Game Channel Évértékelés 2017

2018. január 03.
68.6411
marco profilja, adatai
marco
Nem emlékszem rá, mikor rohant el ennyire gyorsan utoljára egy év, mint ahogy 2017 végigszáguldott rajtunk. Na jó, valami hasonlót írtam 2015-re is, de ez most más - a Game Channel komplett portfóliója most először üzemelt egy teljes éven át az összes lappal, ami a gamer-geek-tech szcénában három portált és egy webshopot jelent. A Game Channel idén - uhh még leírni is durva - tizenhét éve, hogy független, önálló magazinként, vezető és tulajdonosváltás nélkül (ez manapság nagyon nagy szó), töretlenül dübörög és ezt senki másnak nem köszönhetjük, csakis Nektek!
 


Mert hogy olvasó nélkül nincs magazin, olvasó pedig csak akkor van ha értékes és érdekes tartalommal tudjuk megtölteni a felületeinket, ami úgy tűnik, tavaly is sikerült, hiszen itt vagytok velünk és most is minket olvastok! Különösen büszkék vagyunk arra hogy az olvasói táborunk nagyrészt organikus (ami azt jelenti hogy magatoktól érkeztek az oldalra, nem valamiféle hirdetésen keresztül). Mindezt fizetett Facebook posztok és clickbait címek nélkül, aminek eredményeképpen átlagosan 12 oldalt elolvas egy felhasználó, ami hihetetlenül magas szám.

Ez pedig nem mást mutat, mint hogy az irány amit képviselünk jó, és bár kapunk hideget, meleget egyaránt, míg előbbivel hibáink kijavítására ösztönöztök minket, utóbbival megerősítetek abbéli hitünkben, hogy továbbra is maradjunk szókimondó, független és pártatlan magazin. Így is fogunk tenni.

No de a hosszúra nyúlt bevezető után nézzük is, hogyan teljesítettünk tavaly és milyen terveink vannak az idei évre!


Újítások, változások és megvalósított tervek

Ahogy a tavalyi évértékelésben előrevetítettem, 2017 nem a külsőleg is látványos fejlesztések éve volt. A motorháztető alatt azonban alapos változások történtek, amik néhány héten belül talán számotokra is tetten érhetők lesznek már a funkciókban. A Game Channelhez tartozó Play 24/7 webshop komolyabb integrálása megvalósult, a játékok adatlapján már platformokra lebontva tudtok átklikkelni a shopra ha meg akarjátok venni az adott játékot, és a tesztek alá is bekerültek a közvetlen linkek.

A webshopon viszont megjelentek a Game Channel kapcsolódó hírei a termékek adatlapján, ami sokkal több információt képes jelezni egy vásárlónak, mintha csak egy rövid össszefoglalót olvashatna el egy játékról.

Tervben volt a közösséggel kapcsolatos rengeteg fejlesztés, ezek részben megvalósultak, ennek megfelelően visszatért például az univerzális kereső a közösség oldalra, ahol névre, nicknévre és városra is kereshettek. De ezen a téren rengeteg restanciánk maradt még, amiket idén mindenképpen elérhetővé teszünk.

Játék és filmadatlapok elérhetősége semmit nem változott, márpedig beterveztük, de ami késik, nem múlik, még ma éjjel nekiállunk ennek a szekciónak is.

A fenti elmaradásokon kívül azért az Androgeek techmagazin és Mobilgamer játékmagazin teljes összekapcsolása is megtörtént a Game Channel-el, ami hamarosan kicsit kibővülő főoldalt jelent majd mindhárom magazinon.

Cikkírói csapatunk tavaly is bővült, adriano és Gargameth az első negyedévben csatlakoztak a Game Channel csaaptához és azóta is ontják magukból a PS4-es és PC-s teszteket. Mindeközben az év utolsó negyedében itt hagyott minket petike737, aki a hardver szekcióban tevékenykedett már évek óta itt és az Androgeeken is.

2017 folyamán közösségi jelenlétünk erősödése terveink szerint alakult, ami abban nyilvánult meg leginkább hogy az új oldalak Facebook profiljai erősödjenek. Ennek megfelelően az Androgeek Facebook oldala több mint 300%-kal, 2.447-ről 7.387-re, a Mobilgamer Facebook oldala közel ötszörösére, 2.094-ről 11.981-re növekedett.

Emellett webshopunk közösségi oldala, a Play 24/7 Facebook oldal 1.940-ről 6.335 követőre duzzadt, miközben a Game Channel Facebook oldala csekély bővüléssel 10.131-ről 10.944-ra követőre nőtt.

A teljes portfólió Facebookos jelenléte ennek megfelelően jelenleg 36.647 tetsziken áll a tavalyi 16.612 után, ez pedig több mint 250%-os növekedést jelent.


