Ezekkel lepd meg magad, vagy szeretteidet, avagy a Game Channel ajándéktippjei 2020 karácsonyára

2020. december 06.
79.6971
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Gőzerővel dübörög felénk a Karácsony, és talán nem túlzás azt állítani, nem volt még ilyen ünnepünk. A vírus jött és letarolt mindent, nem csak a magánéletünket, a szociális kapcsolatainkat, de bizony a gazdaságot is. Viszont játszani akkor is kell, mert nekünk, gamereknek ez a lételemünk. Összeszedtünk néhány nagyon pénztárca-barát ajánlatot, amivel akár magunkat is meg tudjuk lepni az ünnepekre, vagy meg tudjuk mutatni a számunkra ajándékozóknak, hogy íme, az ultimate toplista, erről bármi jöhet!


Különösen nagy figyelmet fordítottunk az ár / érték arányokra, és olyan termékkel is találkozhattok, amivel nálunk a Game Channelen eddig még nem, hiszen az volt a fontos, hogy valóban megfizethető és ésszerű ajánlatokat mutassunk be. Kezdjünk is neki!


Nem console war, inkább war with console

Mi mással is kezdhetnénk, mint a játékok alapkellékével, a konzollal. Idén berobbant közénk két új generáció is, azonban sem a PS5, sem az XboxSX nem kapható itthon még jó ideig, ráadásul elég húzós árat is kaptak az újdonságok. Legalábbis az előző generációhoz képest, ami természetesen érthető, bitang kis szerkezet lett mindkettő. Igen ám, de a játékfelhozatal még viszonylag karcsú, minimum hónapok fognak eltelni, amíg megérkeznek a nagyobb közönség számára is az újgenerációs konzolok.

Ezekkel lepd meg magad, vagy szeretteidet, avagy a Game Channel ajándéktippjei 2020 karácsonyára - 2. kép

Viszont a PS4 ára több helyen akciós most, és várhatóan egy-két évig még biztosan érkeznek rá játékok, ráadásul a lastgen játék árak alacsonyabbak is a nextgen áraknál. Egy PS4 Pro teljesítménye még ma is igen jó, több ezer játék közül válogathatunk, sőt 4K felbontásunk is van.

A PS4 Pro jó áron érhető el a saját shopunkban két éves garanciával.


PC Master Race!

Nem akarunk semmiféle wart, de elengedhetetlen hogy egy PC Master Race! felkiáltással bedobjunk egy nagyon jó ár / érték arányú gamer PC-t is. Egész pontosan egy gamer laptopot, hiszen nincs is egyszerűbb eszköz a PC játékra, mint egy, a célnak dedikált laptop. A hordozhatósággal meggyőző erő társul több gyártó termékeiben is, már bőven elérhető árkategóriában.

Ezekkel lepd meg magad, vagy szeretteidet, avagy a Game Channel ajándéktippjei 2020 karácsonyára - 3. kép

Igen-igen, tudjuk, hogy a saját magunk által összerakott asztali PC-vel árban semmi nem versenyezhet, azonban az Acer Nitro 5 képében olyan eszközt kapunk, ami amellett hogy masszív, megbízható alkatrészekből összállított kis erőmű, többféle verzióban kapható, Ryzen és Intel procikkal, rengeteg kiépítésben. Árban pedig a legjobb ajánlatok között előkelő helyen szerepel, bátran ajánljuk még az elkövetkezpő évek játékaihoz is.

Az Acer Nitro 5 már 340 ezer forinttól kapható, válogatni az Acershopban érdemes.


Valamin tolni is kell azt a 4K-t!

Ha már a konzolunk, vagy a PC-nk megvan, már csak egy jó megjelenítő kell hozzá. Manapság a tévé már nem az, mint akár 10-15 éve, a lineáris műsorszórás a háttérbe vonult, egyre többen játékra és streamingre használjuk azt. Ennélfogva elvárás hogy egy tévé legyen legalább alapszinten "okos" és 2020 végén tudjon 4K-t. A verseny nagyon erős, rengetegen árulnak ilyen eszközöket, azonban árban elképesztő eltérések vannak.

Ezekkel lepd meg magad, vagy szeretteidet, avagy a Game Channel ajándéktippjei 2020 karácsonyára - 4. kép

A Sencor hazánkban nem feltétlenül a tévékről - hanem inkább háztartási eszközeiről - ismert gyártó, azonban a Japánban született márka mára több mint ezer terméktípust forgalmaz. Ezek között található egy olyan SMART UHD készülék is, ami egész egyszerűen verhetetlen áron van.

A PS4 Pro, PS5, vagy gaming laptop mellé kiváló választás az a 4K-s verzió, amin nem csak játszani kiváló, hanem az előre telepített Netflix és Youtube garantálja hogy minden gamer és geek számára jó választás legyen.

A Sencor 109 centis Smart UHD tévéje 100 ezer forint alatt (!) vásárolható meg, bővebb információt a Sencor oldalán találtok.


Ne csak a szemnek, de a fülnek is legyen jó

Ha igazán át akarjuk adni magunkat a játékélménynek, ki kell zárnunk a külvilágot. Ez semmi mással nem oldható meg, csak egy jófajta fülessel. Ezerféle van, sokan az agybadugósra esküsznek, van aki azért szereti meghallani ha csenget a postás (szigorúan mindig kétszer!), az arany középút szerintünk az, ahol ezt szabályozni is tudjuk mi magunk.

