Ezek a 2018-as őszi szezon legjobban várt videojátékai

2018. augusztus 05.
68.5661
Maniac profilja, adatai
Maniac
A szokásos nyári uborkaszezont követően - mely minden évben nagyjából az E3 és a gamescom expó közé datálható -, hamarosan újra fellendül a játékipar, és megkezdődik az őszi időszak, ami idén is egy halom nagyszerű tripla-A kategóriás cím megjelenésével kecsegtet. Ebből az apropóból kifolyólag úgy döntöttünk, hogy összegyűjtjük nektek, szerintünk melyek lesznek az "emberes hónapok", avagy szeptember, október és november legnagyobb címei.


Listánk szokás szerint maximálisan mellőzi az objektivitást, hovatovább nem merészkedtünk az indie címek ingoványára sem, hiszen csak ebből a kategóriából egy önálló listát is össze lehetne hozni, sőt mi több, ha szeretnétek, akkor össze is fogunk majd állítani egyet belőle hamarosan. Most azonban lássuk, hogy melyek azok a nagyágyúk, melyek idén ősszel biztosan rengeteg játékosnak felkerülnek a polcára!



1. Shadow of the Tomb Raider (PC, PS4, Xbox One) - Szeptember 14

Drága Lara Croft lesz az első a sorban idén, aki nagyon keményen odacsap a pénztárcánknak, hiszen a szexi régésznő legújabb dzsungelkalandjai kihagyhatatlannak tűnnek. Bár túl sok változás az előző részhez képest nem várható, mivel azonban a Crystal Dynamics ott már a maximumra járatta a külsőnézetes akció-kalandok élményét, nem is várunk ilyesmit.

Előrendelés: Shadow of the Tomb Raider előrendelés



2. Spyro Reignited Trilogy (PS4, Xbox One) - Szeptember 21

Bár megfogadtuk, hogy soha nem fogunk megőrülni egyetlen feldolgozásért sem, a Crash Bandicoot trilógia után azonban nem tudjuk nem várni másik egykori kedvencünk, Spyro újragondolt kalandjait. A Spyro Reignited Trilogy újra visszarepít minket gyermekkorunkba, méghozzá a kis sárkány első három kalandjával a főszerepben.

Előrendelés: Spyro Reignited Trilogy előrendelés



3. Life is Strange 2 (PC, PS4, Xbox One) - Szeptember 27

Noha meglepően nagy a csend a Life is Strange 2 kapcsán, de állítólag a Dontnod Entertainment zseniális kalandja is folytatást kap ősszel, amit túlzás nélkül tűkön ülve várunk. Az első rész és a kapcsolódó mellékszál ugyanis úgy játszott az érzelmeinkkel, hogy még akkor is megkönnyeztük, amikor nem kellett volna, így reméljük a készítők tartják a menetrendet!



4. FIFA 19 (PC, PS4, Xbox One, Switch) - Szeptember 29

Személy szerint ugyan nem kedveljük a sportjátékokat, maximálisan el kell ismernünk azonban, hogy szeptemberben minden a FIFA 19-ről szól majd. A focis széria ezúttal is csak a szokásos finomhangolásokkal szolgál, de tegye fel a kezét, aki meglepődött ezen? Ugye, hogy nem? Csak Ronaldo legyen benne, meg lehessen gólt lőni, és a siker garantált.

Előrendelés: FIFA 19 előrendelés



5. Assassin's Creed: Odyssey (PC, PS4, Xbox One) - Október 5

Bár átcsúszott az októberbe, de idén ősszel egyenesen az ókori Görögországba repít el minket az aktuális Assassin's Creed-játék, mely gyakorlatilag ugyanazt kínálja, mint a sorozat eddigi epizódjai. Hogy miért várjuk akkor mégis? Mert a Ubisoft biztosan most is emlékezetes sztorival, óriási világgal, történelemhű dolgokkal és hihetetlen tartalommal kecsegtet!

Előrendelés: Assassin's Creed: Odyssey előrendelés



6. Call of Duty: Black Ops 4 (PC, PS4, Xbox One) - Október 12

Kampány nélküli Call of Duty? Instant bukás! Mi is így gondoljuk, de ettől függetlenül a név biztosan elviszi majd a hátán az új részt, és minél többet megtudunk a többjátékos lehetőségekről - brutál zombis mókák és battle royale is lesz -, annál jobban csillog a szemünk. A COD WWII után nem ezt vártuk, de idén egyszer azért kibírjuk majd, elvégre mégis a multi már évek óta a széria húzóága...