A Game Channel 2017-es éve számokban

Ha részletesen is érdekel, mik voltak a Game Channel best of hírei, cikkei, blogjai 2017-ben, ide kattintva máris olvashatod őket!

A Mobilgameren is készültünk toplistával, ezt ide klikkelve találod!

2017-ben összesen folyamán kicsit csökkentettük a hírmennyiséget a Game Channelen, hiszen a másik két oldalra rengeteg tartalom átkerült. Ennek folyamányaként 4.783 hírt és 204 cikket írtunk (ezutóbbi tehát növekedett), mindezt pedig összesen 6.956.623 karakter mennyiségben tettük, ami 2.702 munkaóránkba telt - ez természetesen csak a hír, cikk megírását jelenti, a tesztelés, moziba eljutás, filmnézés ideje nincs bele számolva. Munkánkat összesen egészen elképesztő, 30.018.394 olvasással jutalmaztátok, ami nagyjából 4 millió plusz olvasás 2016-hoz képest!

Érdekességképpen az Androgeeken 3.535 hír, cikk jelent meg, 4.702.651 karakterben, a Mobilgameren pedig 1.729 hír és cikk 2.804.014 karakterben. A teljes portfólióban így 10.220 hír és cikk jelent meg 14.463.288 karakter leütésével, ennek megírása pedig 4.735 munkaóránkba telt.

A legekkel foglalkozó cikkben már említettük, de nyilván ti is észrevettétek, hogy a blogolási kedv tovább csökkent, ami bár megállítható, sőt visszafordítható lenne, ha nem törölnénk a nem megfelelő minőségű blogokat, azonban ebből nem engedünk.

2017 folyamán 104 minőségi blog született, amiket 509.085 karekterben írtatok meg. Ezzel év végéig 2.702.502 olvasást kaptak a szerzők.

A regisztrált tagok száma 2017-ben 960 új taggal gyarapodott, akik közül 234 a lány, ezzel a csajok tavaly dupláztak az oldalon. Az inaktív és nem működő emailcímhez tartozó regisztrációk éves törlése után jelenleg összesen 37.844 regisztrált tagból áll a Game Channel közössége.

Az első teljes évünket húztuk le ekkora portfólióval

Az első teljes évünket húztuk le ekkora portfólióval


A cikkekhez, témákhoz, topikokhoz összesen 20.047 alkalommal szóltatok hozzá, a szabályzat megsértése (politizálás, személyeskedés, trollkodás) miatt töröltünk ezen felül 2.211 hozzászólást. A múlt év folyamán 4.941 új fórumtémát nyitottatok, az elsőt 2017-01-01 09:42:33 időpontban nyitotta rDAVE, aki az A Sony vezére szerint a Final Fantasy XV lett számára az Év Játéka című cikkhez szólt hozzá. Kis érrdekesség, hogy tavaly is egy Final Fantasy hír nyitotta az évet.

53 új barátjelöléssel (ez volt ebben a tekintetben eddig a leggyengébb év), ebből 22 alkalommal nem lett barátság. A felhasználók értékelése is jelentősen megcsppant, 64 alkalommal nyilvánítottatok véleményt valakiről, de mindössze 22 volt ebből negatív vélemény. A követett játékok száma 86-tal gyarapodott, ami gyakorlatilag nulla az előző év több ezréhez képest, igaz, a régi motorosok már mindent bekövettek, amit csak tudtak, de ez akkor is sokkolt minket. A bekövetett játékok száma összesen most 16.055.

Azon játékok száma amit megjelöltetek, miszerint birtokoljátok azt, tavaly 447-tel nőttamivel 16.001 játékra emelkedett a teljes szám, a megszerezni óhajtott játékok száma pedig 188 új jelöléssel 11.837-re nőtt. 313 alkalommal került a kedvencek közé valami, ezzel pedig összesen már 8.517 kedvencetek van az oldal tartalmai között.

A fenti adatokból egyértelművé vált számunkra, hogy dolgoznunk kell az ügyön, nincsenek megfelelően látható helyen az értékelő és követő gombok, és a barátságok kialakításához elkerülhetetlen jelölő gombok sem. Ráfekszünk a témára, ígérem.

Cikkeink, híreink oldalait 2017-ben 2.239.855 egyedi látogató olvasta, összesen 35.104.039 oldalon. A Game Channel tematikus oldalai, az Androgeek és a Mobilgamer önnállóan is óriásit produkált tavaly, 2017-ben előbbi 1.318.991 egyedi látogatójával és 12.906.922 oldalletöltésével, utóbbi pedig 3.219.890 egyedi látogatójával és 11.607.081 oldalletöltésével összesen 6.778.736 egyedi látogatóra és 59.618.042 oldalletöltésre növelte az adatokat a teljes portfóliót tekintve. Soha ilyen erős évünk még nem volt!