Ezekkel lepd meg magad, vagy szeretteidet, avagy a Game Channel ajándéktippjei 2020 karácsonyára - 5. kép

Manapság gamer fülesekből Dunát lehet rekeszteni, és megtalálni köztük azt ami ár érték arányban jó is, igen nehéz. Nemrég, nagyjából fél - egy éve fedeztük fel mi is az itthon még kevésbé ismert Nacon RIG szériát, és az eddigi tapasztalataink nagyszerűek vele, így bátran ajánljuk is. A játékairól és kiegészítőiről ismert Bigben által forgalmazott gamer fülesek már 7.999 forinttól elérhetőek, az minőségben meggyőző darabok viszont 18 ezer forint környékén indulnak.

A kínálat nagyon széles, a PC-s, konzolos és multiplatform füleseket itt tudod átböngészni.


Egy kontroller mind felett!

És akkor folytassuk is az egyik legfontosabb kiegészítővel, ami nem más mint a gamepad. A konzolokhoz alapvetően jár kontroller, ezzel minden gamer tisztában van, viszont PC-n nem annyira elterjedt még ezekkel játszani, lévén a legtöbben a billentyűzet / egér kombóra esküsznek, nem véletlenül, hiszen az az alap beviteli eszköz. Az újabb játékok azonban sokszor már sokkal kényelmesebben irányíthatók a konzoloknál alapvető kontrollerrel, ha pedig ugyanazt a kontrollert használhatjuk minden platformon, miért ne tennénk meg?

Ezekkel lepd meg magad, vagy szeretteidet, avagy a Game Channel ajándéktippjei 2020 karácsonyára - 6. kép

Bár a Redragon kifejezetten a PS4-hez és a Nintendo Switchez ajánlja a Jupitert, nem csak azokkal működik, hanem mindennel, amiben bluetooth van, így PC-hez is ideális. A vezeték nélküli kontroller nem csak a PS4 kontroller tulajdonságaival van felruházva (érintőpad, világító ledek, beépített hangszóró), de magas minőségű burkolatot és gombokat is kapott, a használata kifejezetten kényelmes.

A Redragon Jupiter 14.500 forint alatt kapható a forgalmazó iWay webshopjában.


Mert a szabadban is kell lennünk....

Bármennyire is nagy gamerek vagyunk, időnként a levegőn is lenni kell, és ha már kint vagyunk, miért ne lenne az is szórakozás? A drónok manapság a legkelendőbb termékek közé tartoznak, és bár Magyarországon január 1-je után regisztrálnunk kell (hivatalosan legalábbis) repkedő haverunkat 120g súly felett, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne jó befektetés egy hobbidrón.

Ezekkel lepd meg magad, vagy szeretteidet, avagy a Game Channel ajándéktippjei 2020 karácsonyára - 7. kép

A skála nagyon széles, azonban van egy olyan gyártó amit talán senkinek nem kell bemutatni, aki hallott már a drónokról. Ez nem más mint a DJI, az iparág legnagyobbja. Az alapvetően többszázezres ligában játszó gyártónak van egy kiváló újdonsága, ami nem csak apró méretével és kis súlyával hívja fel magára a figyelmet, de azzal is, hogy 4K-s kamerája nagyszerű felvételeket készít.

A DJI Mini 2 nem kerül 170 ezer forintba sem, ami tudásához és a gyártó egyéb készülékeihez képest határozottan alacsony árnak számít, két éves, hivatalos DJI garanciával itt érdemes megvenni.


Ezek voltak a mi tippjeink a karácsonyi felhozatalra, reméljük, sikerül mindenkinek találnia olyan fogára és nappalijába valót, ami a pénztárcáját sem üríti ki teljesen - lepd meg akár magad, akár egy szerettedet.

Ha inkább te pályáznál a fentiek közül valamire, csak küldd el a linket, mutasd meg, mit szeretnél kapni! Ha geek és techmániásoknak szólü ajánlatok is érdekelnek, irány az Androgeek karácsonyi ajándék-tipp gyűjteményét se!

Egyet viszont semmiképpen ne feledjünk, a Karácsony a szeretet ünnepe, nincs ennél fontosabb!
6 hozzászólás

fighterlaci

3 éve, 7 hónapja és 25 napja

Most miért kellett megszívatni? röhögő smiley Több cucc is van, amire most rácuppantam: tévé, kontroller, és az a rohadt laptop. Pedig már elengedtem idénre a vásárlás, de ez már a tesztben is nagyon tetszett. Nem lesz erre valami karácsonyi akció, mit hallottatok? mosolygó smiley

válasz erre

Patrik94

3 éve, 7 hónapja és 25 napja

Redragon. meglepett smiley De komoly, eddig nem ismertem.

válasz erre

VaPe

3 éve, 7 hónapja és 25 napja

A legjobbkor jött! mosolygó smiley Hála, két cuccot is viszek belőle.

válasz erre

Tommy

3 éve, 7 hónapja és 25 napja

Ez rohadt jó cikk, máskor is lehetne! mosolygó smiley Link elküldve az érintetteknek! kacsintó smiley

válasz erre

muki

3 éve, 7 hónapja és 25 napja

Kontroller nagyon durca, főleg ennyiért! meglepett smiley

válasz erre

Direktor

3 éve, 7 hónapja és 25 napja

Bakker ez a Sencor elég jó cucc! meglepett smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja