Ezek lesznek szerintünk 2020 legjobb videojátékai

2019. december 28.
76.7901
Maniac profilja, adatai
Maniac
Igencsak sikeres, videojátékokban gazdag évet sikerült magunk mögött hagynunk, bár azt azért fontos kiemelni, hogy 2019-ben már nagyon érezhető volt, hogy kifulladt a generáció, hogy mindenki a konzolgyártók következő nagy dobására vár, így rengetegen inkább visszatartották azokat a projekteket, melyeket igazán nagyot durranhattak volna - tisztelet a kivételnek. Hogy milyen évre számítunk ezek után 2020-tól?


Nagyjából hasonlóra! Bár az év végére várható generációváltás szinte biztosan fenekestül felforgatja majd ezt a listát, mi azonban mégis bátorkodtunk összeállítani egy olyan felsorolást, melyen felsoroltuk azt a 10 videojátékot, amit mi a jövő esztendőben a leginkább várunk. Ezek gyakorlatilag olyan címek, melyek biztosan megérkeznek, és biztosan nem okoznak majd csalódást nekünk, de azért biztosan vannak még bőséggel, melyek hiányoznak a listáról. Ezeket ti majd hozzászólásban bátran tegyétek hozzá, de nekünk a jövő év miattuk lesz biztosan érdekes:



Nioh 2

Az első Nioh 2017-ben ugyan nem tarolta le az eladási listákat, de valami olyan sötét és horrorisztikus dolgot hozott a játékiparba, amivel azonnal elrabolta a Dark Souls-rajongók szívét (is). Jövőre pedig a Koei Tecmo várhatóan elhozza a folytatást, ami gyakorlatilag ott folytatja a dolgot, ahol az előd abbahagyta, így túl forradalmi újításokat nem várhatunk tőle, de ha az tetszett, ezért is megőrülsz majd.



Doom Eternal

A legendás Doom-sorozat szintén új epizóddal gazdagodik majd 2020-ban, mely a nagy visszatérés egyenes folytatásának ígérkezik. Bár reméljük, hogy az id Software ismét a helyzet magaslatán lesz, azért vannak kétségeink, noha az eddigi ígéretek, a rendhagyó multiplayer és úgy általánosságban a kedvcsinálók bizakodásra adnak okot. Őszintén reméljük, hogy az év FPS-játékaként írhatunk nektek róla jövő ilyenkor.

Ha előrendelnéd: Doom Eternal előrendelése



Half-Life Alyx

Bár csak a virtuális valóságban, de akkor is új Half-Life érkezik jövő márciusban! Az első kedvcsináló alapján pedig az év egyik legjobban várt videojátékaként tekinthetünk rá, ami garantáltan megdobja majd a Steam VR eladásait, de amennyiben a Valve úgy dönt, hogy VR headset nélkül is játszhatóvá teszi Alyx előzménytörténetét, abban az esetben olyan robbanásra számíthatunk tőle, ami garantáltan mindent letarol.



Cyberpunk 2077

Hasba is szúrtuk volna magunkat rituálisan, ha a Cyberpunk 2077 nem szerepelne a jövő esztendő legjobban várt alkotásai között, hiszen a CD Projekt RED csapata valami óriási dolgot alkotott a kérdéses univerzumban. Bár mi inkább The Witcher-pártiak vagyunk, azért sikerült meggyőznie minket a lengyeleknek, hiszen ez a futurisztikus cyberpunk világ valami egészen elképesztőnek ígérkezik. Várjuk is, mint a messiást!

Ha előrendelnéd: Cyberpunk 2077 előrendelése



Marvel's Avengers

Már meg sem tudnánk mondani pontosan, hogy mióta várunk arra, hogy egy minőségi Bosszúállók videojátékkal üthessük el az időnket, a Square Enix közbenjárásával pedig jövő tavasszal végre lehetőségünk nyílik erre is. A Marvel's Avengers az eddigi részletek alapján valami bődületes alkotásnak ígérkezik, mely felvonultatja a Marvel legismertebb szuperhőseit, akiket ráadásul mind egy szálig az irányításunk alá is vehetünk majd. Alig várjuk!

Ha előrendelnéd: Marvel's Avengers előrendelése



The Last of Us Part 2

A Naughty Dog valami egészen bődületes dolgot alkotott még az előző generációban, mely valójában PS4-en aratott igazán nagy sikert a feldolgozásnak hála, és valami hasonlóan nagy dolog remélünk a The Last of Us folytatásától is. Bár bőséggel vannak még olyan részletek, melyek megválaszolásra várnak, de bármit láttunk vagy hallottunk eddig a The Last of Us Part 2-ről, az egyenesen lenyűgöző volt, tehát alig várjuk, hogy végre köztünk legyen.



