon, de nagyon érdekes, hogy ebből összesen csak 34 esetben lett barátság. 96 felhasználói értékelés érkezett, amiből 30 volt a negatív vélemény. A játékok közül 130-cal gyarapodott a követett, 173-mal a megvásárolni tervezett, és 1.244-gyel a birtokolt játékok száma.

Ennek megfelelően most 16.118 játékot követtek, 16.604 játékot birtokol az azokat jelölő közösség, és 11.922-t fogtok megvenni az oldalon lévő játékok közül. 340 alkalommal került a kedvencek közé valami, ezzel pedig jelenleg 8.687 kedvencetek van az oldal tartalmai között.

A barátság kialakításához elengedhetetlen, könnyen megtalálható gombok prioritásba kerültek, erre is ráfekszünk most.

A Game Channel - Androgeek - Mobilgamer 2018 folyamán együtt 9.336.288 egyedi látogatót és 72.740.090 oldalletöltést ért el.

2017-ben olyan rekordokat döntögettünk, amit nem gondoltuk, hogy idén jelentősen meg tudunk ugrani, pedig 5 millió plusz oldalletöltéssel 2018-ban cikkeink, híreink oldalait 3.294.273 egyedi látogató, összesen 40.054.489 oldalon olvasta! Tematikus oldalaink közül a Mobilgamer 4.285.745 egyedi látogatójával megelőzte a Game Channelt is, de oldalletöltésben óriásit nőtt, 16.240.793 oldalt cikket, hírt olvastak nálunk a felhasználók, az Androgeek pedig 1.756.270 egyedi látogató mellett 16.444.808 oldalletöltést produkált.

A teljes gaming-tech-geek portfóliónk 2018 folyamán 9.336.288 egyedi látogatót ért el és 72.740.090 oldalletöltést produkált, előbbi közel 40%, utóbbi pedig több mint 20% növekedést produkálva az előző évhez képest, ami egyszerűen elképesztő! Nagyszerűek vagytok, köszönjük Nektek!


2019.

Ahogy fentebb már említettem, elindul a Dronerz magazin élesben is, nagyjából négy hét van még hátra a teljes befejezésig, addig pedig olvasható már bétában.

A Game Channelen most már tényleg rendbe tesszük a filmes és játékos adatlapok listázási lehetőségét, hangsúlyosabb lesz az egymás közötti felhasználói interakció, és elindul újra a freeShop (természetesen a már módosított lehetőségekkel), valamint éles lesz a VIP, amint a tesztek befejeződnek.

Az Androgeeken új cikksorozatok indulnak, sorozatkritikákat is tervezünk, valamint összekötjük a geeklife rovatot a Game Channel mozirovatával, oda-vissza átjárhatók lesznek a hasonló tartalmak.

A Mobilgamer kap egy kicsit mobilosabb, egyedibb hangulatot, picit más színezést és formákat kap, hiszen értelemszerűen óriási a mobilos olvasóközönség, ami ennél a magazinnál 57%-ot jelent.

Drasztikus változásokra nem kell hát számítani, de ha megint bekattan az agyunk, ki tudja, akár jöhet még egy következő generáció is...

Ahogy az elmúlt 18 évben, idén is itt leszünk veletek, hozzuk a legfrissebb híreket, teszteket, és az érdekes cikkeket minden területen. Reméljük továbbra is örömmel velünk tartotok, és véleményeteket ne rejtsétek véka alá: ahogy eddig is, továbbra is figyelünk arra mit szeretnétek, milyen igények vannak - mondjátok el nekünk! Minden magazinunkat nektek készítjük, hiszen értetek vagyunk, közel két évtizede!

Őszintén köszönjük Nektek hogy 2018-ban is minket olvastatok, és ezzel minden eddigi olvasottsági rekordunkat megdöntöttük! Reméljük ebben az évben is velünk tartotok - mi itt leszünk!

Ezúton is Boldog Új Évet kíván a Game Channel teljes csapata!
13 hozzászólás

WickedSick

5 éve, 9 hónapja

Beteg jó év volt, örülök, hogy egy ilyen színvonalas közösséghez tartozhatok, mint a GC, ilyen olvasóknak élmény írni! mosolygó smiley Az idei év meg még durvább lesz, mondhatnám úgyis, oda fogunk baszni. Kőkeményen! röhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Dav2377 profiljamarco profiljaManiac profilja