A Game Channel által üzemeltetett Play 24/7 2016-os indulásakor nem kisebb célt tűztünk ki magunk elé, mint hogy megkavarjuk kicsit az állóvizet, és az addigiekhez mérten elérhetőbb áron, hozzáértő kollégákkal üzemeltessünk egy olyan videojáték boltot amilyen még nem volt Magyarországon. A célt sikerült elérnünk, a megjelenésünk után hamarosan elkezdtek lejjebb kúszni az árak máshol is, mostanra pedig ott tartunk hogy komolyan szorongatjuk a középmezőny felső szegmensében tanyázó boltokat.

A Play 24/7 2017 folyamán több mint 500%-kal nagyobb forgalmat ért el, mint az azt megelőző évben, ami nem csak számunkra elképesztő, hanem a versenytársak számára is. És ennek mi, érthető okokból nagyon örülünk.

A Game Channel free Shop eladásait fennállása óta először idén nem elemezzük, az okokat alább meg is magyarázom.


2018.

Kezdjuk is mindjárt az évek óta töretlen népszerűségnek örvendő ingyenes Shoppal, ami idén jelentős változáson fog átesni, ebben a formájában ugyanis megszűnik. Sokszor kérdeztétek, hogyan lehetne még frissebb, még jobb cuccokat beletenni, vagy miként lehetne mondjuk a Play 24/7 webshopban levásárolni az itt gyűjtött krediteket.

Eddig a válasz az utóbbi kérdésre röviden annyi volt hogy sehogy, hiszen üzletileg a két dolog teljesen különáll egymástól, azonban megtaláltuk a megoldást, ami remélhetőleg mindenkinek elnyeri majd a tetszését. A lényeg röviden, hogy az itt megszűnő free shop részben átköltözik a Play 24/7-re, amivel a webshop vásárlóinak fogunk elsősorban kedvezni, viszont valamilyen formában az itt gyűjtött kreditek is felhasználhatók lesznek ott!

A részleteken jelenleg is dolgozunk, egy azonban bizonyos: 2018. február 28 után a Game Channel Shop-ban nem lesznek megtalálhatók a továbbiakban a jelenleg bent lévő lootok. Addig érdemes tehát minden kreditet ellőni, mert utána azokat nullázzuk. Viszont, addig a félévente esedékes kreditvágás sem történik meg (tulajdonképpen 2017 nyarán sem történt már meg), így a jelenleg rendelkezésre álló krediteket korlátlanul felhasználhatjátok.

Jön a Game Channel VIP, rengeteg extra előnnyel. A logó persze nem ez lesz. :D

Jön a Game Channel VIP, rengeteg extra előnnyel. A logó persze nem ez lesz. :D


A fentiekhez kapcsolódik részben a következő nagy lépés, a Game Channel VIP. Régóta tervezzük, többször belengettük, azonban most már tényleg heteken belül elindul a Game Channel extra szolgáltatása. A részletekkel később jövünk, azonban ami biztos: előfizetői rendszer kialakítása mellett bizonyos előnyökhöz juthattok nem csak a Game Channelen, hanem a csatlakozó portálokon és a Play 24/7-en is.

Ilyen lesz a reklámmentesség (bár irányelveinknek megfelelően most is nagyon korrekten bánunk a bannerekkel), a különleges kedvezmények juttatása, ingyen játékok (!) és garantált bétába kerülés például. A többi részlet hamarosan!

És ami a nonplusultra: a szolgáltatás kreditekért is igénybe vehető lesz!

A tavaly elmaradt fejlesztéseket, amik a háttérben már megtörténtek de számotokra még nem láthatók, végre befejezzük. A főoldalak átalakítása, a kapcsolattartási lehetőségek bővítése, fejlesztése, visszahozása, az adatlapok újra előtérbe helyezése és számtalan kis apróság már félkészen itt áll, és hamarosan elérhető is lesz.

Átalakulunk megint no, de csak egy kicsit. Ha bármit hiányoltok, úgy érzitek, valamivel jobbá, még szerethetőbbé tehetjük ezt a helyet, ne habozzatok megírni. Mint az elmúlt 17 évben mindig, most is maximálisan figyelembe vesszük az igényeiteket, kéréseiteket, ötleteiteket, hiszen értetek vagyunk, nektek készítjük oldalainkat!


Köszönjük Nektek hogy 2017-ben is ennyi sikert könyvelhettünk el, köszönjük hogy szeretitek az új oldalinkat is és hálásak vagyunk, hogy a Game Channelhez tartozó shopban vásároljátok meg a napi gamer betevőt! Nagyszerű volt ez az év is veletek!

