Budapest Parádé 2005

2005. augusztus 28.
75.8951
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Sajnos megint vége a nyárnak, de európa legnagyobb bulija kicsit könnyebbé teszi a búcsúztatást minden évben. Így volt ez idén is, augusztus 27-én hatodik alkalommal leptük el az Andrássy utat, a Hősök terét és a Felvonulási teret. A Budapest Parádé, mint mindig, most is több százezres tömegeket mozgatott meg, sőt az idei buli rekordot döntött, 650 ezer ember tombolt a fergeteges hangulatú megapartyban. A 2005-ös Budapest Parádé este 10-kor tüzijátékkal zárult, de a hivatalos afterparty és a 40 egyéb utóbuli megteremtette a hajnalig tartó szórakozás alapjait.

/>
Budapest Parádé 2005 - 2. kép

Az idei Parádét a Samba Batucada Brazil Karnevál nyitotta meg. Dobosok, táncosok hada adott egy kis ízelítőt abból, hogyan mulat a brazil. A Hősök terére érve capoeira showval zárták a bemutatkozást. Idén több olyan kamion is indult, amely egyedülálló a maga nemében. Tavaly már láthattuk a Love Parade, vagy a párizsi Techno Parade kamionját, de az Orosz kamion tényleg meglepetés volt. Borisz és Georgij, avagy DJs Krugozory talán a világ két legidősebb Dj-je, de korukat meghazudtolva olyan hangulatot teremtettek, amit még a VIVA TV kamionon nyomuló Náksi vs. Brunner, Sterbinszky, Erős vs. Spigiboy és Newl is megirigyelhetne. A Hyperspace is büszkélkedhetett sztárokkal, többek között a Dance.Awards díjas Thomas Scumacher és a spanyol Emilio Del Rio is képviseltették magukat! A budapesti klubok közül az E-Klub és az Új-vár Klub vonultatta fel rezidens dj-it.
Bemutatkozott a Roma kamion is, amelyen Győzike képviseletében hallgathattunk Romantic slágereken kívül eredeti cigányzenét is. A rádiók közül jelen volt a Juventus és a Sláger Rádió, amely a zárókamion volt a Parádén.


Budapest Parádé 2005 - 3. kép

Idén pályázat útján kerülhetett be kamionindítónak bárki, a szervező Sziget Produkció száz pályázó közül választotta ki azt az ötvenet, akik végül indíthattak kamiont a Parádén. Lehet, hogy a rendszer nem jött be túlzottan, mert a végeredmény 38 kamion lett, ami 12-vel kevesebb, mint a tavalyi felvonulók száma. Mindenesetre a szervezés sokkal jobb volt, ez azonnal szemet szúrt. A BKV járművek közlekedése biztosított volt, gyakorlatilag akadálymentesen lehetett közlekedni. Az Andrássy úton több helyen és a tereken is rengeteg mozgó wc volt üzembe helyezve, amit a tömeg ki is használt rendesen, előfordult, hogy 20-25 percig nem jutott az ember a közelébe, akkora sor állt. A tömeg a lehetőségekhez képest kultúráltan szórakozott, nem igazán történtek verekedések, vagy rongálások, ez dícséretes mindenesetre. A rend őrei meglepően türelmesek és segítőkészek voltak, pedig fogyott az alkohol rendesen és hát ugye a magyar törvények szerint büntetendő az utcán alkoholt fogyasztani...


Budapest Parádé 2005 - 4. kép

Sokan bírálják a Parádét, mondván: az igénytelen fiatal technonemzedék otromba szórakozása, ami nem másról szól, mint az alkoholról, a drogokról, a meztelenségről, a verekedésekről és a késelésekről. Nekik egy megjegyzésem van: a Parádéra nem kötelező kimenni. Mellesleg néhány fotót is találhattok alant az idősebb nemzedékről is... Az viszont igaz, hogy a 12 éves kiscsajok is sokszor tangában, vagy félmeztelenül nyomulnak, de ez nem a rendezvény sajátossága, ezt tudjuk. Az évek óta egyik legnépszerűb kamion a Viva TV monstruma, amelyen ezúttal a csatorna tehetségkutató versenyének győztesei is táncolhattak. Volt egy-két meglepetés, az biztos. A TV2 Megasztárjai hiányoztak a Jóban-rosszban kamionról, pedig az előzetes bejelentés alapján ott lett volna a helyük.
A rendezvény után 600 köbméter szemetet takarítottak el a köztisztaságiak, ami még a tavalyi mennyiséget is bőségesen felülmúlta.