Előrendelés: Call of Duty: Black Ops 4 előrendelés



7. Battlefield V (PC, PS4, Xbox One) - Október 19

Amit az új Call of Duty nem tud megvalósítani, konkrétan azt kapjuk majd a Battlefield V-től, mely egyenesen a második világháborúba kalauzol el minket. Leginkább azért várjuk, mert bár itt is lesz multi, meg battle royale, azonban a kampány hihetetlenül intenzívnek és látványosnak ígérkezik, sőt mi több, olyan részleteit mutatja be a második világégésnek, amit korábban még egyetlen videojáték sem.

Előrendelés: Battlefield V előrendelés



8. Red Dead Redemption 2 (PS4, Xbox One) ? Október 26

Túlzás nélkül ki merjük jelenteni, hogy az őszi szezon, sőt az egész esztendő legnagyobb durranása a játékiparban október 26-án érkezik el, hiszen ekkor jön a Rockstar legújabb csodája. A Red Dead Redemption 2 ismét a vadnyugatra kalauzol majd minket, és lesz itt óriási világ, egy szuper sztori, elképesztő tartalom, valamint még zseniális többjátékos móka is, szóval alig várjuk, hogy induljon a nagy kaland.

Előrendelés: Red Dead Redemption 2 előrendelés



9. Hitman 2 (PC, PS4, Xbox One) - November 13

Év elején ugyan még nem gondoltuk volna, de idén novemberben a kopasz bérgyilkos is visszatér közénk egy aktuális kalanddal, ami az előző Hitman alapján nagyot szól majd. Nem véletlenül, a 47-es ügynök ugyanis körbejárja a világot, hogy a legkülönfélébb célpontokra vadásszon, és felszámoljon egy komplett terrorszervezetet. Szuper élmények elébe nézünk!

Előrendelés: Hitman 2 előrendelés



10. Fallout 76 (PC, PS4, Xbox One) - November 14

Bár nem egy megszokott Fallout-játék lesz, ennek ellenére azonban mégis nagyon kíváncsian várjuk, hogy mit tud kihozni a Bethesda a Fallout 76-ból. A játék ugyanis ugyanolyan RPG lesz, mint társai, csak éppen a multiplayerre koncentrálva, de ugyanúgy marad a sztori, a fejlődés, vagy a taktikus harcok, szóval nagyon várjuk, hogy mit tudnak kihozni ebből az egészből a fejlesztők.

Előrendelés: Fallout 76 előrendelés
10 hozzászólás

Yanez

2 hónapja, 2 hete

Hát ez nem semmi, de egy ilyen listáról kihagyni az egyik legjobban várt PS exclusive címet, nem is tudom mekkora gamer bűn ez! A Pókemberről beszélek, ha netán nem esett le. Elvégre szeptember 7 az már őszi szezon.

válasz erre

Vidoros

2 hónapja, 2 hete és 6 napja

Így ebben a sorrendben teljesen jó lesz, köszönöm! Nagyszerű cikk, remélem rendszer lesz belőle!

válasz erre

Direktor

2 hónapja, 2 hete és 6 napja

Nekem ezzel meg is vana. kívánságlistám!

válasz erre

5t3v3nk3

2 hónapja, 3 hete

Csakatombraider.. A film is tetszett ..

válasz erre

Patrik94

2 hónapja, 3 hete

Nehéz időszak jön. Legalábbis a pénztárcámnak.

válasz erre

petrovicsz

2 hónapja, 3 hete és 1 napja

Ejjjjj de jó kis felhozatal lesz ez!

válasz erre

Ronalddo

2 hónapja, 3 hete és 1 napja

Maximálisan egyetértek a listával, még a sorszámokkal is. Kivéve a sportjátékokat, azok nekem nem kellenek. És a Spyrot is fenntartásokkal kezelem.

válasz erre

1000feri

2 hónapja, 3 hete és 1 napja

FIFA?? kinek...miért???

válasz erre

fighterlaci

2 hónapja, 3 hete és 1 napja

Kiváló lista! Magam sem írhattam volna meg jobban az általam várt játékokat!

válasz erre

muki

2 hónapja, 3 hete és 1 napja

Fifa és Spyro nálam nem a legvárósabb, minden mással 100%-ban egyetértek!

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WillThaWheel profiljamarco profiljagery1113 profiljaLaci721 profilja