Most pedig lassan visszarázódunk a megszokott kerékvágásba, indul az új év, az új célok elérése, továbbra is hozzuk a legfrissebb híreket, megírjuk amit más nem mer és rengeteg tartalommal látunk el titeket - maradjatok hát velünk 2018-ban is! Mi itt leszünk!

Ezúton is Boldog Új Évet kíván a Game Channel teljes csapata!
13 hozzászólás

WillThaWheel

3 hónapja, 3 hete és 2 napja

Kedvenc gamer portálom immár 4. éve (and counting). Sok szerencsét Nektek és az olvasóknak is az új évben!

válasz erre

Vidoros

3 hónapja, 3 hete és 5 napja

Hú srácok, nagyon meghúztátok a múlt évet! Gratulálok az eredményekhez, köszönöm a rengeteg nagyszerű tesztet és hírt! További jó munkát még egyszer ennyi ideig!

válasz erre

Patrik94

3 hónapja, 3 hete és 6 napja

Én már két éve vagyok itt, azóta máshová nem is járok! Na jó még monbilgamerre. Szeretem az oldalt, legfőképpen azért mert mindenki közvetlen, nagyon jó a társaság. Emellett talán a leggyorsabban hozzátok le a híreket.

Sok sikert 2018-ra is, köszönjük a munkátokat!

válasz erre

Hentes

3 hónapja, 3 hete és 6 napja

Imádom ezeket az összefoglalókat. A 2018-as fejlesztéseket nagyon várom, VIP akarok lenni!

válasz erre

rDAVE

3 hónapja, 3 hete és 6 napja

marco írta:
Lehet plus is a neve de azt már használják. Mondj jobbat. De ne Game Channel 5t3v3nk3 legyen.

Felmerült még a Prémium tagság is egyébként, csak magunk között mindig vip volt a neve, és ez ragadt rajta.
GC Cimbik.

válasz erre

marco

3 hónapja, 3 hete és 6 napja

totyak írta:
Azt el is felejtettem írni, hogy annak azért örülök és köszönöm, hogy időben szóltatok a Shop megszűnéséről és a kreditek törléséről, így azért van idő elkölteni, ha van mit. A végleges kreditnullázásra gondolom azért van szükség, hogy az új rendszerben mindenki egyenlő feltételekkel lépjen be. Jól sejtem?

(Egyébként el lett írva, szerintem 2018 február 28. akart az lenni )
Jaja, javítva köszi!

válasz erre

marco

3 hónapja, 3 hete és 6 napja

5t3v3nk3 írta:
MUSZÁJ VIP-nek lennem! KÉSZ. Célom 2018.
Lehet plus is a neve de azt már használják. Mondj jobbat. De ne Game Channel 5t3v3nk3 legyen.

Felmerült még a Prémium tagság is egyébként, csak magunk között mindig vip volt a neve, és ez ragadt rajta.

válasz erre

5t3v3nk3

3 hónapja, 3 hete és 6 napja

MUSZÁJ VIP-nek lennem! KÉSZ. Célom 2018.

válasz erre

totyak

3 hónapja, 3 hete és 6 napja

Azt el is felejtettem írni, hogy annak azért örülök és köszönöm, hogy időben szóltatok a Shop megszűnéséről és a kreditek törléséről, így azért van idő elkölteni, ha van mit. A végleges kreditnullázásra gondolom azért van szükség, hogy az új rendszerben mindenki egyenlő feltételekkel lépjen be. Jól sejtem?

(Egyébként el lett írva, szerintem 2018 február 28. akart az lenni )

válasz erre

fighterlaci

3 hónapja, 3 hete és 6 napja

Azta hétszázát! Én idén jöttem az oldalra, így ez az első ilyen statisztika amit olvasok, de le vagyok döbbenve! VIP brutál jól hangzik, remélem megfizethető lesz.

válasz erre

Gólem

3 hónapja, 3 hete és 6 napja

De vártam már ezt az összefoglalót! Hát, van amin ledöbbentem, sejtettem hogy nagyon durva a pörgés, de erre nem számítottam! Gratula mindenkinek aki ebben részt vett, köszönjük a sok jó cikket!

válasz erre

muki

3 hónapja, 3 hete és 6 napja

Gratulálok a csapatnak 2017-hez is, és nagyon sok sikert kívánok az idei évre! Elképesztő számok.

válasz erre
12a(z) 2 -ből

 

ezt mondjátok

Hellblade profilja

Hellblade

1 órája és 13 perce
Eltohn profilja

Eltohn

1 órája és 22 perce
Eltohn profilja

Eltohn

1 órája és 23 perce
marco profilja

marco

1 órája és 27 perce
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Hellblade profiljaWillThaWheel profiljagery1113 profiljaturatur profilja