Budapest Parádé 2005 - 5. kép

A hivatalos afterpartynak ismét a Népstadionkert adott otthont. A Bónusz Party-n 4 helyszínen összesen 50 hazai és nemzetközi sztár dj pörgette a lemezeket. Többek közt olyan nevekkel találkozhattunk, mint a Love Parade atyja, Dr. Motte, a Kai Tracid, Miss Djax, vagy az ibizai Subliminal/Underwater Nights exkluzív rezidense Tim Deluxe.
Az Amerikai Egyesült Államokat The Scumfrog képviselte, aki már több Annie Lennox, Missy Elliott és David Bowie remixet készített. De itt volt még az olasz Mauro Picotto, a svéd Adam Beyer és a Junkie Xl, aki az Elvis remixet készítette. A nemzetközi fellépők az Egyesült Államokból, Angliából, Hollandiából, Németországból, Olaszországból, Svédországból és Spanyolországból érkeztek.
Összességében ismét egy fergeteges Parádénak lehettünk részesei, rengeteg újdonsággal és érdekessággel, amit kár lett volna kihagyni. Jövőre Veletek ugyanitt!



További képek az eseményről:

Budapest Parádé 2005 - 6. kép


Budapest Parádé 2005 - 7. kép


Budapest Parádé 2005 - 8. kép




Budapest Parádé 2005 - 9. kép


Budapest Parádé 2005 - 10. kép


Budapest Parádé 2005 - 11. kép




Budapest Parádé 2005 - 12. kép


Budapest Parádé 2005 - 13. kép


Budapest Parádé 2005 - 14. kép




Budapest Parádé 2005 - 15. kép


Budapest Parádé 2005 - 16. kép


Budapest Parádé 2005 - 17. kép




Budapest Parádé 2005 - 18. kép


Budapest Parádé 2005 - 19. kép


Budapest Parádé 2005 - 20. kép







22 hozzászólás

Vendég

14 éve, 8 hónapja és 18 napja

vagány volt!!!!:

válasz erre

Vendég

14 éve, 11 hónapja és 22 napja

ronda

válasz erre

Vendég

17 éve, 2 hónapja és 12 napja

NAHAHA ÉN IS VOLTAM BIBIBI ***** JO VOLT UJ ARCOK JO ZENÉK SOK JO SUNA WÁÁÁÁÁ,***** NAGY PÖRGÉS EXTÁZIS EGYSZOVAL KIBEBASZOTT JO BULI VOLT KÁR HOGY AFTERRA NEM TUDTUNK MENNI DE SEBAJ AMI KÉSIK NEM MULIK MAJD JÖVÖRE BEPOTOLOMM WEHEHEHEHE PEACE HAVEROK BULI NARKO JUPI JUPI JIPI JÁ JÉÉÉÉÉÉ
OH YEAH WEHEHEHE ELSZÁLTAM DILO

válasz erre

Vendég

17 éve, 2 hónapja és 12 napja

NAHAHA ÉN IS VOLTAM BIBIBI ***** JO VOLT UJ ARCOK JO ZENÉK SOK JO SUNA WÁÁÁÁÁ,***** NAGY PÖRGÉS EXTÁZIS EGYSZOVAL KIBEBASZOTT JO BULI VOLT KÁR HOGY AFTERRA NEM TUDTUNK MENNI DE SEBAJ AMI KÉSIK NEM MULIK MAJD JÖVÖRE BEPOTOLOMM WEHEHEHEHE PEACE HAVEROK BULI NARKO JUPI JUPI JIPI JÁ JÉÉÉÉÉÉ
OH YEAH WEHEHEHE ELSZÁLTAM DILO

válasz erre

Vendég

17 éve, 3 hónapja és 3 napja

Azért írok ide, mert már régen volt hozzászólás...

válasz erre

Vendég

17 éve, 3 hónapja és 24 napja

jó pary. apám, már két hónapja! nemsoká" jön a következő!

válasz erre

Vendég

17 éve, 4 hónapja

nagyon baresz

válasz erre

DJGOLYO

17 éve, 4 hónapja és 18 napja

ÉNISOTVOLTTAM ÉS SZERINTEM SZUPERVOLTT!!!

válasz erre

Vendég

17 éve, 5 hónapja és 8 napja

Jó ez, nem tudom, miért kell szidni. Akinek nem tetszik, ne menjen ki rá... Én utálom az operát, nem is megyek soha...

válasz erre

Vendég

17 éve, 5 hónapja és 10 napja

Le****om a Parádét, úgy ótvar, ahogy van. A két vén DJ-t viszont rohadtul megnéztem volna, ha jövőre itt lesznek, akkor kimegyek én is. Ezt a feelinget nem hagyom ki!

válasz erre

Brutal Terror

17 éve, 5 hónapja és 11 napja

...lehet, hogy ezért nem leszek túl népszerű, de én szeretem a Parádét! ...érdekes a Szigetet nem...
Elsősorban azért, mert az elektronikus zenét szeretem, másodsorban azért, mert itt sokkal kevesebb a balhé. És mondhat bár akárki akármit, itt legalább kikapcsolhatsz és kicsit kitombolhatod magad... drog nélkül is...

válasz erre

Vendég

17 éve, 5 hónapja és 15 napja

én voltam kétszer unatkozás helyett jo de nem igazán érdekel a sok bohóc. meg a sok narkós. visz lát

válasz erre
12a(z) 2 -ből
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Gargameth profiljaMarduk profiljatemicosu profilja