Ghost of Tsushima

Az inFamous alkotóiként elhíresült Sucker Punch csapata nem volt ugyan túl aktív ebben a generációban, de a végére azért megpróbálják odatenni magukat, méghozzá egy tőlük eleddig szokatlan koncepcióban született alkotással. Merthogy a Ghost of Tsushima a japán történelemből igyekszik építkezni, és egy vérbeli akciókalandot kínál nekünk rengeteg intenzív harccal, valamint elragadó atmoszférával. Az év egyik legjobb PS4-exkluzíva válhat belőle, nem is vitás!



Halo Infinite

A Microsoft az exkluzív játékok tekintetében csúnyán elbukta ezt a generációt, de azért betyárbecsületből még egyszer megpróbálják odatenni magukat a Halo-sorozat egy aktuális epizódjával. A Halo Infinite bár várhatóan az újgenerációs Xbox konzolt is célba veszi már, azonban akárhogyan is legyen, az biztos, hogy valami egészen nagy durranásra számíthatunk tőle, mint a korábbi részektől úgy általában.



Vampire: The Masquerade - Bloodlines 2

A Vampire: The Masquerade - Bloodlines annak idején egészen különleges keretek között vált kultusszá, de a vámpíros szerepjáték végül csak kultusz lett, ennek megfelelően pedig úgy várjuk a folytatást, mint magát a messiást. Nem véletlenül, hiszen a témában túlzás nélkül páratlan alkotásnak tekinthető, mely igencsak egyedi megoldások mentén közelít a vámpírok világához. Jövőre pedig talán a saját bőrünkön is megtapasztalhatjuk mindezt!



Watch Dogs: Legion

Nem igazán akar beindulni a szekér a Watch Dogs alatt, a Ubisoft viszont mindent megtesz annak érdekében, hogy valami maradandót alkosson a nyitott világú akciójátékok világában. Az első két rész, ha nem is volt felejthető, de azért sokkal többet vártunk tőlük, most azonban érkezik a Watch Dogs: Legion, mely talán végre igazságot szolgáltat egy olyan rendszerrel, melyben soha nem látott interakciós lehetőségek várnak ránk egy valóban óriási nyitott világban.

Ha előrendelnéd: Watch Dogs: Legion előrendelése
11 hozzászólás

zender

3 hónapja, 6 napja

Cyberpunk egyelőre inkább érdekes mint várós nekem, de a többi sem hoz kifejezetten lázba. Biztos öregszem...

válasz erre

petrovicsz

3 hónapja, 6 napja

Ghost of Tsushima igen várós nálam!

válasz erre

Patrik94

3 hónapja, 1 hete

Ígéretes évnek nézünk elébe!

válasz erre

Gólem

3 hónapja, 1 hete és 2 napja

Remélem ezt a Half Life only VR-t alaposan átgondolják...

válasz erre

fighterlaci

3 hónapja, 1 hete és 2 napja

Legion és Cyberpunk nálam nagyon várós!

válasz erre

Tommy

3 hónapja, 1 hete és 3 napja

Remélem, a Half Life kap rendes, VR nélküli verziót...

válasz erre

Mordorer

3 hónapja, 1 hete és 3 napja

Lesz néhány érdekes játék jövőre. Idén nem volt sok újdonság.

válasz erre

VaPe

3 hónapja, 1 hete és 3 napja

Hát igen, kell az új generáció, kellenek az új címek, kell a vérfrissítés. Cyberpunk nekem ami egyedül érdekes egyelőre, de arra viszont tényleg nagyon kíváncsi vagyok.

válasz erre

Eltohn

3 hónapja, 1 hete és 3 napja

Cyberpunk, Doom Eternal nagyon nagyon várós, többire csak kíváncsi vagyok!

válasz erre

totyak

3 hónapja, 1 hete és 4 napja

The last of Us és a Ghost of Tsushima érdekel, a Cyberpunk-ot még nem döntöttem el, a többi nálam felejtős.

válasz erre

Direktor

3 hónapja, 1 hete és 4 napja

Half Life és Cyberpunk nálam első helyen állnak, nagyon várom őket, de lesz még egy két jó.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profiljatotyak profiljarDAVE profiljagery1113 profiljamarco profilja